Pusztán az államadósság megfékezése az 1990-es életszínvonal 25-30 százalékos csökkenését követelné meg, és kormányozhatatlanná tenné az NDK-t – áll a Gerhard Schürer egykori keletnémet tervhivatali elnök által jegyzett 1989. októberi dokumentumban. Ezt a rendszert szocializmusnak nevezték, amely táborrendtartás révén egyenlően osztotta el a szegénységet anélkül, hogy létezett volna a megélhetési lehetőségek szabad versenye. Ehhez falra, szögesdrótra, tűzparancsra, politikai rendőrségre, valamint roppant nagy saját hadseregre, illetve a háttérben a katonai beavatkozásra kész moszkvai testvéreikre is szükségük volt. A Schürer-iratban azt ismerték el, hogy harminc százalékkal csökkenteniük kellett volna az életszínvonalat ahhoz, hogy életben tudják tartani az NDK-t. Az egészen addig katonailag brutálisan segítőkész testvér azonban megtagadta tőlük a harckocsijait, a nagyszerű NDK pedig ment a süllyesztőbe. És ez így volt jó.
2022-ben a német szövetségi kormány azon van, hogy jelentősen (harminc százalékkal?) csökkentse a (ma még) szabad lakosságának életszínvonalát. Ezt átalakításnak nevezi. Katonailag segítőkész testvérben reménykednie értelmetlen, mert ilyen nincs. Kíváncsian várjuk, hogy ez a kormány keresztülvezeti-e – és ha igen, hogyan – a német lakosságot a télen. Az NDK-val ellentétben a szövetségi köztársaság bőven abban a helyzetben lenne, hogy a felszínen tartsa magát. A jelenlegi problémák eltérnek azoktól, amelyeket az NDK magának teremtett. Az NDK-nak a rendszeréből fakadóan esélye sem volt, a mostani német kormánynak azonban a későbbi nemzedékek okulására és intésére a történelemkönyvek lapjaira kellene száműznie a nagy átalakítást, és újra országa és népe érdekében kellene politizálnia – immár energia-, agrár-, közlekedési, bevándorlási és genderfordulat nélkül. Szomszédaink is hálásak lennének ezért.
A kommunisták továbbra is itt vannak – csak most már zöld színben. Az Első Internacionálét 1864-ben angol szakszervezeti tagok és londoni francia emigránsok alapították. Marx Károlyt tagnak hívták meg az előzetes szervezőbizottságba, majd döntő befolyást gyakorolt a további folyamatokra. A második, Szocialista Internacionálét 1889-ben hozták létre Párizsban, és az első világháború kitörésekor oszlott fel.
