Régi csibészek

Naptári érdekesség, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapját (február 25.) az ideológiai kórt elterjesztő Kommunista Kiáltvány megjelenésének évfordulója követi a kalendáriumban: 1848. február 26-án adta közre az irományt két hétpróbás anyaszomorító, Karl Marx és Friedrich Engels.

A világjárvánnyá lett, ma is pusztító szivacsos agylágyulás ötletgazdáiról időközben kiderült, halvány gőzük sem volt a mindennapi valóságos életről. A munkásosztály megmentőjének kikiáltott Marxról például azóta megtudtuk, életében egyetlen gyár küszöbét sem lépte át, nagy ívben kerülte a munkásembereket, pénzkereső munkát soha nem végzett, annál többet kért kölcsön innen-onnan, és a tartozásait esze ágában sem volt rendezni. Ráadásul a bibliaként emlegetett filozófiai rendszerét másoktól ollózta (kommunizálta) össze, önálló gondolat alig akadt benne. (Az sem teszi túl szimpatikussá a torzonborz gondolkodót, hogy egyik életrajzírója szerint utált mosakodni, s emiatt örökösen mindenféle randa furunkulusokkal kínlódott.)

A kiáltvány szerzői már a legelején elmagyarázzák, hogy a történelem fő mozgatóereje az osztályharc, a burzsoázia és proletariátus mérkőzése. Utóbbi küldetése pedig az, hogy uralkodó osztállyá szervezze magát és megteremtse a kommunizmust, méghozzá úgy, hogy a termelőeszközöket nemes egyszerűséggel elveszi a burzsoáziától. (Érdekesség: az állam csak addig ellenség, amíg annak irányítása nincs a kezükben. A hatalomátvétel után már nincs baj az állammal.) Fontos tudni azt is, hogy a régi rend megdöntése csakis erőszakkal érhető el, és ehhez természetesen a világ proletárjainak egyesülnie kell. (A szlogenné lett javaslatot – Világ proletárjai, egyesüljetek! – a magyar kommunisták napilapja, a Szabad Nép, majd domesztikált utódja, a Népszabadság a címoldalára is kitette – csak 1989. október 8-án vették le, amikor már mindenki rajtuk röhögött.)

(Nekem speciel már gyerekfejjel sem tetszett Marxék kommunizmusa, mert az elvtársak csúnyán lenyúlták a majálisainkat. Nemhogy hagyták volna, hogy a magunk örömére focizhassunk, randalírozhassunk a tavaszi gyepen, ők pódiumokat kezdtek ácsolni, szónokokat kerítettek, azok meg nekifogtak mindenféle osztályharcról, tőkedöntésről, meg a ránk törő imperialistákról hablatyolni. Így aztán a majálisokból szép lassan agitprop fejtágítás lett, és már nem is volt olyan ujjé, a ligetben…)

A kommunizmus igazi premierjére 1917-ig várni kellett, amikor is Szentpéterváron, a Néva-folyónál horgonyzó Auróra cirkáló jelző lövéseire mindenhonnan leittasodott katonák, matrózok, gyári munkások és szövőnők rontottak neki a Téli Palotának azzal a ködös ötlettel, hogy a múltat végképp eltöröljék. (Régi filmfelvételeken látni, amint a felajzott emberek átmásznak a palota kovácsoltvas kerítésén – a nagy zűrzavarban nem vették észre, hogy a kapu tárva-nyitva…) E naptól aztán hosszúra nyúlt sötétség telepedett Oroszországra, és ezen még a szovjet villamosítás sem segített.

A Vlagyimir Iljics Lenin szervezte show-műsort néhány, éppen ott időző magyar hadifogoly révén később mi is átvettük: Kun Béla ötletgazda és cimborái 1919-ben nálunk is hasonló vállalkozásba fogtak, ám a Tanácsköztársaság Kft. hamar csődbe ment. Utódaik negyedszázaddal később – immár szovjet szakemberek segítségével – újraindították a próbálkozást. Az eredmény ismert.

Megjegyzem, azóta kiderült, hogy a nagy októberi szocialista forradalom nem volt se nagy, se szocialista, emellett nem októberben történt, és nem is volt forradalom. Valójában egy bolsevik államcsíny történt német megrendelésre. II. Vilmos császár azt találta ki, úgy kapcsolja ki az antantot erősítő Oroszországot az éppen zajló első világháborúból, hogy a szélhámos Lenin vezetésével káoszt gerjeszt a hatalmas birodalomban. Így is történt, a busásan lefizetett Vlagyimir Iljics ügyesen megcsinálta az akciót. „A forradalmat.”

Érdekes megfigyelés még, hogy ahol igazán szárba szökkent a kommunizmus, ott vagy éhen haltak az emberek, vagy – jobb esetben – az elvtársak kiirtották egymást.

Ezekben a napokban a két szőrös illuzionistára emlékezünk.