Márki-Zay egészségügyi ámokfutása

Márki-Zay Péter naponta újabb és újabb ötleteivel borzolja a magyar választópolgárok kedélyét. Legújabb „sziporkázó” ötlete, hogy a szembetegeket Indiába kellene küldeni, az utazást majd az egészségügyi pénztárak megszervezik. Egyúttal megszellőztette a kórházi napidíj és a vizitdíj bevezetésének emberbarát gondolatát is, melyet 2008-ban a szociális népszavazáson részt vevők 84 százaléka már visszautasított.

Márki-Zay zajos arroganciája és mellbevágó „hozzáértése” kísértetiesen emlékeztet a megszorítócsomagjáról elhíresült Bokros Lajosra, valamint az SZDSZ hírhedt egészségpolitikusaira, a zöld könyves Molnár Lajosra és a széfes Horváth Ágnesre, akik tudták, merték és tették. Most, a parlamenti választások előtt talán nem felesleges röviden áttekinteni a magyar egészségügy utóbbi évtizedeinek és elsősorban az SZDSZ egészségügyi reformjának történéseit, mert Márki-Zay minden mondata azt bizonyítja, hogy az egészségügy tekintetében a szándékai tökéletesen azonosak az egykori SZDSZ-éivel.

1990-ben az MDF megnyerte a választásokat. A párt egészségügyi programját 1991-ben hozták nyilvánosságra, amely a várakozással ellentétben a szabadpiaci rendszerre történő átállás első lépéseit és egy költségtakarékos ellátórendszer igényét fogalmazta meg. A körzeti orvosokat átkeresztelték háziorvossá, kiosztották a taj-kártyákat, a kórházi ágyakat „aktív” és jóval olcsóbb „krónikus”-ágyakra osztották, és bevezették a teljesítményarányos finanszírozást, megfelelő ellenőrzés nélkül. A „kétpólusú” betegellátás jegyében felszámolták az üzemorvosi hálózatot, eltörölték a felülvizsgáló rendszert, és a járóbeteg-szakellátás visszafejlesztése mellett a feladatot a kórházakra terhelték. Felállították az egészség- és nyugdíj-biztosítási önkormányzatokat, szétválasztották a tulajdoni és a működtetési jogot, és a külföldi cégek belépését adó- és árkedvezményekkel támogatták.

A rendszerváltás reményei gyorsan szertefoszlottak. A csalódás olyan nagy volt, hogy a nép 1994-ben leszavazta az MDF-et és hatalomra juttatta korábbi elnyomóit.

A Horn-kormány éveit a Bokros-csomag, az infláció, az adósságállomány növelése, az oktatás és az egészségügy alulfinanszírozása határozta meg. 1995-ben hozták nyilvánosságra „Az egészségügy korszerűsítésének programját”, amely a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap diktátumát tartalmazta. Az akkor működő 96 ezer kórházi ágy helyett nyolcvanezerben határozták meg az ország számára elégséges ágyszámot. A „kétpólusú” ellátás helyett a járóbeteg-ellátásra helyezték a hangsúlyt. Miközben a kormány a GDP 4,4–4,6 százalékát fordította az egészségügyre, növelték a betegek terheit: fizetéskötelessé tették a fogászati és a szanatóriumi ellátásokat, a szociális és családtámogatásokat megvonták, és ötszáz forintos szakorvosi díjat akartak bevezetni. 1996-ban a parlament megszavazta tízezer kórházi ágy megszüntetését, s az amputációt végre is hajtották. A közfinanszírozás aránya 90-ről 70 százalékra, az egészségügyi dolgozók bérszínvonala kritikus mértékben csökkent, a népegészségügyi mutatók romlottak. A Horn-kormány által végrehajtott „liberális korszerűsítés” hatalmas lépés volt a magyar egészségügy tudatos tönkretétele útján.

Az Orbán-kormány fellélegzést jelentett az országnak, a depressziót bizakodás váltotta fel. Orbán Viktor azonnal megszüntette a korrupt egészség- és nyugdíj-biztosítási önkormányzatokat, leállította a Világbank drága hitellel támogatott programjait, kibővítette a térített fogászati kezelések körét. A polgári kormány az üzleti biztosítási rendszer bevezetését levette a napirendről, és a struktúra átalakítása is elmaradt. Nemzeti egészségfejlesztési programot dolgoztak ki, kötelezővé tették a kamarai tagságot, átszervezték a vérellátást. A polgári kormány gazdasági eredményei tényleges fellendülést és javuló közérzetet eredményeztek: az államadósság mérséklődött, az infláció és a munkanélküliség csökkent, a minimálbért felemelték, a járulékot tíz százalékkal csökkentették.

