Európában talán azért is érzékenyebbek vagyunk ezekre a kérdésekre, mert finoman szólva sem éljük a fénykorunkat. Alig tudunk megnevezni olyan emberi tevékenységet, amelyben világelsők lennénk. Termékenységben és termelékenységben, tudományban és innovációban, vallásosságban és spiritualitásban, kül- és biztonságpolitikában biztosan nem. Marad néhány sportág és művészeti ág, amelyben visszük még a prímet. Erkölcsi értékeinktől és kulturális hagyományainktól elszakadtunk. Sebő Ferenctől származik a szellemesség, miszerint a hagyományt nem ápolni kell, hiszen nem beteg, és nem őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket, de ez ma hibádzik. David Engels konzervatív – és kultúrpesszimista – történész szerint egy poszthistorikus létben élünk, mint az utolsó ember, aki a múlt törmelékei között bolyong, és nem akarja, hogy köze legyen hozzájuk.
Ne legyünk ennyire pesszimisták! Minden tényező javíthat ezen a helyzeten, amely erősíti a posztmodern Európában magára hagyott – ezért ideológiailag könnyen manipulálható – ember kötődését a hagyományos értékvilágához. Különösen nagy szerepük van ebben az egyházaknak. De ne legyenek illúzióink: Európa teret veszít a világban más földrészek rovására. Az elmúlt bő egy évtized alatt a Föld lakossága hétmilliárd főről nyolcmilliárdra nőtt. A népességrobbanás döntően a fejlődő országokban következik be. Afrika legnépesebb államának, Nigériának a lakossága harminc éve kilencvenmillió fő volt, jelenleg 220 millió, 2050-re pedig 450 millió főt jeleznek előre. Egy nigériai anya átlagban négy-öt gyermeket szül. A nigériai katolikusok jelenleg mintegy harmincmilliónyian vannak, és hozzáértők szerint szinte mind rendszeres templomjárók. A döntően katolikus Fülöp-szigetek lakossága az elmúlt bő harminc évben csaknem megkétszereződött, a jelenlegi 113 millióra. 2050-ben várhatóan 145 millióan lesznek. Manilában, a délkelet-ázsiai ország fővárosában Ferenc pápa hatmillió ember előtt misézett. Európában ezek óriási számok. „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől” – mondta anno Mindszenty József hercegprímás.
A demográfiai változások óhatatlanul jelentkeznek a katolikus egyházban is. Pontifikátusának tíz éve alatt Ferenc pápa annyi bíborost kreált, hogy a bíborosi testületben csaknem kétharmados többségük van. Egy évtized alatt az európai kardinálisok aránya több mint ötven százalékról negyvenre csökkent, ezen belül az olaszoké a harmadával fogyatkozott meg. Ráadásul Ferenc – aki a rovásukra az afrikai–ázsiai térségek bíborosainak számát bővítette – olyan fejlődő országokból is választott kardinálisokat, mint Mongólia, ahol kis túlzással emberek is alig élnek, nemhogy katolikusok. Ulánbátor apostoli prefektusa egy mindössze 48 éves pápaválasztó bíboros.
Ne lepődjünk meg, ha Ferenc pápa utódának – vagy utóda utódának – már európai gyökerei sem lesznek.
Előbb-utóbb pedig azon sem, ha Szent Péter trónjának birtokosa már nem beszél jól olaszul vagy latinul. A nyelv- és kultúraváltások hozzátartoznak a népek és vallások történetéhez. I. Iusztinianosz volt az utolsó keletrómai császár, akinek a latin volt az anyanyelve, pedig rengetegen követték a trónon. A zsidók pedig kétezer évig nem használták a hébert beszélt nyelvként.
Könnyen lehet, hogy a német XVI. Benedek volt az utolsó, valóban európai pápa. Utóda, Ferenc olasz gyökerű bevándorlócsalád szülötte, a déli félteke képviselője. Enélkül a migrációval kapcsolatos nézeteit sem érthettük meg. Szavait („a bevándorlókat üdvözölni, segíteni, támogatni és integrálni kell”) nem fogadta osztatlan lelkesedés Európában, ezen az önazonossági utóvédharcokat folytató földrészen. Ha valaki régen járt már a vatikáni Szent Péter téren, meglepődhetett Timothy Schmalz Ismeretlen angyalok című szoboregyüttesén, amely Ferenc pápa sürgetésére állít emléket a világ menekültjeinek. Mi Európában különbséget teszünk a menekültek – mint a szomszéd háborús országból hozzánk menekülő ukrajnaiak – és a fél világon átcsörtető migránsok között.
