Ezzel vége lenne a botránysorozatnak? Semmiképpen. A legfelsőbb spanyol testület, a kongresszus is az alkotmánybíróság nyilatkozata alapján alkotmányellenesen lett bezárva, vagyis a szocialista kormány három alkalommal szegte meg az alkotmányt, és ennek semmilyen politikai következménye nem lett. Most biztosan azt gondolják, hogy ezzel itt vége, de nem. A spanyol kormány folytatta. Az állami legfőbb ügyészség az a szerv, amelyet az alkotmány bíz meg azzal, hogy az igazságszolgáltatásról gondoskodjon „a törvényesség, az állampolgári jogok és a törvény által védett közérdek védelmében, hivatalból vagy az érdekelt felek kérésére, valamint hogy vigyázzon a bíróságok függetlenségére és előmozdítsa általuk a társadalmi érdekek kielégítését”.
Ennek a testületnek politikamentesnek kellene lennie, de Sánchez nem törődik ezzel sem. A saját igazságügy-miniszterét, Dolores Delgadót nevezte ki főügyésznek, ami példa nélküli a spanyol demokráciában. Ez lenne a jogállamiság? Nyilvánvalóan nem. Egyetlen jogász vagy politológus sem fogadná el annak. Mi több, még a szenátus sem tudja fékezni a kormányt, hiszen az utolsó szó mindig a parlamenté.
A spanyol példák láttán azt gondolhatjuk, hogy az Európai Unió biztosan intézkedett, tiltakozott. Nos, sajnálattal közlöm, hogy nem. Vajon mi az oka ennek? Az, hogy kormányunk maradéktalanul eleget tesz az uniós fősodor elvárásainak.
Spanyolország volt az első tagállam, amely megkapta az európai alapokból a legkorábbi kifizetéseket, és az első olyan ország, amely megkapta a másodikat is. Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke volt az első, aki gratulált nekünk ahhoz az úthoz, amelyen elindultunk. Kész őrület! Mi vagyunk az egyetlen OECD-ország, amely még nem tért vissza a válság előtti szintre, ahol a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, ahol a legnagyobb mértékű a fiatalok munkanélkülisége, az egyik legeladósodottabb tagország, amelynek a legrosszabbak a gazdasági adatai és az, ahol az egy főre jutó GDP évről évre csökken. A felsorolást folytathatnánk.
Aztán mi történt ezekkel az uniós alapokkal? Monica Hohlmeier, az Európai Parlament költségvetést ellenőrző bizottságának elnöke spanyolországi látogatása alkalmával a következőket mondta: „lehetetlen lekövetni a forrásokat a végső kedvezményezettig. Nem tudjuk, melyik régió kapta meg, hogyan, mi a célállomás”. Hozzátette: „Nem tudjuk, végül kinél landolnak a helyreállítási pénzek.” El tudja képzelni a kedves olvasó, hogy mi történne, ha Magyarországról vagy Lengyelországról nyilatkozná ugyanezt? Százszámra érkezne az üzenet arról, hogy ezek az országok, illetve korrupt vezetőik hogyan használták fel a pénzt saját céljaikra. Még valami. Hazámban nem hoztak létre semmiféle testületet, amely arra lenne hivatott, hogy kiderítse, mire és hogyan költik el az uniós pénzeket.
Az a helyzet, hogy Von der Leyent vagy az EU-t nem a jogállamiság érdekli, hanem az, hogy az országnak milyen politikai programja és kormánya van.
A szerző spanyol politológus, a Filosofía Política project alapítója
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