2002-ben ismét MSZP–SZDSZ-kormány került hatalomra. A választási kampányban „jóléti rendszerváltást” és az egészségügynek évi 150 milliárd forintot ígértek. Az egészségügyi dolgozók béremelését végre is hajtották, a többi ígéretléggömb elszállt, a tárca soha nem kapta meg a konszolidációjához szükséges pénzt, ezért Csehák Judit lemondott. Az SZDSZ szélsőségesen liberális programjának a végrehajtását Kökény Mihály vállalta, az egészségügyi ellátásszervezők modelljét Bokros Lajos hozta nyilvánosságra. A puccsal leváltott Medgyessy Péter után Gyurcsány Ferenc került a kormány élére, az egészségügyi tárca vezetését Rácz Jenőre bízták. A kórházak további „karcsúsítása” mellett megkezdték a regionális egészségügyi tanácsok felállítását, és a pénzek átcsoportosítása érdekében összenyitották a fekvő- és járóbetegkasszákat. 2005-ben megszavazták az irányított betegellátásról szóló törvényt, mely a kormány kezébe helyezte az ellátásszervezők működésének a szabályozását.

2006-ban ismét Gyurcsány alakított kormányt. Az SZDSZ a koalíció feltételeként az egészségügyi tárcát és az SZDSZ egészségügyi programjának a végrehajtását követelte. Ezt a feladatot Molnár Lajosra bízták, aki végre is hajtotta a „versenyt és szolidaritást egyaránt érvényesítő” reformot, majd 2007 tavaszán – közmegelégedésre – lemondott. Az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomagot 2006 decemberében a parlament megszavazta. A cél az államháztartási deficit pótlása, a betegek megsarcolása, az egészségügyi kiadások 250 milliárd forinttal való csökkentése, az ellátórendszer megcsonkítása és a felszabaduló egészségügyi ingatlanok értékesítése volt. Hosszú távon a profitorientált üzleti biztosítás bevezetését tervezték, hogy az OEP privatizálásával a magyar egészségbiztosítási alap évi 1600 milliárd forintjára a magánbiztosítók rátehessék a kezüket.

Az egészségügy átalakításáról szóló törvény 2007. január 1-jén lépett életbe. A bevétel növelése érdekében bevezették a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, másfélszeresére emelték a munkavállalói járulékot, a kiadások csökkentése céljából elrendelték a volumenkorlátot, folytatták az ellátórendszer drasztikus „karcsúsítását” és megnyirbálták a gyógyszerár-támogatásokat is. A kórházi napidíj bevezetését a krónikus- és szanatóriumi ágyak fizetéskötelessé tétele követte, majd az egy- és kétágyas kórtermek igénybevételét is megsarcolták. A struktúralebontást rekordidő alatt végrehajtották: a 60 ezer „aktív” kórházi ágyat 44 ezerre csökkentették, a krónikus ágyak számát húszezerről 27 ezerre növelték. Miközben számos nagy múltú, nélkülözhetetlen kórházat ítéltek bezárásra (OPNI, Schöpf-Merei, budai MÁV, Svábhegyi Gyermekszanatórium stb.), kilencezer ágyat eltüntettek a rendszerből. Az SZDSZ vezérelte átalakítás a betegellátás legfőbb célját: az életmentést, a gyógyítást korlátozta, ugyanakkor az élet elpusztítását korlátlanul lehetővé tette, mert a volumenkorlát nem vonatkozott az abortuszra.

A társadalombiztosítás átalakításáról szóló törvény 22 üzleti alapon működő egészségbiztosító létrehozásáról döntött. Ezek a pénztárak olyan gazdasági társaságok, mint a termelők és fogyasztók közé iktatott kereskedők, amelyek egy meghatározott terület kizárólagos uraiként szabadon kereskedhetnek az egészségügyi szolgáltatásokkal. A betegellátás terheit az állam, az OEP és a betegek viselik, a haszon a pénztáraké.

Az SZDSZ reformnak mondott rombolása általános felháborodást keltett. A Fidesz és a Munkáspárt kezdeményezése széles körű visszhangra talált és 2008. március 9-én a népszavazás elsöprő győzelmet aratott. 2008. május 26-án visszavonták a társadalombiztosításra vonatkozó törvényt, visszaállították a vizitdíj bevezetése előtti rendet. Az egészségügyi rendszer jogtipró átalakítása után az Alkotmánybíróság 2008 szeptemberében a kórháztörvény egyes részeit megsemmisítette, és a kapacitások felosztására vonatkozó rendeletet is eltörölte.

Márki-Zay eddigi, útszéli modorban tett kijelentései világosan bizonyítják, hogy mint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, a bukott balliberális egészségpolitikát hivatott folytatni, mert erre kapott megbízást. De ha mást állítanának a helyére, a céljuk akkor sem változna. Az áprilisi választásnak ezért is óriási tétje van: megmarad-e hazánk a fejlődés, a nemzetépítés útján, vagy hagyja magát a baloldal hazug kampányával megtéveszteni, és önmaga ellen voksol?