Több szempontból is önmagán túlmutató jelentősége volt a múlt heti lombardiai és laziói tartományi választásoknak Olaszországban. Egyrészt bizalmi népszavazás jelleget adott neki, hogy a Meloni-kormány első száz napja után került rá sor a gazdasági és politikai szempontból két legfontosabb olasz tartományban. Másrészt a kampány próbára tette a többpárti koalíció összetartó erejét, és arra is alkalmat adott, hogy az ellenzék felmérje saját állapotát a tavaly őszi demoralizáló vereség után. Elsősorban a lombardiai választás bírt külön téttel a Liga vezetője, Matteo Salvini számára, akinek nemrég még kisebb palotaforradalommal kellett szembenéznie a pártján belül.
Az országos politika szempontjából is lényeges tanulságok levonása mellett azonban legalább ilyen fontos volt, hogy kik irányíthatják a két régiót. Lombardia Olaszország gazdasági motorja, míg Lazióban található a politikai központ, Róma.
A lakosság számát tekintve Magyarország méretű lombardiai tartomány az Európai Unió második leggazdagabb régiója Île-de-France után. GDP-je harminc százalékkal meghaladja Felső-Bajorországét, és egymagában magasabb, mint 17 uniós tagállamé, például kétszer akkora, mint Görögországé. A tízmilliós tartomány egyúttal az ország legnépesebbje is, míg Lazio hatmillió polgárával a második a sorban. A Liga-szavazók egy részének egyértelműen fontosabb, hogy ki irányítja Lombardiát, mint az, hogy mely pártok adják az országos kormányt. A régiók vezetésének komoly beleszólása van az uniós beruházások sorsába – hogy csak egyet említsünk azon felhatalmazások közül, ami miatt különleges figyelem kísérte a kampányt.
A jobboldal ugyanazzal a szövetséggel indult, amelyikkel győzött ősszel a parlamenti választáson, és azóta a kormányon is jól működik. A legnagyobb kormánypárt, a miniszterelnök Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek, a Matteo Salvini-féle Liga, a Silvio Berlusconi és Antonio Tajani által vezetett Hajrá, Olaszország!, valamint a Mi Mérsékeltek nevű kis centrista pártszövetség közös jelölteket támogatott.
