Midőn e sorokat írjuk, még az sem biztos, hogy kabinetfőnöke, a „mamuszos” eposzi állandó jelzőt kiérdemlő Molnár Enikő után nem távozik-e posztjáról Jakab Péter, a Jobbik gyanús körülmények között újraválasztott elnöke is. Mi arra tippelünk: magától nem mond le, csak ha küldik. Nem az a fajta. Persze a kizárólag krumpliszsák-lóbálásban és parizerevésben jeleskedő Jakabnak még le sem kell mondania ahhoz, hogy bukottnak lehessen nyilvánítani. Továbbmegyünk: a Jobbik egész jelenlegi szedett-vedett vezetésének sem kell semmit tennie a bukáshoz, hisz ezt nyugodt lélekkel megtörténtnek lehet nyilvánítani. Hogy mindez papíron, de jure is végbemegy-e, már nem sokat oszt vagy szoroz.
Mégis foglalkozni kell ezekkel a nímandokkal, mert szimptómaértékű, ami ide vezetett. Azt példázza, hogy a közhiedelemmel ellentétben a politikában sem lehet mindent büntetlenül megtenni. Egy magát eredetileg jobboldaliként definiáló párt nem válhat annak a szélsőbaloldali pártvezérnek a fasiszta tagozatává – copyright Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető –, amellyel szemben annak idején elvben létrejött. Ennek előbb-utóbb meglesz a böjtje. Úgy, hogy faképnél hagyják a szavazói, tagjai. És azt sem lehet megtenni következmények nélkül, hogy egy fiatal tagtársnőjüket, egy választókerületi szervezőt a kampány kellős közepén a hírek szerint majdnem megerőszakolja az egyik prominens pártkáder, a pártelnök csókos cimborája egy zárt körű párttivornyán, ahogy maga a kárvallott beszámolt róla. Az ilyen penetráns botrányok mérgeznek, mint a ciánkáli.
