Nem szükséges ahhoz debreceni születésű és/vagy lakosú lokálpatriótának lenni (jómagam sem vagyok az), hogy megemeljük a kalapunkat az ország második legnagyobb városának a magyar kultúra, nemzettudat és protestáns szellem történetében játszott kiemelkedő szerepe, teljesítménye előtt. E helyen talán elegendő utalni csak néhány debreceni kötődésű szellemóriás nevére.

A Debreceni Református Kollégium Dóczy Leánynevelő Intézetében tanult, érettségizett, a Debreceni Tisza István Egyetemen kapott diplomát, s bár élete nagy részét szülővárosán kívül töltötte, évtizedekkel később Debrecen díszpolgárává és a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták. 

Az írónő így vallott magáról és Debrecenről egy interjúban: „Kitartottam tegnap az arcomat a szélbe, és elnevettem magamat: hogyan fogom valakivel is megértetni, hogy ez az egyetlen szél, amit a halálom óráján is érezni szeretnék. Mert semmiféle szél nem tud megnyugtatni, csak az, amelyik a puszta felől sodorja magával az őseim porát.”

Ez a por minden bizonnyal nemcsak fizikai, de lelki és szellemi értelemben is megnyugtató és megtartó. Gondoljunk csak a majd fél évezrede álló és működő Debreceni Református Kollégiumra, melynek falai között kezdettől fogva a legmagasabb foktól a legalacsonyabbig folyt az oktató- és a nevelőmunka. 

Diákjai a köznép fiaiból, parasztok, kézművesek, polgárok, kisnemesek soraiból kerültek ki, akik tanulmányaik végeztével vagy sokszor évekig tartó külföldi tanulmányútjuk után a nép közé visszatérve, a falvakban és mezővárosokban kamatoztatták szellemi kincseiket.
Ebben az iskolában tanult Csokonai Vitéz Mihály, akiről Szabó Zoltán írta, hogy a költők kertjének is nevezett Debrecenhez kötődő számos költő, író közül senki sem hatott oly nagy mértékben a városra, mint Csokonai. 

Nincs itt hely felsorolni, hogy ki mindenki tanult még az egyik legrégebbi magyar középiskolában, amely aranybetűkkel írta be nevét a magyar és egyetemes művelődés történetébe. Szenczi Molnár Albert és Tessedik Sámuel, Kazinczy Ferenc és Fazekas Mihály, Tisza István és Horthy Miklós, Medgyessy Ferenc és Szabó Lőrinc, Zsindelyné Tüdős Klára néprajzkutató, jelmez- és divattervező, film- és színházrendező és Bay Zoltán fizikus, világhírű tudós, a radarcsillagászat úttörője. S persze ne feledkezzünk el arról a híres történelmi eseményről sem, hogy 1849 első öt hónapjában a kollégium falai között tartotta üléseit a magyar országgyűlés, amely április 14-én a debreceni református nagytemplomban kimondta Magyarország függetlenségét.

Van hát elég ok és előreláthatóan lesz bőven alkalom, hogy a magyar kultúrát tisztelők és szeretők 2023-ban is kövessék az ismert magyar népdal felhívását: Debrecenbe kéne menni… Nem hiszem, hogy a református cívisváros konkurenciája kívánna lenni a katolikus királynék városának. Inkább arról van szó, hogy az Európa kulturális fővárosa dunántúli programsorozatnak nagyszerű társa és kiegészítője lehet a Tiszántúl fővárosában rendezett irodalmi emlékév, s a kettő a jövő évben egyesült erővel hatásosan öregbítheti a magyar kultúra hírnevét.

Borítókép: Az országzászló és a debreceni református Nagytemplom egyik tornya a debreceni Kossuth téren 2020. február 12-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)