Természetesen nem az a baj, hogy a cégek munkalehetőséget adnak olyanoknak is, akik egyébként kevésbé tudnának érvényesülni a munkaerőpiacon. Ez nagyon dicséretes dolog, ha egyrészt nem álszent módon, másrészt nem a rátermettebbek rovására teszik. Magyarországon is működnek ilyen programok, állami szinten és a magánszektorban is. Siketnéma vagy egyéb módon csökkent munkaképességű pénztárosokkal számtalanszor találkoztam már én is a szupermarketekben, kedvesek, szimpatikusak, jól végzik a munkájukat. Semmivel sem rosszabbul, mint mások. De nem végeztetnek velük olyan munkát, amire nem alkalmasak, puszta erényfitogtatásból, csak azért, hogy az adott cég „társadalmi kreditpontokat” kapjon.
A meritokrácia megszüntetése ugyanis borzasztó egészségtelen állapotokat teremt egy társadalomban. A tehetségesebb, szorgalmasabb emberek elnyomása, visszaszorítása, ha nincs miért igyekezniük, azt eredményezi, hogy nem alkotnak, nem dolgoznak többet, megszűnik az innováció, a fejlődés, nem viszik előre a világot. A nagy egyenlősdiben pedig nemcsak a hátrányos helyzetűeket jutalmazzák érdemeiken felül, hanem a semmirekellő, lusta disznókat is. (Itt a kiváló példa: Karácsony Gergely főpolgármestersége.) Mindezt persze azért teszik, hogy részben kompenzálják azt a valós kizsákmányolást, amit a harmadik világban végeznek a munkaerőpiacon, másrészt hogy jó pontokat szerezzenek a társadalmi véleményformálóknál, a média és a tömegkultúra megmondóembereinél.
De még csak nem is ez az álszentség a fő baj a „woke”-cégekkel. Hanem hogy mindannyiunkra rá akarják kényszeríteni az ideológiáikat. Ha egy sajtótermék, weboldal, műsorkészítő stb. nem áll be a sorba és nem tolja maga is a woke-narratívákat, ahogy a csövön kifér (pláne, ha ad absurdum, más véleményt fogalmaz meg), akkor többé nem hirdetnek nála, megvonják tőle a szerverkapacitást, bojkottra szólítanak fel ellene stb., az online csőcselék pedig folyamatos támadásokkal lehetetleníti el.
Ráadásul nem csak az online világban: a meleg párnak lelkiismereti, hitbéli okokból esküvői tortát sütni nem akaró (de őket semmilyen módon meg nem bántó, barátságosan egy másik sütödéhez irányító) cukrász vagy a nyilvános edzésen Pride-tematikájú melegítőfelsőt szintén vallási megfontolásból felhúzni nem hajlandó hokikapus a való életben is halálos fenyegetéseket kap, a családjával együtt. És nekünk, mezei fogyasztóknak is folyton az arcunkba tolják a szivárványt, a magukat nőnek képzelő férfiakat, a bevándorlók simogatását vagy épp a Covid-fasizmust. Nem minél jobb termékeket akarnak nekünk eladni, hanem kötelező ideológiákat erőltetnek ránk.
Talán a techcégek, az online platformok, a közösségi médiaoldalak diktatúrája a legdurvább. A kötelező globalista-neomarxista, woke-narratíva ellen megszólalókat letiltják, törlik, eltüntetik; ezt úgy nevezzük: deplatformizálják. Vagyis: elveszik tőle a felületet, a „színpadot”, a megszólalás lehetőségét. És kollektíven teszik, összedolgozva, ami még ráadásul a kartellezés bűnügyi tényállását is kimeríti. (Az Apple, a Google és Amazon közös akciója a Facebook alternatívájaként megjelenő Parlerrel szemben a 2020-as amerikai választások előtt a legkirívóbb ilyen eset volt, sajnos következmények nélkül, az Egyesült Államokban, az állítólagos kitűnő, más országokat előszeretettel kritizáló „jogállamban”.) Mindezt persze a demokrácia megvédése nevében, a diktatúra és a fasizmus elleni küzdelem szlogenjei mögé bújva teszik, és közben megszüntetik a demokráciát és bevezetik a diktatúrát, a fasizmust…
Rendben, ezt már mind tudjuk, ismerjük a helyzetet, panaszkodunk is régóta. És? – kérdezheti az olvasó, teljesen jogosan. És valóban, itt a lényeg. Be kell fejeznünk a panaszkodást. Helyette cselekednünk kell! Nem vagy legalábbis nem csak tüntetni, petíciózni stb. (Ezek figyelemfelkeltésre nagyon jók, ebből a szempontból nagyon fontosak is, de magukra a cégekre nincs különösebb hatásuk, valójában tesznek rá.) Nekik egyetlen dolog fáj: a pénz. Ha nincs belőle elég. És itt kell harcba szállni velük. Ha ők kettészakították a társadalmakat a kultúra eszközeivel, akkor mi szakítsuk ketté az ő birodalmukat gazdasági eszközökkel!
