A konzervatív politikusoknak a CPAC égisze alatti újabb budapesti találkozója is jelzi, hogy a Fidesz világpolitikai tényezővé nőtte ki magát, elnöke pedig mérték- és mintaadó figurája az Európa szellemi vonzáskörzetébe tartozó nemzeti konzervatív erőknek. Azoknak legalábbis, amelyeknek saját hangjuk van, amelyek vezetői nem az ellenség kottájából játszanak karrierizmusból, erkölcsi gyengeségből vagy megfélemlítettségből.
Origóként sokan a Fidesz megalakulását jelölik meg párton belül és azon kívül, megfeledkezve arról, hogy az 1993-as esztendőben indult el a párt azon az úton, amelyen oly sikeresen halad már negyed évszázada. Nemhogy 1988-ban, de még 1992-ben sem lehetett biztosan tudni, hogy a Fidesz melyik politikai térfélen cövekel le.
Amikor Orbán Viktor a felvidéki SZDSZ, a Független Magyar Kezdeményezésből lett Magyar Polgári Párt kongresszusán rámutatott arra, hogy a liberalizmusnak térségünkben nemzeti elkötelezettséggel kell párosulnia, sokan felkapták a fejüket. Amikor Fideszen belüli SZDSZ-esek jól megkomponált koreográfia szerint egymás után távoztak a pártból, komolynak látszott az irányváltás, majd midőn Orbán Viktor az ellenzéki MSZP–SZDSZ–Fidesz-koalíció helyett az akkori kormányerőkkel, jelesül az MDF-fel és a KDNP-vel való liberális összefogást jelölte meg követendő útként, sejthető volt, hogy az 1994-es választások után az SZDSZ és a Fidesz pályája kettéválik.
Így is lett. A négy évvel korábban még a legradikálisabb antikommunista jelszavakat harsogó SZDSZ 1994-től kormányon legitimálta az egyébként abszolút parlamenti többséggel bíró MSZP-t, amelyet már a Demokratikus Chartával kihozott a politikai karanténból a nem létező náciveszélyre hivatkozva. Az SZDSZ-es sajtó által 1993 derekától össztűz alá vett, s a parlamentbe emiatt éppenhogy bejutó Fidesz ellenzékben maradt, majd módszeres, tudatos építkezésébe fogott, már a konzervatív oldalon.
Történhetett volna másképp is. Kis János egyik tanulmányában felvetette annak lehetőségét, hogy egy amerikai típusú kétpártrendszerben az SZDSZ lehetne az MSZP „jobboldali” váltópártja. S amennyiben az SZDSZ 1994-től ellenzékben marad legnagyobb pártként, e forgatókönyv egyáltalán nem lett volna irreális. Elég végignézni, hogy az európai politikai prérin hány álkonzervatív, kriptoglobalista erő dolgozik a hazája ellen. Két vagy három globalista párt is versenghetne nálunk reális eséllyel a hatalomért, mint Németországban, ahol a CDU/CSU, az SPD és a Zöldek nemhogy Németországon, de Európán kívüli érdekeket képviselnek, miközben az egyetlen valóban németnek mondható erő, az AfD nem tud labdába rúgni.