Amikor Markó Bélát szembesítettük a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén ezzel a logikus gondolatmenettel, az RMDSZ akkori elnöke azzal utasította vissza a bírálatot, hogy a jeles író előbb költözzön Erdélybe, és ne csak székely fenyőt meg nagy bajszú székely bácsit jöjjön nézni tájainkra, s majd azután beszélhet a sorskérdéseinkről.
Markó ugyanazt a logikát követte, mint a „kismagyar létszemlélet” foglyai, a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig tartó baloldali ellenzék hívei, akik szerint az erdélyiek s általában a határon kívülre szakadt magyarok „ne szóljanak bele” az anyaországiak dolgába, például azzal, hogy részt vesznek az immár nemcsak a magyar államot, de az egész magyar nemzetet képviselő országgyűlés megválasztásában.
Egyik a színe, másik a fonákja ugyanannak a Trianon által formára szabott csonkult közösségi tudatnak. Ez a paradigma összeegyeztethetetlen az össznemzeti gondolkodással, az „egy a nemzet” elvével, azzal a szemléletmóddal, amit leghatásosabban és legtömörebben Szabó Dezső fogalmazott meg, midőn leszögezte, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”.
Az akkor még a nemzeti oldalt erősítő Heti Válasz nyílt vitát kezdeményezett a kérdésről Csoóri írása kapcsán, amelyhez sokan hozzászóltak Tőkés Lászlótól Borbély Imrén, Kincses Elődön, Bakk Miklóson keresztül Asztalos Csabáig, aki ma a woke-őrület és az LMBTQ-aktivizmus jegyében vezeti az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, immár második mandátumát töltve e pozícióban. Őt leszámítva nagyjából konszenzus alakult ki a megszólalók között az erdélyi magyar érdekképviselet stratégiaváltásának szükségességét illetően.
Markó Béla fél évvel később reagált, s igyekezett mondanivalóját nemzeti mázba csomagolva magyarázni a magyarázhatatlant. S nemcsak hogy nem állt az élére egy határozottabb, nemzetelvűbb, helyzetteremtő politikának, hanem már válaszának megírása előtt, 2003. január végén épp ellenkező irányú fordulatot adott az RMDSZ politikájának: az általános, belső választásokat kiváltották egy részleges tisztújítással, amelyben semmiféle szerepet nem biztosítottak az erdélyi magyar állammodellben pártfunkciót betöltő platformoknak, s lényegében feladták a magyar nemzeti kataszter összeállításának célját is. Erre a lépésre válaszul alakult meg a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt.
Markó az elnöki pozíciót átengedte 2011-ben Kelemen Hunornak, aki pragmatikusabb politikusnak bizonyult elődjénél.
Ne feledjük, Markó az Élet és Irodalomban támadta a székelyek nagy menetelését, a Népszabadság hasábjain üzente Orbán Viktornak, hogy „a nemzetállam rémálom”, mesterien keverve a kétségbevonhatatlan igazságokat a féligazságokkal és csúsztatásokkal, az illiberális demokráciát áldemokráciának nevezte és a népi demokráciával hozta párhuzamba, mintha nem hallott volna még a keresztény demokráciáról. Verset írt az országot a muszlim migránshordával szemben mindeddig hatékonyan védő határkerítés ellen, a Transindexen tette közzé, hogy szembemenve az erdélyi magyar politikum körében kialakult elvi konszenzussal, nem fog szavazni a romániai családügyi népszavazáson. A Népszavában erkölcstelen bűnmentegetésként aposztrofálta az orosz–ukrán háború ok-okozati mélyrétegeinek vizsgálatát, tavaly nyáron a román sajtóban élesen elítélte Orbán Viktornak a kevert fajú Európára vonatkozó, száz százalékig helytálló kijelentését, sőt még saját utódját, Kelemen Hunort is bírálta, mert nem volt hajlandó beállni a rasszizmust üvöltő Orbán-ellenes kórusba.
Kelemen Hunor viszont kiegyezett a Fidesszel. Hogy is jellemezte Orbán Viktor az akkori román államfővel kapcsolatos viszonyát a 2010-es évek elején Tusványoson? „Barátságunk őszinte, mert érdekeken nyugszik.” Ami egyébként a nemzeti érdekérvényesítés egyetlen lehetséges útja: megkeresni a kulcsszereplőkkel az együttműködés formáit a kölcsönös előnyök, a közös érdekek mentén.
Erről szól az utóbbi tizenkét év magyar külpolitikája az ideológiai és álerkölcsi akadálypályán való botladozás helyett. És ez áll a Fidesz–RMDSZ közeledés mögött, még akkor is, ha vagyunk néhányan, akik örvendenénk, amennyiben a magyar kormány a határozottabb nemzeti kiállás irányában befolyásolná a legnagyobb támogatottságnak örvendő erdélyi magyar pártot. Mindezek fényében viszont nincs mit csodálkozni azon, hogy a népszámlálás eredményeit is másképpen kommentálta az RMDSZ jelenlegi, illetve korábbi elnöke.
