Itthon a vállalkozások talán valamivel kisebb mértékű pluszteherrel fognak szembenézni, de nem sokkal. Nekik nagyjából négy-hatszoros rezsiemelkedéssel kell szembesülniük – egyelőre. Egy műhelytulajdonos arról számolt be nekem, hogy a jelenlegi árszinten minden hónapban kétmillió forintot emésztene fel a megtakarításaiból csupán az, ha nyitva tart, még akkor is, ha az alkalmazottai felét elbocsátja. A B verzió, hogy többszörösére emeli az árakat, ám így a vevők is elmaradnak. A C verzió pedig, hogy hónapokra, akár évekre is bezárja a boltot, ha tartósan ilyen energiaárakkal nézünk szembe. A műhely mellett a családi házat is fenn kell tartania, aminek szintén nem kis költségei vannak. A bezárt műhellyel havi két és fél millió helyett „csak” félmillió a mínusz.

Adódik persze a kérdés, hogy mit csináljon mondjuk a kozmetikus, ha a vendégen épp nincs semmi alul vagy felül egy kezeléskor. Hiszen mégsem ültetheti a klienst 20 fokban (fél)pucéran. A dilemma ugyanaz: többszörös áremelés, ideiglenes vagy tartós, esetleg végleges bezárás.

Budapesten most 2500–3000 forintért lehet kapni egy jobb pizzát. Kérdés, hogy ki hajlandó ezért kifizetni tízezer forintot vagy esetleg ennél is többet. Nehéz ebben a változékony szituációban pontos árakat mondani, a piaci szereplők a pékektől kezdve a szálláshelyet üzemeltetőkön és a vendéglátósokon át nem is mernek ilyesmit tenni. Az előrejelzések között 10–30 százalékos inflációs adatok szerepelnek. De ha hat-tízszeresére emelkedik a rezsi, akkor lehetséges, hogy az áru vagy szolgáltatás csak harminc százalékkal – vagyis 1,3-szeresére – drágul a fogyasztónál? Aligha, de persze a drágulás mértéke rengeteg mindentől függ.

Mindeközben számos olyan tényező van, ami tovább súlyosbítja a helyzetet. Ilyen például az, hogy a téli gázár mindig jóval magasabb, ezért ha télen is exportra szorul Európa, akkor az oroszok már most megüzenték, hogy akár hatvan százalékkal magasabb árakra számíthatunk. A történelmi léptékű aszály nemcsak az élelmiszer-termelésben okoz fennakadásokat, hanem az árampiacot is a feje tetejére állította. Az áram ára sosem látott magasságokban van. A lapok most ezerforintos kenyérről írnak szörnyülködve, de lesz az még háromezer forint is idén, ha így haladunk. Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában.

A történet vége már most borítékolható. Hazánkban és az EU-ban az egyik legnagyobb munkaadói csoportot a kis- és középvállalkozások jelentik. Ezeknek a cégeknek egy jelentős része megy a levesbe. Nemcsak Magyarországon, hanem az egész kontinensen. A brutális áremelkedések és a növekvő munkanélküliség pedig ördögi kört indít be.

A magyar kormány a maga eszközeivel igyekszik tompítani a válságot, ezt szolgálja a továbbra is fenntartott rezsicsökkentés megreformált rendje, illetve a fogyasztói ársapkák rendszere. De az bizonyosnak tűnik, hogy ilyen körülmények között bármely tagállam kormányának nagyon korlátozottak az eszközei. A hazai baloldal pedig ­várhatóan ezt a válságot is ráfogja Orbán Viktorra, mint eddig minden mást. Megspékelve azzal, hogy a miniszterelnök szerintük nem választotta le az orosz energiahordozókról időben a magyar gazdaságot, és kiszolgáltatta azt az oroszoknak. Ahányszor ez elhangzik, annyiszor illik majd elmondani, hogy az Északi Áramlat 2 gázvezeték Németországban 2022 februárjára készült el. A magyar energiapolitika és a német ugyanazt a közgazdasági elvet követte: onnan vegyünk, ahol olcsó és sok van belőle, az eladó pedig eddig megbízhatónak tűnik. Az sajnos már aligha rajtunk és a németeken múlt, hogy az orosz vezetés búcsút intett a józan észnek és az önmérsékletnek.

Az is világosan látszik, hogy az oroszok számoltak azzal – mint kívánatos fejleménnyel –, hogy a háború nyomán kitörő éhínség ismét milliókat indíthat el Afrikából az öreg kontinens felé. Mindez egyben kamikazeakció is, mert eközben évekre, évtizedekre elvágják magukat a Nyugattól, ami főként technológiai értelemben fog fájni az oroszoknak, és súlyos árat fizetnek majd érte. Jelenleg úgy tűnik, hogy azon fog versenyezni az EU és Oroszország, hogy a középosztály mekkora része megy tönkre. De bármit is mondjon az amerikai propaganda, nem fogjuk győztesnek érezni magunkat, ha ez nálunk „csak” harminc százalék lesz, az oroszoknál pedig negyven.

Végül pedig aligha feledkezhetünk el Brüsszel felelősségéről. Az Oroszország ellen hozott szankciók rendszerét illett volna legalább körülbelül átszámolni, hogy a döntéshozók képet kapjanak a várható hatásokról. Ehelyett az történt, hogy az amerikai elnök és az ukrán elnök elvárására alkottak szankciókat. Ha Zelenszkij „Olajat!” kiáltott, akkor az olajat tiltottuk le, ha „Szenet!”, akkor a szenet szankcionálták. Hatszor egymás után. Az EU semmibe vette a saját polgárai életét, érdekeit, és megadta magát a szenilis amerikai elnöknek és egy bátor színésznek, katasztrófába taszítva egy egész kontinenst.

Szegény hazám! Szegény Európa! Tavaszra lehet, hogy mind szegények leszünk. De legalább a szankcióknak tapsolókat megnyugtathatja az a tudat, hogy az orosz átlagemberek több ezer kilométerrel a front mögött ugyanilyen ütemben szegényednek. Máris jobb, ugye?

A szerző újságíró, a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)