Pánikra persze nincs ok, az amerikai szenátus várhatóan a fenyegető júniusi államcsőd előtt megszavazza az adósságállomány további növelését, és akkor a szociális programokkal történő szavazóvásárlás, a mások országában lejátszott proxyháborúk és a méregdrága demokráciaexport is mehet szépen tovább a régi kerékvágásban. A mára 31 billió (31 000 milliárd) dolláros, az éves GDP 124 százalékát elérő amerikai adósság azt mutatja, hogy a szuperhatalmi ambícióit mindenáron érvényesíteni próbáló Biden-adminisztráció ahelyett, hogy Kína és Oroszország gazdaságát roppantotta volna össze, saját gazdaságát hajtja a fizetésképtelenség szélére.

Pedig ez a pénz is sokat jelentene a sok millió amerikai nincstelennek. Az Obama- és Trump-években tapasztalt csökkenés után Joe Biden hatalomra kerülése óta újra jócskán növekedni kezdett a szegénységben élő amerikaiak száma. Ma a Világbank adatai szerint az ország 12,8 százaléka él hivatalosan szegénységben, ennek mintegy fele mélyszegénységben. Ez a szám 10,5 százalék Oroszországban, 10,8 százalék Kínában.
Ezzel egyidejűleg az amerikai Freedom House jelentése javában „kormánypártioligarcházik” hazánkkal kapcsolatban, persze ahogy ez a lábjegyzetekből kiderül, az Átlátszó egy régebbi, kétségkívül tökéletesen elfogulatlan cikke alapján (azért mégsem volt az a sok dollár hiába). Ellenben ha mi gyorsan megnézzük a tíz leggazdagabb amerikai névsorát, nyolcan ismert demokrata párti támogatók, öten közülük pedig az amerikai radikális baloldal közvetlen ­kommunikációs és technológiai kiszolgálói: Mark Zuckerberg (Facebook), Michael Bloomberg (Bloomberg News), Larry Page és Sergey Brin (Google), Jeff Bezos (The Washington Post), Bill Gates és Steve Ballmer (Microsoft, LMBTQ-kampány), Warren Buffett (Obama választásikampány- és abortuszszponzor).

Történelmileg a szovjet típusú merev ideológiai alapú autoriter gerontokráciák Brezsnyevtől Bidenig mély eladósodásba viszik az országot. Ugyan az Egyesült Államok adóssága továbbra is AAA (AA+) álombesorolást élvez a nagy hitelminősítőknél, de ez nem fog örökké tartani, ha a Biden-kormányzat gazdasági fő eszköze ezentúl is csak az adósságplafon emelése marad. Ha hozzávesszük azt a tényt, hogy a 31 billiós adósságból 24,5 billió az amerikai adófizetők zsebéből került ki államkötvények formájában, és Janet Yellen az adósságkrízis megoldását elsősorban az amerikai nyugdíjalapokba való befektetések leállításában látja, akkor igencsak súlyos az amerikai polgárok feje felett suhogó Damoklész kardja.

Persze mondhatjuk, hogy a szovjet korszakhoz hasonlóan az Egyesült Államoknak történő politikai és gazdasági behódolás is teljesen önkéntes alapon zajlik, ha ezekkel a törekvésekkel egy adott kormány egyetért. Csak akkor kötelező, ha nem.

Amerikában szerencsére vannak vezető személyiségek, akik már megértették, hogy ez a felfogás ugyanoda vezet, ahol a kommunizmus által kiéheztetett, kirabolt Szovjetunió találta magát a nyolcvanas években. Ennek ellenére egyre több jel utal arra, hogy a „szabadok és bátrak” országa belülről szétesőfélben van. Ezek közül talán a legszembeötlőbb az, hogy elveszítették, illetve inkább feladták az ország határai feletti ellenőrzésüket. Bár az Egyesült Államok még jó ideig meghatározó szuperhatalmi tényezőként fog szerepelni a világban, de ahogy ezt saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, ennek fenntartásához pozitív meggyőző erő fogytával egyre több kényszerítő erőre lesz szükségük.
Valakinek persze kényelmesebb tagadni azt, hogy a világhatalmi paradigmaváltás már elkezdődött. Politikai vízió híján padlógázt nyomnak az egyre világosabban kirajzolódó történelmi zsákutcában. Pontosan, ahogy Szolzsenyicin írta A Gulag-szigetcsoportban: amíg el nem telt huszonnégy óra a halálod után, ne hidd el, hogy vége.

A szerző szerkesztő, újságíró

Borítókép: Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere (Fotó: EPA/Michael Buholzer)