idezojelek

Mindent a hazáért, gyűlölet nélkül

Ha a baloldali politikusok a felelős képviselői munkára, a konstruktív ellenzéki szerepre továbbra is alkalmatlanok lesznek, azzal az országnak ártanak.

Cikk kép: undefined
Fotó: Koszticsák Szilárd

Három nap múlva megalakul a rendszerváltoztatás óta sorrendben kilencedik szabadon választott Országgyűlés. Érdekes módon ugyanazon a napon, mint harminckét éve. Akkor, az 1990. május 2-i ünnepi ülésen több szép, emelkedett beszéd is elhangzott, de a legfontosabbat Varga Béla mondta el. A 87 éves katolikus pap, az 1945–47-es Nemzetgyűlés kisgazdapárti elnöke, évtizedeken át az amerikai magyar emigráció vezetője állította helyre szimbolikusan a jogfolytonosságot az 1945-ben és az 1990-ben megválasztott népképviseleti parlament, tágabb értelemben pedig a kommunista diktatúra előtti és utáni demokratikus Magyarország között.

Mint elmondta, 1947-ben, amikor hazáját – a kommunisták puccsa miatt – el kellett hagynia, az országra az elnyomatás éjjele borult. A Magyar Köztársaság elnöke nem tudta többé államfői jogait szabadon gyakorolni, így az 1946. évi I. törvény 15. cikkelye értelmében ezen jogkör gyakorlása rá, a Nemzetgyűlés elnökére várt, az ő kötelessége lett. „Ez volt a magyar nemzeti alkotmány jogalapja és feladata, és a nemzet érdekében ennek szenteltem életem emigrációban töltött évtize­deit. A mai nappal ez a korszak lezárult. Az általam viselt tisztet visszaadom a magyar nép szuverenitása birtokosának, a magyar parlamentnek.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Béla jogfolytonosság-helyreállító beszéde azért is volt történelmi, mert azon kevés kiemelkedő magyar politikus közé tartozik, akinek megadta a Gondviselés, hogy a hosszú emigrációból visszatérhetett a szabadságot visszanyert hazájába, s 92 évesen itthon, „ágyban, párnák közt” hunyt el. Ez nem adatott meg Rákóczinak, Kossuthnak, de pél­dául Horthynak, Kállay Miklós és Nagy Ferenc miniszterelnököknek sem, az 1848–49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökeit, Batthyány Lajost és Nagy Imrét kivégezték, Bethlen István pedig szovjet rabságban pusztult el. A szeretet apostolának is nevezett pap-politikus a súlyos magyar történelmi tragédiákra emlékeztetve harminckét éve arra intette a magyar politikusokat, hogy a nemzeti egység, a kölcsönös megértés és a megbocsátás ne legyen üres szólam, mert a pártoskodás, az irigység, az ellenségeskedés sokat ártott nemcsak hírnevünknek, hanem önmagunknak is.

A magyar Országgyűlés 1990 óta mindig rendben és pontosan kitöltötte négyéves mandátumát, s ez Európában, még a nálunk régebbi parlamentáris demokráciákban is meglehetősen ritka jelenség, de itt álljunk meg egy szóra! A marxista történetírók és baloldali ideológusok évtizedekig azt szajkózták, hogy „nincsenek demokratikus hagyományaink”. Ez azért durva csúsztatás, mert ha a demokrácia az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogon alapuló uralmi formát jelenti, akkor az ilyen képviseleti kormányzás gyakorlata Euró­pában másutt is csak a múlt század elején-közepén vált tartóssá. Ugyanakkor a magyar parlamentarizmus, az uralkodó hatalmát korlátozó képviseleti törvényhozás és a rendi önkormányzat intézményesülése igen régi tradíció. Épp a napokban nyolcszáz évessé lett első Aranybulla és a rajta mint szegletkövön álló magyar történeti alkotmány évszázadokon átívelő, szervesen fejlődő architektúrája bizonyítja, hogy Magyarország Európa egyik legrégebbi parlamentáris hagyományú országa. Joggal hangsúlyozta Szekfű Gyula a magyar politikai jellem régi alkotmányos, egész történelmünkön végigfutó „tanácskozó-parlamentáris” tradícióját. Hozzá hasonlóan Babits Mihály úgy vélte, a magyar alkotmány eszményi állandóság, a magyarság szilárd pontja. A magyar történelmi viselkedés „vezérlő csillagai” a közjogi elvek fenntartása és a jogfolytonosság.

