Lombardiában a 2018 óta regnáló Attilio Fontana (Liga), míg Lazióban Francesco Rocca (Olasz Testvérek) mögé sorakoztak föl. Az ellenzéki baloldali-globalista pártok a két tartományban két különböző felállásban indultak el. Fontana komolyan vehető kihívói a Demokrata Párt és az Öt Csillag Mozgalom által támogatott európai parlamenti képviselő, Pierfrancesco Majorino és a korábbi Berlusconi-bizalmas, a Fontanától tavaly ősszel elforduló Letizia Moratti volt. 

Moratti a magukat centristának valló, korábbi szocialista miniszterelnök Matteo Renzi-féle Akció és Élő Olaszország pártokból álló szövetség támogatására számíthatott. Lazióban viszont ez a Renzi-féle szövetség állt a Demokrata Párt mellé, míg az Öt Csillag Mozgalom külön indult.

Lombardiában harminc éve töretlen a jobboldal uralma, Laziónak tíz év baloldali regnálás után lesz újra konzervatív vezetése. A választók tehát megerősítették azt a bizalmat, amelyet ősszel adtak a Meloni–Salvini–Berlusconi-szövetségnek, nem sokkal a mindig szimbolikus jelentőségű első száz, kormányzásban töltött napjuk után.

Tanulságos ugyanakkor, hogyan alakultak a jobboldali pártok eredményei a két tartományban. Az Olasz Testvérek tovább erősödött Lazióban, ahol szeptemberben 31, most pedig 34 százalékot kapott. Lombardiában viszont rontott őszi eredményéhez képest: az akkori 28 után most 24 százalékot szerzett. Meloni pártja északon a Liga javára gyengült, ahol a két ligás lista összesen szintén 24 százaléknak örvendhetett (a párt logójával indított, 17 százalékot elérő lista mellett Attilio Fontana nevével is indítottak egy listát, az esetleges Salvini-kritikus szimpatizánsok könnyebb megszólítására – utóbbi hét százalékot kapott). Lazióban is tudott erősödni a Liga, hat helyett most kilenc százalékot ért el.

A lombardiai szavazatok megerősítik a párt élén Matteo Salvinit. A szeptemberi gyengébb parlamenti választási eredményt sokan számon kérték rajta. Massimiliano Fedriga és Luca Zaia, a Liga Friuli–Venezia Giulia-i, illetve venetói helyi vezetői nem leplezték elégedetlenségüket az egy számjegyű országos eredmény miatt, sőt már a választás előtt szimbolikus volt, ahogyan Fedriga a Liga hagyományos zöld, nem pedig a Salvini által bevezetett kék színű pólóban mondott kampánybeszédet. 

Jegyezzük meg: nem adott teljes képet az erőviszonyokról, hogy önmagában az országos eredmény prizmáján keresztül értékelték a 2019-ben még negyven százalék körüli támogatottságnak örvendő párt teljesítményét. A mandátumokban sokkal jobb volt az őszi eredmény, köszönhe­tően Salvini jó egyezkedéseinek a szövetségesekkel. Lorenzo Fontana személyében pedig az alsóház elnöki pozícióját és fajsúlyos minisztériumokat is kaptak.

A mostani lombardiai eredmény megnyugtatja a kedélyeket a párton belül. A tagság és az aktivisták visszakapták a motivációjukat, a párt mögött álló vállalkozói réteg megnyugodhatott, Salvini vezető pozíciója stabilizálódott. Utóbbi azért is fontos, mert az elmúlt években olyan pártstruktúrát alakított ki, amelyben szinte lehetetlen lett volna leváltani. Egy esetleges gyenge eredmény emiatt nehezen orvosolható belső feszültséget alakított volna ki. Az, hogy rendeződnek a viszonyok a pártban, jót tesz a teljes koalíció stabilitásának is.

