„Főnök vagyok, nem bíbelődöm a részletekkel”; Barack Obama „fiatal, jóképű és jól le is van barnulva” – az ilyen, olykor politikailag kevéssé korrekt megjegyzéseivel is emlékezünk az egy hete elhunyt Silvio Berlusconira. A „Lovag”, ahogy az olasz sajtó nevezte, egyes magánéleti és céges ügyei ellenére évtizedekre gyökeresen megváltoztatta, átalakította Itáliát, a médiát, és futballrajongó országról lévén szó ráadásként a labdarúgás világát is.
A többszörös miniszterelnök valami olyasmire volt képes, amire csak – ahogy a görög fogalmaz – a „politikai élőlények” legfelső kategóriája képes: hogy minden ellenszél és ármány, politikai és jogi gáncsoskodás dacára a saját elképzelése szerint alakítsa egy ország, ráadásul egy jelentős európai ország közéletét. Megelőzve ezzel a nála egyrészt fiatalabb, a politikába viszont ehhez képest is csak jóval később belekóstolt Donald Trumpot. Ahogyan Orbán Viktort, a mai globális jobboldal másik kiemelkedő alakját is, aki életkora alapján a fia is lehetett volna. Politikailag viszont így is örököse, megtanulva tőle többek között az alapigazságot: ha a fősodorral szemben ellensúlyt akarsz képezni, legyen médiád, ha pedig futballmániás országban élsz, kell egy csapat – ahogy Minarik Ede egykori mosodás fogalmazott.