Egyes közéleti gondolkodók, sőt politikai vezetők az európai szuperállam megszületését vizionálják. (Úgy gondolják, hogy a közös európai jog a megoldás minden problémára.) Hogy juthattunk ide, az alapító atyák merőben ellenkező szándékától? Az Európai Gazdasági Közösség a tagállamok számára kölcsönös kereskedelmi előnyökre épült. Ezt az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása biztosította. Az együttműködés ezen mélysége természetesen az 1993-ban létrejött Európai Unió révén hatványozottan növekedett. Tegyük hozzá, hogy ez még a tagállamok akaratából történt így, és az újonnan csatlakozott államok is igényelték az ilyen, mélyebb együttműködést.
Az unióból legfeljebb akkor válhatna állam, ha az összes tagállam a maga alkotmánymódosítási szabályai szerint, népszavazással megerősítve kifejezetten elfogadná. Továbbá az államelismerés nemzetközi jogi normái szerint a világ országai elismernék. És az is részletesebb elemzést igényel, hogy egyáltalán így lehetséges volna-e a szuperállam, mert bizonyos országok örökkévalósági klauzulái és alkotmányos identitása ezt tilthatják. Mit is értünk ezen fogalmakon? Előbbi értelmében az ország alkotmányának lehetnek olyan részei, amelyek magából az alkotmányból következően semmiképpen nem változtathatók meg.
Utóbbira rátérve, létezik – leegyszerűsítve – a tagállami alkotmányoknak egy olyan lényegi része, mintegy érinthetetlen magja, amely nélkül az adott állam nem lehetne az adott állam. Ha az egész ország alkotmánya nem is, de ez az alkotmányos identitás kvázi az uniós jogalkotás felett áll. E sorok írója szerint az EU állammá való alakításával az egyes államok alkotmányos hatalomgyakorlásukat gyökeresen átalakítanák. Ráadásul úgy, hogy még nemzetközi kötelezettségük is származna ebből. Ezt a folyamatot nem lehetne csak úgy visszacsinálni. Ebből fakadóan úgy ítélem meg, hogy még a hagyományos alkotmánymódosításnál is speciálisabb többségre lenne szükség tagállamonként egy ilyen döntéshez. Ráadásul ezt már egyetlen tagállam vétója megakadályozná.
