Nem tudom, önök hogy vannak vele, engem csöppet sem lepett meg, hogy az Európai Parlament néhány napja őrizetbe vett baloldali alelnöke, bizonyos Eva Kaili a hírek szerint komoly bűnszervezetet működtetett Brüsszelben, és irgalmatlan kenőpénzeket vett át katari „vállalkozóktól”. Brüsszeli bűnszervezet? Mi ebben az újdonság? Ami meglepett, az pusztán annyi, hogy a belga rendőrség most lekapcsolta a politikusbűnözők egy részét, például Kailit, az élettársát meg egy volt szocialista EP-képviselőt. Ez tényleg szokatlan. Fölteszem, már túlcsordulóban volt a moslék, elkerülhetetlen volt a lebukás. Ilyenkor pedig célszerű kinyitni a zsilipet, leereszteni egy kis trutyit meg az apróbb halakat, hogy a nagyobb halak megúszhassák. Lám, Von der Leyen máig nincs kaptárban, noha sms-ben pacsizta le az uniós vakcinabeszerzést.
Sajnálatos lebukásáig a görög Eva Kaili az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű bolsevik frakcióban vitézkedett, s olyan briliáns elmékkel kórusban szidta Magyarországot, mint Gyurcsányné Apró-Dobrev Klára. Hogy, hogy nem, Kaili is megszavazta a hazánkat elítélő minapi nyilatkozatot, amely az uniós pénzcsapok elzárását követelte. E nyilatkozat holmi – konkrétan meg nem nevezett, s legfőképpen: semmivel sem bizonyított – korrupciós rágalmak alapján kívánt megfosztani minket a nekünk járó uniós forrásoktól. S azért ez csodálatos: az a brüsszeli kisbolsevik vádolta hazánkat korrupcióval, akit épp bűnszervezet vezetésével, pénzmosással, vesztegetéssel gyanúsítanak.
Ehhez azért szupervastag arcbőr szükséges. Igaz, náluk az az alapfelszereltség része.
Eva Kailit pénteken vették őrizetbe a belga hatóságok a katari kenőpénzek ügyében, jelenleg vizsgálati fogságban van. A nő élettársát, Francesco Giorgit is lekapcsolták: ő Maria Arena belga szocialista EP-képviselő munkatársaként „dolgozott”. Kaili apját egy brüsszeli szállodában fogták el, amikor egy készpénzzel teli bőrönddel a kezében menekülni próbált. Atyaég! Képzeljék el, amint nyomorultja ott liheg a pénzzel teli bőrönddel, próbál elinalni, de utolérik. Fergeteges! Nem mellesleg: a gyanúsítottak között van egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is. A Le Soir című belga napilap beszámolója szerint Kaili és Panzeri lakásán összesen több mint másfél millió eurót (bő hatszázmillió forintot) találtak. Ez még ahhoz képest is sok, hogy Kaili EP-képviselőként amúgy legkevesebb kilencezer eurót (alsó hangon 3,6 millió forintot) keres havonta. Emellett hat lakása, három autója és félmillió eurós bankszámlája is van. Valószínűleg nincsenek rezsigondjai.
Mint kiderült, Kaili úrhölgy bent csücsül egy bizonyos Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) elnevezésű Soros-szervezetben is, méghozzá olyan kiválóságokkal együtt, mint Soros György és Alexander nevű fia, a már említett Szemkilövetőné, Bajnai Gordon vagy éppen Korányi Dávid, aki a magyarországi baloldal amerikai dollárokkal kitömését intézte. Ez az ECFR egyfajta háttérhatalmi agytröszt. Talán nem meglepő: októberben ők is azt szorgalmazták, hogy az Európai Bizottság függessze föl a Magyarországnak járó forrásokat, ha nem engedelmeskedünk.
Terjedelmi okokból nehéz lenne fölsorolni mindazon korrupciós botrányokat, amelyekbe éppen azok a balliberális brüsszeliták keveredtek, akik a leghangosabban rágalmaznak minket korrupcióval. Ezért csak néhányat idézzünk föl slágvortokban! Már az Európai Ügyészség is vizsgálja Ursula von der Leyen vakcinabeszerzési mutyiját. Mint a New York Times tavaly föltárta, az Európai Bizottság elnöke sms-ben „tárgyalta le” a Pfizer vezérigazgatójával a bagatell 35 milliárd eurós (14-15 ezermilliárd forintos) oltóanyagügyletet. Az sms-ek – persze – „véletlenül” eltűntek. Ezután Ursula férje, Heiko von der Leyen hirtelen a Pfizer egyik partnercége, a sejt- és génterápiákra szakosodott Orgenesis nevű amerikai cég orvos-igazgatója lett.
