Apja, Hegedüs Sándor a Széll Kálmán-kormány kereskedelemügyi minisztere (1899–1902), egy igazi „self-made man” volt, aki, miután korán elvesztette apját, Kolozsvárról Budapestre költözött s kemény munkával, önerőből épített szakmai és politikai karriert. Írói tehetségét azonban nem tőle, hanem részben költő-író édesanyjától, Jókay Jolántól örökölte, részben pedig – talán még inkább – anyai nagyapja testvéréről, egyben keresztapjától, Jókai Mórtól. 

Tőle kapta a keresztnevét is, Mire megvénülünk című regényének főhőse után. 

A Jókait csodáló és tőle sokat tanuló Hegedüs így írt róla születése centenáriumán: „nem volt sem regényíró, sem drámaíró, sem szerkesztő, sem politikus, ő egészen más volt: ő Jókai Mór volt.” Aki (teszi hozzá) az Ezeregyéjszaka meséit folytatta tovább…

A gyermek Hegedüs Loránt sokat és igen jól tanult, s nemcsak az iskolában, de otthon is gyakran töltötte az időt olvasással, tanulással; legszűkebb családján kívül főként keresztszülei, Jókai és Laborfalvi Róza társaságában, a budai Svábhegyen. Apjához és más rokonaihoz hasonlóan 1882 és 1890 között ő is a Budapesti Református Főgimnáziumban tanult. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte, majd Berlinben, azt követően pedig Londonban tanult. 1895-ben Budapesten avatták az államtudományok doktorává legfelső királyi (gyémántgyűrűs) kitüntetés – „sub auspiciis regis” – adományozása mellett.

Pályafutását a Pénzügyminisztériumban kezdte, majd bejárta Európát és az Amerikai Egyesült Államokban az oda kivándorolt magyarok helyzetét tanulmányozta. Első írásai, melyekkel felkeltette a szakma érdeklődését, az adóreform kérdésével és a munkásviszonyokkal foglalkoztak, az 1890-es évek első felében jelentek meg. Életében a következő fontos állomás 1898, amikor megnősült, s ugyanekkor indult politikai karrierje is: Pápán szabadelvű programmal képviselővé választották, így 26 évesen az Országgyűlés legfiatalabb képviselője lett. 1904-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen pénzügytanból magántanárrá habilitált, 1916-ban ugyanott rendkívüli tanári címet szerzett. Tudományos munkája mellett szakterületének gyakorlati területein is sikeres volt. 1905-ben megválasztották a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) ügyvezető igazgatójává. Egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy megszervezte a gyáripar érdekképviseletét, emellett 1913–17 között a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója.

Hegedüs Loránt élete során „három poklon ment keresztül”. (Erről a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságban tartott egyik előadásában, illetve A halhatatlanok útja címmel 1926-ban Budapesten megjelent könyvében részletesen beszámolt.) Az első a kommunisták börtöne volt: 1919 tavaszán több száz politikussal, egyházi vezetővel, a GYOSZ tisztségviselőivel és bankigazgatókkal együtt a Markó utcai gyűjtőfogházba, majd a Parlament pincéjébe hurcolták.

Mint az 1919 elején megalakult Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE) egyik vezetője aktívan részt vett a békeszerződést előkészítő szakmai háttérmunkában, illetve politikai tárgyalásokon. A párizsi békekonferenciára utazó magyar delegáció egyetlen gazdasági szakértője Hegedüs volt. Pályájának csúcsára 1920 végén került, amikor az első Teleki-kormány, majd utána a Bethlen-kormány pénzügyminisztere lett. A száguldó infláció megfékezése és a romokban heverő államháztartás stabilizálása volt – lett volna a feladata. Mivel a Trianonban gyakorlatilag halálra ítélt ország külső forrásokhoz nem tudott hozzájutni, ezért csak a belső erőforrásokra hagyatkozhatott. A gazdasági-pénzügyi válság közepette a kiadások felére nem volt fedezet, ezért Hegedüs a költségvetési hiányt a bevételek jelentős emelésével, valamint az állami kiadások drasztikus csökkentésével kívánta megszüntetni. Előbbi eszközeként bevezette az egyszeri vagyon-, illetve vagyonváltság adót, továbbá az egyszázalékos forgalmi adót, ami nagy és maradandó újításainak egyike volt. Az egész pénzügyi stabilizációs csomag egy nagy összegű külföldi kölcsönre és az önálló Magyar Nemzeti Bank felállítására épült, de mindkettő csak évek múlva valósult meg.

Hegedüs nagyszabású terve végül is összeomlott, de nem az ő hibájából. 1921. szeptember 27-én – alig kilenc hónapos gyötrelmes miniszterség után – megroppant egészségi állapotára hivatkozva bejelentette lemondását a nemzetgyűlésben. 

Ezzel túljutott élete „második poklán” – ezt követően jött a harmadik megpróbáltatás, hosszú, súlyos betegsége 1921 ősze és 1924 karácsonya között. Felépülésében családja és barátai mellett az írásnak volt a legnagyobb szerepe. 1925 tavaszán kezdett a konzervatív Pesti Hírlap hasábjain újra cikkezni (külön rovatot vezetett az adózóknak), s ez bizonyult számára a legeredményesebb terápiának. Miután meggyógyult, rengeteget írt: 1926 és 1940 között harminc könyve és nagyobb tanulmánya jelent meg, s bár korábban is jelentek meg újságcikkei, ekkor publikálta a legtöbbet.

Az államtudományok doktora, elsőrangú közgazdász, pénz- és adóügyi szakember, fáradhatatlan publicista (élete folyamán mintegy kétezer újságcikke jelent meg), regényeket, irodalmi és történelmi esszéket, sőt meséket is írt. Legjelentősebb műve a Magyar trilógia, amelyben az előző száz év általa legnagyobbnak tartott magyar politikusai – Széchenyi, Kossuth, a két Andrássy és a két Tisza – alakját akarta élővé varázsolni, páratlan tehetségük előtt fáklyát gyújtani „egy lesújtott nemzet meggyötörtetése idejében”. Hegedüs Loránt hitvalló református keresztyén volt, akinek mély hite, magyarságszeretete, nemzeti hivatástudata egész életét, szakmai és irodalmi tevékenységét is meghatározta. Uram, Jézus! című bizonyságtevő, hitmélyítő kötetéhez Ravasz László református püspök írt szép előszót.

A súlyos betegsége ellenére szinte halá­láig aktív volt a tudomány és a kultúra szolgálatában, az ismeretek és a tudás terjesztésében. 

1943. január elsején bekövetkezett halála után egyik legjobb barátja, Szladits Károly akadémikus – akit 1895-ben Hegedüssel együtt avattak a legfelső királyi kitüntetéssel jogi doktorrá – e szavakkal méltatta: „Lobogó lelke tele volt lelkesedéssel, idealizmussal, tudnivágyással és kultúraszomjúsággal. Akció­rádiusza hihetetlenül széles volt és tevékenységi körének minden szelvényében egyforma lelkiismeretességgel töltötte be feladatát. Így lett ő a kötelességkeresés és kötelességteljesítés valóságos fanatikusává. A »service«, az emberiség önzetlen szolgálata volt vezércsillaga… a szeretet melegétől fűtött kötelességérzetből virágzottak ki legnemesebb erényei: a hűség és a hála.”

Így Hegedüs Loránt is megérdemli, hogy a jeles protestáns magyarok nemzeti panteonjában, mint buzdító és követendő példakép, állandó helyet foglaljon el.

Borítókép: Hegedüs Loránt (jobbról a negyedik) (Forrás: Wikipédia/Közkincs)