Azt ellenben álmomban sem gondoltam volna, hogy még ebbe is bele lehet kötni. Hiszen melyik része nem igaz? Volt tengerünk? Volt. Volt, nincs? Így. Csövön jön a cucc? Azon. Akkor lapozzunk. De nem, mert egy horvát vendéglős a szezon kezdete előtt nem sokkal kitett egy táblát az üzlete elé, hogy oda ugyan magyarok ne menjenek, majd megfejelte azzal a vicceskedéssel, hogy csak akkor, ha hozzák magukkal Hernádit is. Mindezt horvátul, hogy minden magyar turista jól értse. A kép a tábláról aztán szépen terjedt a médiában, és kiváló alkalmat szolgáltatott némi jóízű orbánozásra a rászorulóknak. Mert azt ugyan épelméjű ember egy pillanatra sem gondolhatja komolyan, hogy miután a miniszterelnök levajazta Putyinnal Kárpátalját, és közvetlenül azelőtt, hogy csapataink bevonulnának Lajtabánságba, elérkezettnek látta az időt, hogy bejelentse igényünket Fiuméra.

Nem is érdemes mindezt túldimenzionálni, de azért az embernek megmozdul az agya rögvest, és eszébe jut ez-az. Például az, hogy mindig akad egy „vendéglős”, ugyanakkor egy vendéglős nem csinál nyarat, legfeljebb magának száz bajt, mert a magyarok adott esetben elballagnak az egy sarokkal odébb elhelyezkedő konobába, ahol tárt karokkal fogadják őket, oszt’ dobar dan. Már amennyiben a lassan közel hatvanforintos kuna és az eszement árak mellett idén is megtartják azt a jó szokásukat, hogy több százezren támogatják a horvát turizmust, úgy is, mint húzóágazatot. A szankciókkal, bojkottokkal egyébként is mindig csak baj van. Vagy visszaütnek, vagy lecsillapodnak maguktól, vagy mindkettő bekövetkezik. Emlékszem, a 23 millió románnal riogató szégyen után a Székelyföldön is akadt olyan kocsma, ahol meg azt írták ki a felhorgadt atyafiak, hogy „Anyaországiakat nem szolgálunk ki”, csak éppen azt hagyták ki a számításból, hogy ezzel éppen azokat sújtják, akiket nem kellene.

De vissza az Adriára! Az ember felejt is, valamint a hála nem politikai kategória, ahogyan egykor Pozsgay Imre találta fején a szeget. A derék vendéglős nyilván elfelejtette a Kalasnyikovokat és egyéb apró szívességeket, amelyeket a revizionista magyarok nyújtottak a délszláv háború idején, vagy éppen Horvátország uniós csatlakozását a magyar elnökség alatt, végén. Az is lehetséges persze, hogy hidegen hagyja a történelem, így hiába ecsetelném neki a magyar–horvát perszonálunió nagyszerűségét, Zrínyit és Frangepánt, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy éppen ellenkezőleg, legszívesebben megint megpörgetné Jellasics lovas szobrát. Ki tudja? Sokfélék vagyunk. Az is lehet, hogy csak sok volt előző este a rakija. De előfordulhat az is, hogy éberen figyeli az aktuálpolitikai rezdüléseket, és feltűnt neki, hogy soha nem volt még ilyen kiegyensúlyozott a magyar–szerb viszony, és ez akadt a torkán két durbincs között. De mondom, nem érdemes mindezt túltolni, tekintsünk minderre úgy, mint egy harcias vendéglős írói munkásságának nem a legsikerültebb fejezetére.

Ugyanezzel a lendülettel pedig örvendezzünk, hogy a hozzánk hagyományosan nem túl barátságos franciák részéről egyre intenzívebb az érdeklődés Magyarország iránt. És nem csupán turistaként tekintenek ránk, hanem a letelepedés gondolatával és szándékával is. Na, ezt sem hittem volna, amikor a nyolcvanas években, azon nem túlságosan gyakori alkalmak egyikén, amikor kék útlevélhez jutottam, és édesanyám belevarrt egy százdollárost a nadrágomba, vigyázó szememet Párizsra vethettem, beszippanthattam a művészetekkel gazdagon átszőtt szabadság bódító illatát, és hosszasan tusakodtam, hogy kalandvágyból hazajöjjek-e.

Most meg azt írja a Le Figaro, hogy Franciaországban jókora kivándorlási hullám tapasztalható, és Magyarország vonzó célpont. Az okok számosak. Az ottani közbiztonság hiánya, a kulturálatlan, agresszív viselkedés, az „eltörlés kultúrájának” nyomulása, a radikális iszlám térnyerése, az antiszemitizmus és a másság iránti intolerancia. Nocsak. Mindenesetre fogadjuk őket szeretettel, és a vendéglőkben szolgáljuk ki őket kedvesen és figyelmesen. Valószínűleg nem ők csinálták Trianont.

Borítókép: Az Akvamarin Projekt keretében a Magyar Földgáztároló Zrt. egy megközelítőleg 2,5 MW összteljesítményű elektrolizáló rendszert és a hozzá tartozó hidrogén gázelőkészítő technológiát létesít a Kardoskúti Földalatti Gáztárolónál (Fotó: Kurucz Árpád)