Ők újra és újra, gátlástalanul megsértik a társadalom normális (még mindig bőven többségben lévő) részét, az édesanyákat, a nőket, a becsületes, soha senkit sem bántó, semmilyen múltbéli bűnt nem hordozó, történetesen fehérnek született embereket, a magyarságukra büszke nemzeti gondolkodásúakat, a hívő keresztényeket stb. Azt hiszik, simán, következmények nélkül megtehetik. Mert úgy vélik, olyan nagy szükségünk van a termékeikre, szolgáltatásaikra, hogy azt csinálnak velünk, amit akarnak. És hogy majd úgyis alkalmazkodunk.
De ne legyünk gyengék, ne legyünk kishitűek! Tegyük velük mi is ugyanezt. Ignoráljuk őket, a termékeiket, a szolgáltatásaikat! Égető szükségünk van a Disney-filmekre? Nélkülözhetetlenek számunkra a Coca-Cola (vagy a Pepsi, mert egyik sem jobb a Deákné vásznánál) termékei? Egy frászt! És nem csak maga a kóla, hanem a Fanta, a Sprite, a Kinley, a Naturaqua stb. is hozzájuk tartozik. Sőt nem is csak italok. Csokik, chipsek stb. is. Letarolják a piacot, de igenis vannak alternatívák. Ráadásul feltétlenül ezek az egészségtelen, cukros meg zsíros vackok kellenek nekünk? Kiváló gyümölcsleveink, jó minőségű, hazai cégek által palackozott vizeink vannak, a kézműves szörpökről, csokoládékról, a helyi pékségek termékeiről nem is beszélve.
Mindenre létezik magyar, vagy legalábbis olyan kisebb, zömmel európai cég által gyártott termék, amely mellé nem jön a kötelező ideológia is.
És a legfontosabb: az interneten is – egyelőre még – létezik szabadság. És bízhatunk benne, hogy mindig is létezni fog: a weboldalakat, az e-maileket nem tudják korlátozni a nagy cégek. Legalábbis, ha odafigyelünk. Például nem muszáj, hogy gmailes e-mail-címünk legyen. De az e-mail-cím talán még nem is annyira problémás, ha a Google-nél van, mint például a YouTube. Amelyik, a Facebookhoz hasonlóan, egyre durvábban korlátozza egyrészt a szólásszabadságot, másrészt kémkedik utánunk, követi a szokásainkat, használja az adatainkat, bombáz és manipulál minket.
Még egyszer: mindenre van alternatíva, van ellenszer. Facebook helyett használjuk inkább a Twittert. Amióta Elon Musk megvette, tényleg szólásszabadság van. A törvényeket ott is be kell tartani. Pedofília, erőszakra való fejbujtás stb. nem lehetséges, de ezek jogi kategóriák, és a Twitteren összhangban is vannak a hatályos törvényekkel, nem pedig rejtőzködő moderátorok döntik el önhatalmúlag, hogy mit lehet mondani és mit nem, miután aljas, ávós házmesterek – azaz DK-, Momentum-, Párbeszéd-, Jobbik- stb. aktivisták – névtelenül feljelentettek bennünket. (Vagy néha név szerint is elárulják magukat, mint például Cserép János DK-s esztergomi önkormányzati képviselő vagy a Pénztáros Lőrinc Facebook-csoport ócska, hitvány protohumanoidjai.)
Persze nem tudjuk egyik napról a másikra otthagyni a Facebookot. Egy csomó ismerősünk még ott van, egy csomó tartalmat, információt még onnan szerzünk. De hozzunk létre Twitter-fiókot (akinek még nincs), kezdjünk ott kommunikálni, egyre többen leszünk, egyre több kapcsolatunk, információforrásunk lesz ott is, és egyre kevésbé lesz szükségünk a rommá cenzúrázott Facebookra.
És ugyanez a helyzet a YouTube-bal. Egy nálunk még kevéssé ismert, de Amerikában már kifejezetten sikeres videómegosztó platform a Rumble. Egy rakás népszerű, az igazságot kimondó, ezért a YouTube-on szanaszét cenzúrázott, letiltott alkotó, véleményvezér stb. van már ott Russel Brandtől kezdve Stephen Crowderig. És igen, már Magyarországon is kezdjük felfedezni. Miután a YouTube egy héttel ezelőtt törölte a Pesti TV csatornáját, többtucatnyi kommentelő írta többünknek is, hogy miért nem megyünk a Rumble-re. Ezek szerint sokan már ismerik. Nos, nálam nyitott kapukat döngetnek: én már hónapok óta ott vagyok. És most már a Pesti TV is indul. Nem, nem fogunk azonnal elérni havonta 650 ezer embert és 3-4 millió megtekintést, mint korábban a YouTube-on. De jöjjenek velünk a nézők, és mutassunk együtt egy nagy fityiszt a YouTube-nak, a Google-nek, a globalista elitnek!
