Időzzünk is el kissé ezen az erőltetett magyarkodás kifejezésen. Ez más nemzet nyelvén nem születhetett volna meg, csak magyarul. Ilyen lekezelően, becsmérlően, gúnyosan nem beszélnek sehol azokról, akik büszkén hirdetik nemzeti identitásukat. Magyarkodnak… Ilyet csak az tud mondani, akinek nem szülőföldje, csak tartózkodási helye ez az ország, akinek a haza, a nemzet csak szociokulturális kreatúra, nem megélt valóság. Ráadásul a DK-s polgármester szerint még erőltetjük is. No, ezen erősen el kellett ismét gondolkodnom, hogyan lehet erőltetni a magyarkodást. Például direkt a tompa végénél próbálom átdugni a gombostűt a kokárdán? Vagy nemzeti színűre festem a leveleket a szemközti nyárfán? Niedermüller szerint leginkább persze úgy, hogy szúrós szemmel azt vizslatom, ki a magyar még. Pedig ha tudná a szerencsétlen, hogy bennünket ez egyáltalán nem érdekel! Könnyen felismerjük ugyanis egymást, aki pedig nem ismerős, de jó szándékú, azzal évezredek óta békében együtt tudunk élni. De hiába is magyaráznánk ezt a politikai elvakultaknak, akik már ideológiát, sőt tudományt is faragtak gyűlöletükből. E tudomány szerint mindazok, akik nemzeti alapon határozzák meg identitásukat, potenciális tömeggyilkosok. Szerintük ugyanis a XX. század nagy népirtásai mind abból fakadtak, hogy a nacionalisták egymásnak estek. Azon túl, hogy ez egyáltalán nem igaz, és a nagy kataklizmákat a népeket leigázni vágyó birodalmi törekvések okozták, ostobaság is minden nemzeti érzelmet és gondolatot sovinisztának, nacionalistának, hovatovább nácinak bélyegezni. A modern nacionalizmus, amit leginkább patriotizmusnak nevezünk, egyáltalán nem más nemzetek kárára, hanem sokkal inkább velük együttműködve, a közös sikerekben egymást érdekeltté téve képzeli el a haza felvirágzását segítő nemzeti politikát. Amitől a Niedermüller-féléknek kihull a hajuk, eláll a lélegzetük, elvörösödik a fejük, és csak annyit tudnak kinyögni: erőltetett magyarkodás.
Soha ne feledjük, ők Európai Egyesült Államokat, vagyis új birodalmat akarnak, ahol megszűnik a szuverén, önálló nemzetállam, és a magyarság beolvad a kevert népességen alapuló multikulturális társadalmi katyvaszba. Ezért állunk az útjukban, ezért próbálnak befeketíteni bennünket úton-útfélen. Lelkük rajta, mi úgysem hagyjuk.
De azt a négy budapesti hülyegyereket büntessék meg alaposan a hatóságok, vegyék el a kedvüket örökre a köztéri vizeléstől, ne tudják Gyurcsányék ellenünk használni még őket is!
További Vélemény híreink
Borítókép: Egy felújított ház Gömörszőlősön 2013. június 27-én (Fotó: MTI/Komka Péter)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!