A mai mérvadó alkotmánytörténeti és közjogi álláspont szerint a magyar országgyűlés kialakulásának kezdetei részben a honfoglalás korának törzsszövetségi gyűlésére, részben a korai keresztény állam különböző testületi szerveire – királyi tanács, egyházi zsinatok, székesfehérvári törvénylátó napok, királyi szerviensek gyűlései – vezethetők vissza. A rendi országgyűlés a 13. század végén kezdett szerveződni, a vegyesházi királyok idején erősödött meg, végleges formáját pedig 1608-ban nyerte el, és az állami berendezkedésünk egyik alapintézményévé vált. A nemzeti-polgári átalakulást célzó 1848. áprilisi törvények sem törölték el a történeti alkotmányt, csak – Deák Ferenc 1861. évi képviselőházi beszédét idézve – „újabb, világosabb és határozottabb alakot adtak a nemzet jogainak, tisztába hozták s a kor igényeihez alkalmazták, miket az ország évek, sőt évszázadok óta mint alkotmányának és törvényeinek szelleméből szorosan következőket folyvást sürgetett”.

A német megszállással 1944. március 19-én – illetve Varga Béla említett felfogása szerint az 1947. május végi kommunista puccsal – megszűnt alkotmányos parlamentarizmus jogfolytonossága több mint négy évtized után helyreállt, vagyis 1990. május 2-án folytatódott az erőszakosan megszakított magyar parlamentáris demokrácia. Amely immár harminckét éve többé-kevésbé jól működik, akár jobb-, akár baloldali többség jött létre a választópolgárok akaratából. Az elmúlt ciklusban azonban egyre több jele volt annak, hogy a baloldali ellenzék nem tartja tiszteletben sem a választók döntését, sem a demokratikus játékszabályokat, sőt a civilizált viselkedési normákat sem, s nemegyszer cirkuszi és/vagy kocsmai produkciókat adtak elő az Országházban.

Már a négy évvel ezelőtti választások után többen a mandátumuk át nem vételére, visszaadására, a parlamenti munka bojkottjára, utcai „polgári engedetlenségre” és „nemzeti ellenállásra” készültek, és egy izgága kisebbség az Országház köré vont élőlánccal próbálta megzavarni az Országgyűlés alakuló ülését. A mostani előjelek sem túl biztatók. A negyedszer is súlyos vereséget szenvedő baloldali blokk frusztrált, felelőtlen és destruktív hajlamú képviselői közül többen is az alakuló ülés bojkottjára, a képviselői eskü le nem tételére, botránykeltő lépésekre készülnek. Van, aki arra buzdítja társait, hogy a „látszatparlament látszatvitái helyett szervezzék meg a valódi ellenállást”, és ne fogadják el a „fizetett díszpozíciókat”. A hatpárti baloldali blokk többsége azonban a jelek szerint ragaszkodik a képviselői mandátummal és a parlamenti tisztségekkel járó tiszteletdíjhoz, olyannyira, hogy egymással torzsalkodva még mindig nem tudtak megegyezni a nekik arányosan jutó stallumokról.

Ha a baloldali politikusok a felelős képviselői munkára, a konstruktív ellenzéki szerepre továbbra is alkalmatlanok lesznek, azzal nem elsősorban a kormányzó többségnek ártanak, hanem majdnem kétmillió választójuknak, és még inkább az országnak. Amely pedig megérdemli, hogy a nemzeti, demokratikus, felelős kormánynak végre nemzeti, demokratikus, konstruktív ellenzéke legyen. Abban a deáki szellemben, hogy a politikában a véleménykülönbségek fontosak, de az ellenfelek ne legyenek ellenségei egymásnak. S „tegyen ki-ki azon a helyen, hova sorsa őt állította, mindent, amit tehet a hazáért, melléktekintetek, önérdek, hiúság és lappangó vagy nyilvános gyűlölet nélkül”.

Borítókép: Járművek a pesti alsó rakparton, az Országház előtt 2022. április 11-én.  (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Közveszélyes Konteómessiás

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Próféta a saját hazájában

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Magyar Péter az agresszor

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Konventet a kontinens jövőjéről!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.