Az bizonyos, hogy a XIX. század végén, a XX. század elején a nacionalizmus került ki győztesen az eszmék küzdelméből. Akkor is, ha 1917-ben létrejött – trükkösen – az első úgynevezett szocialista „internacionalista” eszmén alapuló államformáció. (Trükkösen, hiszen a marxi elképzeléssel szemben, a leggyengébb láncszem elméletével volt megideologizálva.) Pedig, amint John Lukacs írja, az első világháborúban egyáltalán nem a munkások és a tőkések álltak szemben egymással, hanem a különböző országok nacionalista indulattal fűtött embertömegei. S mentek a vágóhídra.

Nem egy internacionalista Szovjetunió, hanem egy valójában nacionalista orosz birodalom jött létre. Alig volt különbség az orosz és a német birodalmi törekvések ideológiai alapjában. Hogy ezt az egyiknél más szavak takarásába rejtették, az egy dolog. De a valóságban éppoly antiszemita, embertelen és kegyetlen hatalmi rendszerrel volt dolgunk keleten is, mint a német valóságban. Éppoly csalárd jelszó volt az egyiknél, hogy „Legfőbb érték az ember”, mint a másiknál az, hogy „Arbeit ­macht frei”. A munka szabaddá tesz… Mint ahogy a szocialista évtizedekben oly sokat bírált két világháború közötti magyar nacionalizmus fellángolásának is a trianoni égbekiáltó igazságtalanság volt az oka. Jogos reakció a nagyhatalmi önkény és az államhatárok minden wilsoni elvet megcsúfoló meghúzására.

Kevéssé ismert, hogy a baloldali, kifejezetten szovjetbarát eszmék milyen népszerűek voltak még az USA-ban is, a húszas-harmincas években, egészen a negyvenes évek közepéig. Hiszen Roosevelt környezetében magas rangú szovjet ügynökök dolgozhattak, lásd Harry Dexter White-ot, a Bretton ­Woods-i rendszer atyját. Azt viszont tudjuk, hogy az amerikai rasszizmus milyen súlyos mértékű volt. Nem tudtuk azonban, hogy ennek egyik legjelentősebb leleplezője és az ellene való küzdelem vezéralakja egy európai (svéd) tudós volt, Gunnar Myrdal. Vagyis van mit kibogozni az eszmetörténet frontján.

A gazdaságtörténetet tanulmányozva számos olyan rendkívüli személyiségre figyeltem fel, akik rendkívüli hatással voltak a történelem menetére, egy meghatározott időszakban. Egyesekről ugyan tudtunk, részben ismertük is szakmai munkásságukat. Az őket mélyebben vezérlő eszmékről azonban kevés ismeretünk volt, legalábbis nem eléggé gondolkodtunk el róla. Munkásságukat kutatva, egyre szélesebbre tárulnak az eszmetörténeti horizontok. A vizsgált személyeknek nem csupán a gazdaságtörténetre gyakorolt befolyásuk – bár az is –, és nem csupán gazdaságpolitikai vagy politikai szerepük – ami szintén jelentős volt –, de eszmei hátterük, erkölcsi felfogásuk, a társadalomról, az igazságról, a hitről való vélekedésük válik a tanulmányozás során egyre világosabbá.

 A nem szakmabeliek is hallottak a keynesianizmusról, arról, hogy az állam szerepvállalása milyen fontos a foglalkoztatás biztosításában, a válságok elkerülésében. Ezt az elméletet ugyan megtépázta a friedmanista monetarizmus, de a XXI. században főnixmadárként éledt újra. Soha ilyen mértékű aktivitást nem láttunk az állam részéről, mint az elmúlt évtized Amerikájában. (Más kérdés, hogy pontosan milyen érdekek szolgálatában is?) Ugyancsak közismert, hogy fontos szereplője volt Keynes a Bretton Woods-i megállapodásnak, amely a világ máig érvényes (bár sokat változott) monetáris rendszerének az alapja volt.

A közelmúltban jelent meg magyarul is egy vaskos könyv, amely munkásságát alapos tudományos igényességgel feldolgozza (Szakolczai György tollából). Ennek a nemzetközi pénzügyi rendszernek a létrejöttét fél évszázada kutatják nálunk is, s tanítják a magyar pénzügyeseknek is. De a szocializmusban például különösen mélyen hallgattak Keynes egyéb munkáiról, így A béke gazdasági következményeiről. Ez ugyanis az első világháborút lezáró békék igazságtalanságait elemezte, kimutatva mindazokat a kedvezőtlen lépéseket, amelyek az antant hatalmak részéről a békeszerződésekben megnyilvánultak. A szocialista ideológusok viszont nem merték megkérdőjelezni mindennek jogosságát, hiszen a Trianont jóváhagyó párizsi békeszerződésnek a „nagy Szovjetunió” is a részese volt. ­Keynes ugyan annak idején nem taglalta részletesen – mint tette azt 1927-ben Lord Rothermere – kimondottan a magyarokat ért igazságtalanságot, de utalt rá idézett könyvében. Amire felhívta a figyelmet, az volt, hogy a békeszerződés bizony elvetette a következő háború magvát.

Érdemes minderre gondolni a trianoni évforduló közeledtével.

A szerző közgazdász, professor emerita

Borítókép: A Kis-Trianon kastély (Forrás: Wikipédia)