Vagy ott van egy másik görög, Sztella Kiriakidész egészségügyi biztos esete, akinek bankszámláján a vakcinaszerződések aláírása táján varázsütésre négymillió euró, azaz több mint egymilliárd forint jelent meg. Nyilván téves utalás lehetett…
2019-ben több belga lap megírta, hogy az ország titkosszolgálatának gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egykori tagja terhelő vallomást tett Didier Reyndersre, az Európai Bizottság jelenlegi jogérvényesülési biztosára. Az egykori titkosügynök beszámolója szerint Reynders Kongó fővárosában, Kinshasában egy fegyverkereskedőtől és az egyik elnökjelölttől fogadott el csúszópénzeket. A módszere az volt, hogy kis értékű műtárgyakat és régiségeket adott el drágán, és fantomcégeken át mosta tisztára a megvesztegetésből származó vagyont. A titkosügynök 2009 és 2011 között többször is jelentette feletteseinek, amit Reynders üzelmeiről megtudott, ám a nemzetbiztonsági szolgálat nem továbbította a dokumentumokat az igazságszolgáltatásnak. Aztán az egészet elsikálták. Most pedig Reynders jogérvényesülési biztos. Vicc.
További Vélemény híreink
S hogy hazai vizekre evezzünk: nálunk az a Szemkilövetőné áskálódik leghangosabban a hazája ellen, az okoskodik legtöbbet korrupcióügyben, akinek férjét a privatizációs mutyijai kapcsán többször csupán az elévülés mentette meg a büntetőeljárástól, a Sukoró-ügyben pedig az amerikai beavatkozás. Az a Dobrev merészel korrupciót emlegetni, akinek vezetése idején, 2014-ben az Altus egy konzorcium élén másfél milliárd forintot kapott az Európai Bizottságtól valamiféle szakértősködésre. S mindeközben a Gyurcsány-párt megbecsült tagja lehet máig az a Czeglédy Csaba, aki egy hatmilliárdos költségvetési csalási ügy fővádlottja. Meséljen még a korrupcióról, Gyurcsányné!
És végül, de nem utolsósorban: Cseh Katalin momentumos EP-képviselő is rendre ott zajong a korrupciózók kórusában, noha a hozzá köthető cégháló négy és fél milliárd forintnyi uniós pénzlenyúlásait jelenleg is vizsgálja a rendőrség, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Állami Számvevőszék és az adóhatóság. Csöpp esze lenne, hallgatna. Ám nincs szegénynek.
Onnan indultunk, hogy lekapcsoltak egy brüsszeli bűnszervezetet. Na és?
Az eddig is napnál világosabb volt, hogy maga az Európai Parlament is nagyrészt egy nemzetközi bűnszervezet, amelynek baloldali, liberális, zöld és anarchoszindikalista vezetői – Eva Kailival vagy nélküle – súlyos bűncselekmények sorát követik el legkésőbb 2015 óta. Most már papírjuk is van róla.
Azokat az országokat, amelyek nem tapsolnak elég hangosan, s nem viszik a „védelmi pénzzel” teli bőröndöket a Kaili-féléknek, azokat terrorista módszerekkel zsarolják, kínozzák, fosztogatják. A szerződések szerint járó pénzek visszatartása valójában: kifosztás. Nagyüzemben lopnak, csalnak, hazudnak. Az Európai Bizottsággal bűnszövetségben készakarva gördítenek piros szőnyeget a harmadik világból betóduló lumpenmilliók elé, hogy a baloldalnak legyenek új szavazói – ám miattuk Európa hamarosan afrikanizálódik, civilizált emberek számára élhetetlenné válik. A kötelezővé tett genderagymosással gyakorlatilag a szakadékba rúgják az enélkül is demográfiai katasztrófa felé száguldó kontinenst. Az oroszfób szankciókkal pedig valójában nem Putyint, hanem Európát lövik tarkón. Utóbbi három főbűntettük százmilliók életét teszi tönkre, egy egykor virágzó civilizációt lök a pusztulás felé. S mindezt washingtoni megrendelésre, amerikai dollárokért, a(z állítólag nem létező) Soros-tervet betűről betűre végrehajtva. Ha valami: hát ez a korrupció. Hol vannak ehhez képest Eva Kaili pénzzel teli bőröndjei?
Borítókép: Eva Kaili (Fotó: MTI/AP/Európai Parlament)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
2026 a remény éve
A kedden elfogadott költségvetés megvédi a magyar embereket a háború káros hatásaitól.

