Joggal hihettük 2006-ban, hogy fordulat állt be a szlovák és a magyar katolikusok közötti kapcsolatban. Akkor Esztergomban közös nyilatkozatot írt alá a két püspöki kar elnöksége, amelynek lényege a „megbocsátunk és bocsánatot kérünk” kijelentés. Ezt az ünnepélyes gesztust azonban nem követték látványos változások. Ám mintha erre is érvényesek volnának Jézus szavai: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz (Jn 12, 24). Másfél évtized telt el, ezalatt olykor látni véltük, hogy a vetés kikelt. Szeptember 18-a óta pedig úgy érezzük: megtörtént az áttörés: Jan Orosch nagyszombati érsek szentbeszédben állt ki Esterházy János boldoggá, sőt szentté avatása mellett.
Mindeddig Szlovákia nem úgy viselkedett, mintha örülne, hogy lengyel kezdeményezésre országuk egy újabb oltárra emelt példaképpel gazdagodhat. Maga a tény, hogy nem ők indították el a boldoggá avatási eljárást, amire a születés helye alapján módjuk lett volna, jelzi az ellenállást. Esterházy Csehországban halt mártírhalált, az illetékes püspök csak annyiban állt az ügy mellé, hogy átengedte a kezdeményezést Krakkónak. A szlovák politika pedig egyenesen fékezni próbálta a folyamatot.
Nehéz megérteni, hogy milyen veszélyt látnak Esterházy oltárra emelésében. Az igazságtalan bebörtönzés felelősei már nem élnek. Mintha a „fortélyos félelem” befolyásolná a szlovák közgondolkodást, bár komoly emberek álltak ki nyíltan Esterházy mellett, elég talán František Mikloško volt házelnököt vagy Dagmar Babčanova volt vatikáni nagykövetet említeni, továbbá Ján Čarnogurský volt miniszterelnököt, aki igazságügyi miniszterként nyilatkozott arról, hogy Esterházy elítélésének nem volt jogalapja. Mindez nem volt elég, hogy Pozsony lefolytassa a rehabilitációs eljárást, ami minden jogtalan elítéltnek kijár az utókortól.
Az esztergomi vetés termőre fordulása Orosch érsek alsóbodoki beszédében látszik. A prédikáció magyarul kezdődött, szlovákul folytatódott és magyarul fejeződött be. A szlovák részből idézek. Életének főbb pontjait ismertetve kijelentette, hogy Esterházy János, mint politikus, mint mélyen hívő keresztény, majd később mint politikai fogoly, rab, fegyenc a hitét mindig hangosan, bátran vallotta meg. Ezzel az érsek a mártír Esterházyt hitvallóként is példaképül állította elénk. A gróf egyetlen (úgynevezett) bűne az volt – hangzott el a beszédben –, hogy a tömeggyilkos nácikat éppúgy megvetette, mint a tömeggyilkos kommunistákat. A népirtó Hitlert éppúgy, mint a népirtó Sztálint. „Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távoli s idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa” – idézte Esterházyt az érsek.
