„Több tízezer magyar munkást, parasztot és haladó értelmiségit küldött halálba a Horthy-rendszer a Donhoz.” Ezt írta A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál című dokumentumkötet előszavában Münnich Ferenc kommunista kormányfő 1958-ban, és arról is írt – mintegy útmutatóul a jövőre nézve –, hogy: „A szovjet hadsereg – esküjéhez híven – keményen verte szét a hazája területére betört fasiszta hadseregeket. De a szovjet népnek és szocialista hadseregének lényegéből fakadó humanitás megmutatkozott a legyőzött ellenséggel való bánásmódban, sőt a magyar csapatokkal szembeni hadműveletekben nem egyszer kifejezetten kíméletet tanúsított. A 2. magyar hadsereg életben maradt tagjai bizonyíthatják, hogy a halottakban elszenvedett veszteség még sokkal nagyobb lett volna, ha a szovjet hadsereg – sokszor áldozatok árán is – nem kíméli egyszerű katonáink életét.”
A münnichi „útmutatás” évtizedekre kijelölte az irányt, mármint azt, hogy miként és hogyan „illik” írni és szólni az egykori magyar királyi 2. honvéd hadseregről, annak katonai tevékenységéről és annak egykori parancsnokairól. Ez az irány, útmutatás – ha finomabb formában is –, de túlélte a rendszerváltoztatást és az 1950-es, 1960-as években megfogalmazott állítások, vélekedések még napjainkban is vissza-visszaköszönnek, bár a legtöbbször ma már nem Münnich Ferenc, hanem Nemeskürty István a hiteles alap. Az ő 1972-ben megjelent – és azt követően sok kiadást megért – Requiem egy hadseregért című kötete tompította a münnichi vélekedést, de nem ment vele szembe. Egy elítélendő korszak (rendszer?) hadserege, amelynek katonái áldozatok, míg tábornokai és tisztjei a rendszer éltetői. Ha a tisztek tartalékosok, akkor jár nekik a megbocsátás, ha nem, akkor a kritika és a felelősség emlegetése, némi „svábozással”.
Az egykori magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokától sokszor és sokan idézik az 1943. január 24-én megjelent hadseregparancsának első pontját, miszerint: „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.”