A globalista elit ezúttal Olaszországban vallott kudarcot

Utólag könnyű lenne azt mondani, hogy az olasz választás tulajdonképpen már augusztus első felében eldőlt. Amíg a jobboldali pártok gyorsan dűlőre jutottak, hogy közös jelöltekkel és közös programmal indulnak, addig a többi párt a közvélemény bevonásával zajló üzengetések után végül három tömbben vágott neki a kampánynak. Mivel a mandátumok egyharmadát egyfordulós egyéni körzetekben osztják ki, mindez előre vetítette: innentől szinte csak a jobboldali szövetség teljesítményén múlik a győzelem. Ha komolyabb hiba nélkül viszik végig a kampányt, s Giorgia Meloni, Matteo Salvini és Silvio Berlusconi nem fordulnak egymás ellen, akkor aligha lehet őket megszorongatni.

Emellett több, számukra kedvező körülmény segítette őket, indokolt tehát a jobboldali pártoknak alázattal fogadni a győzelmet és a történelmi lehetőséget. Ehhez a történelmi lehetőséghez pedig az is hozzájárult, hogy a most ellenzékbe szoruló legnagyobb párt, a Demokrata Párt (Partito Democratico) még tovább rontotta saját esélyeit azzal, hogy alapjaiban elhibázott kommunikációval vágott neki a megmérettetésnek.

„Scegli”, azaz „Válassz” – szólt a Demokrata Párt fő jelszava, amellyel az Olaszországot, az olasz érdekeket hangsúlyozó jobboldalt próbálta legyőzni. A félig vörös, félig fekete plakátokból álló sorozat darabjainak egy részén olyan ellentétpárok álltak, mint „diszkrimináció–jogok”, „fosszilis tüzelőanyag–megújuló energia”, „novax–tudomány és vakcinák”, „Putyin–Európa”. Sok helyen csak egymagában tűnt föl a jelszó: „Válassz”. Mintegy azt sugallva, hogy csak egy helyes választás van, és az természetesen a Demokrata Párt, akinek van esze, rájuk szavaz, akit ennél jobban győzködni kell, az nem európai, nem modern, nem demokrata.

Megszólalásaiban a párt vezetője, Enrico Letta rendszeresen arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenáron el kell kerülni, hogy a jobboldal győzelmével Magyarország vagy Lengyelország útját kövesse Olaszország, és ezt harsogták a globalista médiumok is. Azt nem vették észre, hogy mindezzel éppen ők követik azt a hibás receptet, amellyel a magyar és a lengyel ellenzék rendre kudarcot vallott az elmúlt években. A hiba pedig abból ered, hogy nem a választópolgáraik nézőpontjából közelítenek ahhoz, hogy mi érdekli a polgárokat, hanem abból, melyek azok a témák és gondolati sémák, amelyek elismétlését a nemzetközi globalista elit képviselői, a véleményvezérek és az újságírók elvárják.

Tették mindezt egy olyan időszakban, amikor egy vállalkozó annyit fizet egyhavi rezsire, amennyit máskor az egész nyári szezonban; amikor a polgárok egy része amiatt berzenkedik, hogy az „állampolgársági jövedelmet” (reditto cittadinanza) boldog-boldogtalan, sokszor nem is az országban élő állampolgár felveszi, mások pedig mellette feketemunkát vállalva rövidítik meg az adófizetőket; miközben a polgárok másik része éppen ezt az egyetlen bevételi forrását félti. Ilyen helyzetben a hamisan bemutatott Magyarország-kép ellen kampányolni, a mágikus „európai értékként” hivatkozni Európán kívülről importált ideológiákra legalábbis a valóság félreértelmezésére utal.

További Vélemény híreink

Ezt gondolják az olaszok a jobboldal győzelméről + videó

A választások napján egy hatvan év körüli római taxissal beszélgettem. A fuvar végén került szóba, hogy honnan jöttem, mi járatban vagyok Rómában. „Magyarország az Európai Unió tagja?” – kérdezte azután, hogy már húsz perce beszélgettünk országa politikai berendezkedéséről. Alighanem régebbi évtizedekben kifinomult reflexszel azzal kezdte, hogy neki gyakorlatilag mindegy, ki kormányoz, elégedett az olasz politikai paletta teljes spektrumának felkészültségével. Örül annak, hogy manapság már nem arról szólnak a hírek, hogy egyik nap egy jobboldali, másik nap egy baloldali fiatalt öltek meg Róma valamelyik kerületében. Egyet viszont szeretne: végre valódi politikusokat, nem pedig technokratákat látni a tárcák élén.

„A szakértő kiszámolja, hogy miből mennyit adót kell beszedni, a politikust legalább számon tudom kérni. A szakértő megállapítja, hogy a benzin literjét két euróval kell megemelni, mert ennyi kell a költségvetés megfelelő sorába, a politikusnak meg tudom mondani, hogy így nem fogom tudni kigazdálkodni a vállalkozásomat, és tönkre fogok menni.” Harsány kacagások között ecsetelte, hányszor történt meg az elmúlt évtizedekben: valaki azzal a szándékkal alapított pártot, hogy öt-hat százalékot szerezve eldöntse, melyik nagyobb tömböt segíti hozzá a kormányzáshoz szükséges többséghez. „Fogd az öt-hat százalékodat, és menj vele, ahová akarsz” – mondta nevetve. Olyasvalakiről beszélünk tehát, akinek az ország politikai rendszerének sajátosságai, amelyek változtatásáról Meloniék beszéltek, nem elvont politológiai fogalmak, hanem a mindennapjainak része. Mégsem tudta mihez kötni Magyarországot, aligha tudta értelmezni azt a hamis üzenetet, hogy Olaszországra a magyar példa bármiféle veszélyt jelentene.

Persze azokban a szalonokban, ahol Letta és társai otthonosan mozognak, mindezt nem érzékelik. Ott a „jogállamiság” és „demokratikus értékek” elefántcsonttornyaiban nem telhet el úgy koktélparti, hogy valaki ne hivatkozna a Reuters, a The New York Times, a lengyel Gazeta Wyborcza vagy az olasz La Repubblica cikkére, amelyben leírják, hogy mint már annyiszor az elmúlt tizenkét évben, ismét meghalt a demokrácia Magyarországon. Ahol az illetőt körülállók szemlesütve, elborzadva szúrják fogpiszkálóra az érlelt juhsajttal töltött kapribogyós lazacfalatkájukat, ott könnyű elszakadni a valóságtól.

„Válassz” – olvashattuk Letta mögött a kampányzáró rendezvényeken. Az olaszok pedig választottak; a keresztény mivoltát vállaló, magát büszke hazafinak valló Giorgia Melonit, akinek a programjában szintén szerepelnek például a zöldenergiára való átállásban rejlő lehetőségek, de elsősorban azt hangsúlyozza: őt az olasz választók érdeklik. Miután a Demokrata Párt húsz százalékot sem ért el a listás szavazatokkal, elnöke kijelentette, hogy nem indul újra a pártelnöki székért. A tavaszra előre hozott kongresszuson még egyszer elmondhatja az utódját kijelölendő: válasszatok.

A szerző lengyel–olasz szakértő, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója

Borítókép: Giorgia Meloni (Forrás: Europress/AFP)