A hitvilág és a világi hatóság keresztényi különválasztása – „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” – évszázadokig áldást hozott a Nyugatnak, annak minden anyagi és szellemi következményeivel együtt. Többek közt ez szabadította fel annak idején Európa lappangó energiáját. Napjaink fő gondja viszont éppen az, hogy a világi hatalom, a politika ismét szolgájává vált egy új és kényszerítő hitnek, egy közveszélyes ideológiának, amely az emberi jogok korlátlan érvényesülésének dogmáján alapul. E jogokat a nyugati kultúrkörben korábban azért fogalmazták meg, hogy védjék a polgárokat a hatalom visszaéléseitől. Ám ezek az egyéni jogok a múlt század közepétől rákos burjánzásnak indultak, és öngyilkos világi vallássá váltak Európa számára.
A világi vallás fogalma Raymond Aron szociológusnak köszönhető. Ezzel ragadta meg a kommunista ideológia vallásos lényegét, amely itt lent, a földön ígért paradicsomot-menyországot. A francia gondolkodó szerint a világi vallás olyan tan, amely a keresztény vallás helyébe lép, és a földi üdvözülésre hivatkozva folyamodik gátlástalan erőszakhoz. A világi vallások megjelenése azt is bizonyítja, hogy a kereszténység gyakorlásának háttérbe szorulásával a szentség iránti igény nem szűnt meg. Annak szerepét a világi vallások, az ideológiák vették át. Sok ember ebben éli ki vallásos hajlamát, de nincs tudatában aktivizmusa vallásos jellegének.
Világi vallásnak a XX. század két romboló ideológiáját, a kommunizmust és a nácizmust szokás nevezni. Mindkettő a régi keresztény eretnekek – a gnosztikusok és a millenárisok – mintáját követi, miközben a keresztény tanítást világivá alacsonyítja és történelemfilozófiával dúsítja fel. Céljuk: közösségi üdvösséget hirdetni és kikényszeríteni itt lent a földön, ellentétben a keresztény hit egyéni üdvével az isteni világban. A közelmúlt évtizedeinek döbbenetes újdonsága, hogy a két előző minta szerint az „emberi jogok” is a világi vallás kényszerítő, büntető követelményével lépnek fel Amerikában és Nyugat-Európában.