A Rómából, illetve délről induló Olasz Testvérek párt tavaly egyértelművé tette, hogy országos vezető szerepre tör, és a jobboldal legerősebb politikai ereje szeretne lenni egész Itáliában. Ennek szimbolikus mozzanata volt, amikor tavaly Giorgia Meloni Lombardiában, a Liga bölcsőjétől nem messze, Milánóban tartotta meg pártja kongresszusát. 

Az őszi eredmények, a Liga látszólagos meggyengülése miatt úgy tűnhetett, hogy érdemes hosszú távú stratégiát formálnia a célkitűzés köré. A mostani választás azonban azt a feltételezést igazolhatja, hogy akkor a Liga szavazóinak egy része csak azért szavazhatott át Meloniék­ra, mert nem tetszett neki, amilyen mérsékelt hangnem és súlytalan politizálás jellemezte Salvinit a Mario Draghi által vezetett egységkormányban. Ezek a szavazók azzal párhuzamosan térnek vissza a Ligához, ahogyan most éppen Meloni hangneme válik simulékonyabbá a nemzetközi fősodor felé.

A Magyarországon már bevált, tavaly év végén az új kormány által Olaszországban is alkalmazni kezdett „segély helyett munka” felfogással nemcsak megélhetést, de méltóságot tud kínálni olyan, jellemzően délen nagyobb arányban élő választóknak, akiket a baloldaliak automatikusan a sajátjaiknak hittek, amennyiben nem az együttműködő állampolgárt, hanem a segéllyel megvehető szavazóautomatát látták benne. Salvininek és a Ligának már beletört a bicskája abba, hogy az egész országban akarta dominálni a jobboldalt (ő északról próbálta bevenni délt, sikertelenül), ami intő jel lehet Meloninak is. 

A mostani választási eredmény szerint kifizetődőbb lehet a stratégiai, földrajzi szempontból is koordinált együttműködés az Olasz Testvérek és a Liga között a következő években.

A vesztesek között a relatív győztes ezúttal a Demokrata Párt lett. A tisztújítás előtt álló párt húsz százalék fölött maradt, és az is kiderült: az Öt Csillag Mozgalom tavaly nyáron és ősszel tapasztalt visszaerősödése csak átmeneti volt. A Demokrata Pártnak nincs igazi kihívója az ellenzéki oldalon. Hamarosan új elnököt választanak, és elképzelhető, hogy nagykoalícióban akarnak majd visszatérni a hatalomba. Legalábbis meglepő, hogy az elmúlt hetekben a párt erős embereiből többen is elismerően szóltak Giorgia Meloniról.

A következő komolyabb erőfelmérő a jövőre esedékes európai parlamenti választás lesz. Az ellenzéknek még sok időbe telik egy olyan kormányképes erőt felmutatni, amely esetlegesen robbantani tudná a koalíciót. Sőt jelen pillanatban még Matteo Renzi is sokszor inkább a kormánnyal látszik késznek együttműködésre, semmint a többi ellenzéki párttal. 

A választóktól érkező erős legitimitás és a kedvező pártpolitikai aritmetika tehát adott. Giorgia Meloniék számára az igazi kihívást a külpolitikai és az ezzel összefonódó gazdasági kényszerpálya jelenti, amelynek határai sokszor Washingtonban, Brüsszelben és Berlinben, Frankfurtban húzódnak. A kényszerpálya következményei okozhatnak esetlegesen törést, provokálhatnak komoly vitákat a koa­lícióban is. Ha jól kezelik őket a pártvezetők, a jobboldalt elkerülhetik az olasz politikára oly jellemző kormányválságok.

A szerző Olaszország- és Lengyelország-szakértő, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója

Borítókép: Giorgia Meloni új olasz miniszterelnök, az Olasz Testvérek párt vezetője megszólaltatja az ülés kezdetét jelző csengettyűt kabinete első ülésén a római kormányfői hivatalban, a Chigi-palotában 2022. október 23-án (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari)