A beszéd további részben kitért Esterházy Jánosnak az üldözött zsidóság érdekében tett lépéseire, ennek kapcsán megemlítette Salkaházi Sárát is. A beszéd jelentőségét emeli, hogy ebben a részben felszólította a szlovákokat és a magyarokat, hogy a zsidó testvéreinkkel vagy más nemzetiségű emberekkel beszélgetve említsék meg, hogy kik voltak ezek a nagyjaink. A szlovákok jó része idegennek tekint mindent, ami magyar. Az érsek ennek ellenére saját nagyjainak minősít két magyart.
A szövegkörnyezetből kiemelve az elfogult és a szlovákokkal ellenséges magyar nacionalizmus „lopást” emlegetne, pedig másról van szó: az összetartozásról. Olyan összetartozásról, amit a szlovákok közül még kevesen ismernek fel és el, amit kihagynak az iskolai oktatásból, aminek tagadását kifejezték a magyar vonatkozású szobrok eltávolításával, a nevek átírásával, a magyar nyelv lehetőség szerinti korlátozásával. Ebben a légkörben, amit csak kismértékben tompít a jelenlegi harmonikus kormányközi együttműködés, számunkra örvendetes az érsek kijelentése: Esterházy János „a mírovi politikai foglyok börtönéből jövő utolsó üzenetének tartalma ez volt: átadta magát Isten akaratának, szenvedéseit, életét fölajánlotta a magyarság felszabadulásáért. Börtöntársai azt mondták róla, hogy fogva tartása idején is rendszeresen, naponta imádkozott, és ezt sose rejtette el.” A szlovákul elhangzott rész befejező mondatai: „Drága Testvéreim! Ezek nem csupán üres szavak, amíg vannak olyan élő személyek, akik képesek elmondani a történteket. Magam is örülök annak, hogy mint lazarista valamiképpen én is ezek közé tartozom. Hogy a vincés atyák szlovák létükre ennyire tisztelték őt. Ezt a magyar politikust, ezt a magyar szentet: Esterházy Jánost.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!