A globalista tudatipar Erdélyben
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A Magyar Péter által forgalmazott demagógiának van táptalaja a határon túl is.

Még Brüsszelt is cenzúrázza a begőzölt balos ügynöksajtó
Ursula von der Leyen és társai 2029-ig mindenképpen fel akarják venni Ukrajnát az Európai Unióba.

Paul Fox nagykövet alábecsüli az ítélőképességünket
A fenyegetéshez kapcsolódó hisztériát odáig fokozták, hogy már atomháború rémképével riogatják az uniós polgárokat.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
A globalista tudatipar Erdélyben

Meghekkeljük a világtörténelmet!

Európa nyafog, a FIFA kaszál, új világrend születik

A szabadságnak valóban ára van
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Európa elsüllyesztése
Tegnap éppen az orosz energiahordozókról való teljes és kötelező leválást próbálták keresztülverni az Európai Tanácson, ám Szlovákiával együtt behúztuk a kéziféket.

Nem vicc! A hazaáruló Magyar Péter bejelentette: „morálisan” föl van háborodva
Annyira, hogy haragjában kaszált hetvenmilliót a NER hadiipari fejlesztéseinek farvizén. A nagy ellenálló és morálbajnok…

A civilizáció lebontása
KÉT MAGYARORSZÁG – A Los Angeles-i szélsőbaloldali söpredék napok óta gyújtogat, fosztogat, rombol és tombol.

Magyar könnypatak
Húzogathatják a határainkat összevissza ott Nyugaton, attól nekünk még testvérünk minden magyar itt a Kárpát-medencében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó

Pécsi Ármin liverpooli tündérmeséje nehéz helyzetben segített a jó barátján

Megint jön a gólya: 70 évesen újra apuka lesz a híres színész

Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék

Ritka fotón mutatta meg három gyermekét Julia Roberts: csak az egyikük hasonlít a színésznőre

Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó

Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék Pride-ját

Erdei Zsolt keményen fogalmazott a siófoki pusztakezes bokszgáláról

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Courtois kifakadt, csapattársa ostobaságáról beszél a Real Madrid blamája után + videó

Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
2026 a remény éve
A kedden elfogadott költségvetés megvédi a magyar embereket a háború káros hatásaitól.

A globalista tudatipar Erdélyben
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A Magyar Péter által forgalmazott demagógiának van táptalaja a határon túl is.

Még Brüsszelt is cenzúrázza a begőzölt balos ügynöksajtó
Ursula von der Leyen és társai 2029-ig mindenképpen fel akarják venni Ukrajnát az Európai Unióba.

Paul Fox nagykövet alábecsüli az ítélőképességünket
A fenyegetéshez kapcsolódó hisztériát odáig fokozták, hogy már atomháború rémképével riogatják az uniós polgárokat.