Sűrű fogadkozások következtek, amelyeket még kínosabb pillanatok követtek. Az EP elnöke, Roberta Metsola például pótolta pár fontos elmaradását: 142 nagy értékű ajándékról „feledkezett el” beszámolni, pedig az egyébként a kötelessége lenne. Többek között nem tette közzé, hogy Burgundiában egy ingyen „borkóstoláson” vett részt, ahol egy ötcsillagos luxusszállodában helyezték el a férjével együtt. Majdnem olyan feledékeny szegény, mint Ursula von der Leyen, aki pedig a Pfizer igazgatójával váltott sms-eit nem találja már egy jó ideje – valószínűleg valahol Gyurcsány Ferenc szakdolgozata mellett lehetnek.
Bármely, normális erkölcsökkel működő helyen egy ilyen botrány elég lenne ahhoz, hogy a fennálló rendszer komoly újragondolásra késztesse a vezetőket. Itt a menetrendszerű ígéreteken túl az égvilágon semmi nem történt. Sőt egyre inkább úgy tűnik, mintha legszívesebben csak meg nem történtté tennék az egészet, a szőnyeg alá söpörve azt. Például az egész botrányra kezdettől fogva Katargate néven hivatkoztak, mintegy a teljes felelősséget áttolva Katarra, majd később Marokkóra is. Úgy tesznek, mintha ezek az EU-n kívüli államok valahogy megrontottak volna egy tökéletesen működő struktúrát, nem csak kihasználták volna az ott működő, korrupt körök által nekik felkínált lehetőséget.
Mindeközben azonban még csak nem is szüneteltek a hazánkkal szembeni hazug támadások. Sőt mintha még erősödtek is volna intenzitásukban, hiszen valamivel el kellett terelni a figyelmet. Alig két hónappal a botrány előtt fogadta el az EP a Delbos-Corfield-jelentést, amely a 2013-as Tavares-jelentés óta jól ismert hazugságokat ismételte meg újra: Magyarország egy hibrid rezsim, ahol hatalmas korrupció van. Rá néhány hónappal az EP költségvetési ellenőrző bizottsága máris újabb koholt vádakkal állt elő a külföldi cégek maffiaszerű zsarolásáról, ahol nem engedték felszólalni a Német Gazdasági Klub elnökét, aki cáfolni szerette volna az elhangzottakat a személyes tapasztalatai alapján. A bizottság ezt követően májusban hazánkba is látogatott, hogy a jogállamiság helyzetét vizsgálja, itt újabb képtelen vádak hangzottak el (például hogy a „titkosrendőrség” vegzálja a külföldi cégeket).
Ráadásul a bizottság tagja volt nemcsak a magyar kormány örök kritikusa, Daniel Freund, de az idehaza az uniós pénzekkel való visszaélés miatt milliárdos értékű korrupciós ügybe keveredő, háborúpárti, dollárbaloldali Cseh Katalin is.
A bizottság a magyarországi Soros NGO-k muníciójával felvértezve menetrendszerűen megállapította, hogy idehaza semmi se működik a korrupción kívül, majd ezt sietve megszavazta a saját korrupciós botrányát szépen elsikáló EP egésze is. A hazánkat elítélő jelentést támogatta a korrupciós botrány több szereplője is: Tarabella, Arena, Moretti. Közülük Marc Tarabella belga politikus áprilisban szabadult a letartóztatásból, majd májusban a házi őrizetből, és sietve visszatért szavazni Magyarországról. Szabadulása után napokkal egyébként a belga rendőrség ismételt razziát tartott a képviselői irodájában.
Hamarosan csatlakozhat hozzá az ügy fő érintettje, Eva Kaili is, aki először mindent próbált rákenni élettársára és közös gyermekük apjára, majd most már titkosszolgálati akcióról beszél, amely igyekezett az ő karrierjét besározni.
Fontos leszögezni: amit a brüsszeli liberális kör tagjai tettek, jóval súlyosabb egyszerű korrupciónál. Ők nemcsak korrupttá váltak, hanem ezt is tették a normává, az elferdült brüsszeli politikai kultúra egyik „értékévé”. Egy olyan fegyverré, amelynek vádját másokkal szemben bunkósbotként használhatják, de saját köreikben teljesen elfogadott gyakorlat. Aligha lenne meglepő, ha a következő nagy korrupciós jelentést Eva Kaili jegyezné, amely egyszerre szögezné le: a magyarországi korrupció nagyon súlyos, míg aki az EU-s korrupciót teszi szóvá, az igazából a jogállamiságot és a demokráciát magát támadja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!