időjárás 13°C Gellért , Mercédesz 2022. szeptember 24.
logo

Soros György lengyel–magyar hamisítványa

W.-Nemessuri Zoltán
2020.08.19. 10:00

A német és a német tulajdonú lengyelországi liberális sajtó tán Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg nevét sem hallotta. Netán csak annyit, hogy cégérként használja az uralkodóéval merőben ellentétes céljaihoz. Így aztán Soros az ottani alapítványa, a Fundacja im. Stefana Batorego pénzügyi támogatásával a választások előtt intenzíven támadhatta Andrzej Duda köztársasági elnökjelöltet, ugyanakkor ellenfelét, az egyházellenes, a melegházasságot, a párok örökbefogadási jogát és az úgynevezett genderelméletet nyíltan támogató Rafał Trzaskowskit propagálta. Azt, aki a messzemenően indokolt lengyel törvénykezési reform esküdt ellensége.

Névleg polgári konzervatív (akár Donald Tusk és néppárti elvbarátai Nyugaton), miközben törekvései az ellenkezőjét bizonyítják. Ilyen a média és egy magát civil szervezetnek feltüntető politikai képződmény – mondhatnánk vállvonogatva –, ha nem annak a történelmi személyiségnek a nevét bitorolná, aki a XVI. század vége felé Erdély és Lengyelország önállóságáért és szabadságáért munkálkodott. Akiről Lengyelországban utcák, terek sokaságát nevezték el. Aki a török kiűzésére lengyel–magyar–erdélyi államszövetséget szorgalmazott, míg a halál a terveit csírájukban taposta el. Végül a krakkói Wawel Szent Szaniszló-székesegyház kriptájába temették, ahol csakis a lengyel történelem legnagyobbjai kaphattak sírhelyet.

Báthory István forró szívű, de hidegfejű, mai kifejezéssel élve reálpolitikus volt. Lehetőségeivel tisztában lévén mindig csak annyit tett, amennyivel elboldogult, de azt kíméletlen következetességgel, egészen a végkifejletig. Pályafutását azok nevezik kacskaringósnak, akik hajlamosak az eseményeket történelmi összefüggéseikből kiragadni vagy hamisan, netán felhorgadó kurucos buzgalommal interpretálni. Kerülve a túlterjengő históriás magyarázatot, annyit mégiscsak érdemes leszögezni: Báthory a nemzeti önállóság harcosa volt, Erdélyben, Lengyelországban egyaránt. Itt a török és a német birodalmi törekvések, amott az orosz hódítás ellen küzdött, miközben vérbeli humanistaként arra is jutott ideje, hogy Vilniusban (Wilnóban) egyetemet alapítson. A lengyel rendek követelték, hogy győzze le Rettegett Iván cárt, de a háború terheitől ódzkodtak. Végül saját költségén állított zsoldosseregei – magyar hajdúk, székelyek, csehek, kisebb részben németek és oláhok – az oroszokat három csatában győzték le. Így sikerült visszaszerezniük Litvániát és a hozzá tartozó ukrán és belarusz területeket. A diadallal Lengyelország a Balti-tenger uralmáért vívott északi háborúban is előnyös pozícióhoz jutott.

Báthory korábbi ellenségeivel, köztük a Habsburg-párti kalandorral, Bekes Gáspárral is képes volt szót érteni. Őt előbb az Erdély fejlődését évtizedekre meghatározó kerelőszentpáli csatában tönkreverte, majd a korábbi patrónusa, II. Miksa császár által megtagadott, Lengyelországba menekült lázadót a lovasság főparancsnokává nevezte ki. Bekes pedig a megbocsátást jelentős győzelmekkel viszonozta (a litvánok egy hegyüket róla nevezték el). Ez is Báthory valóságérzékét és méltányosságát bizonyítja, amiben kortársai, de a mai politikusok többsége sem jeleskedik.

Úgy hiszem, a szabadságszerető közép-európai nemzeteknek van hová nyúlniuk. Már csak a tanulság végett is, meg azért, hogy a magyar–lengyel barátság összetevőit egészükben lássák. Közös történelmünk nem színes mese, hanem máig érvényes valóság, melyet nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Erre törekedett egy képzőművészcsoport, mely a tavalyi év során A magyar–lengyel barátság 1000 éve címmel három országban rendezett tárlatsorozatot: itthon, Lengyelországban és a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában. A kiállítás a krakkói magyar főkonzulátus segítségével ott és a krakkói főkönyvtárban, majd Katowiczében a magyar kulturális napok során, végül Tarnówban valósult meg, de eljutott a Balaton-felvidéki Dörgicsére is (a tárlatot Jerzy Snopek lengyel nagykövet nyitotta meg). Része volt az 1960-as évek Lengyelországba induló magyar autóstoposok és a nagy generáció Kalef néven elhíresült galerijének Krakkóba, Varsóba, Gdanskba utazgatása, illetve a fiúk-lányok tárgyi emlékei, lengyel beatzenekarok megmaradt plakátjai és számos fotó.

Nem véletlen, hogy a műtárgyak közt a legnagyobb sikert a „galerisarok” aratta. A kiállítás jó néhány látogatója szó szerint könnyes szemmel emlékezett az akkori magyar „népvándorlásra”, és a vegyes fotók közt saját magát keresgélte. Más, ugyancsak könnyen felismert és értelmezett munkák Báthory Istvánt és lengyelországi emlékműveit ábrázolták, különböző megközelítésekben. Hasonlóan a csoport korábbi Szent László-tárlatsorozatához – a nagy király emlékévében –, mivelhogy tudvalévő: az uralkodó édesanyja Richeza lengyel hercegnő volt.

A V4-ek együttműködése a Károly Róbert-féle visegrádi királytalálkozó, azaz 1335 óta évről évre új lendületet kap, mind a politika, mind a művészet területein. Itthon és Lengyelországban erre a hagyományra támaszkodunk, ebből (is) erőt merítünk. Merthogy a küzdelem szemlátomást nem ért véget. Óriási szerencsénk, hogy Közép-Európában vannak vezetők, akik az egymásrautaltságot újra és újra felismerik. Persze mindezekkel az ellenoldal is tisztában van. Soros György alapítványi hálózata, fizetett emberei és a nemzetközi balliberális média nem adja föl – de mi is kitartunk. „Itt állok, másként nem tehetek” – mondta a wormsi birodalmi gyűlésen Luther Márton, akinek a hitújítás és német irodalmi nyelvet megreformáló bibliafordítás köszönhető.

Mi csupán a megértés és a közép-európai együttműködés életben tartására törekszünk. József Attilával szólva: „Ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

A szerző író

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.