Karácsony Gergely kitűzte a Főpolgármesteri Hivatal épületére két kedvenc zászlaját: Ukrajnáét meg a szivárványosat. Nem először teszi. Szent meggyőződése ugyanis: őt négy éve azért emelte pajzsra a budapestiek szűk többsége, hogy egész nap facebookozzon, az autósoktól elvett sávokat a biciklistáknak adja, elgazosítsa a közparkokat („méhlegelő”), valamint (de elsősorban) zászlókkal bíbelődjön. Nyilván ezt képzeli, különben miért csinálná?
A zászló: szimbólum. A sajátjainkat – az anyaországét, Erdélyét, Székelyföldét, a Felvidékét, Délvidékét, Kárpátaljáét, településeinkét – különösebb alkalom nélkül is kitűzhetjük bármikor, hiszen magyarok vagyunk, a Kárpát-medence az otthonunk. Ünnepnap sem kell hozzá. (A mi házunkon egész évben leng a magyar zászló.) Ám aki idegen államok jelképeivel tapétáz ki magyar közintézményeket, ráadásul oly gyakorisággal, mint Karácsony Gergely (az ukrán mellett például már a kurd zászlóval is parádézott), az más okból teszi. Valamiféle kényszerbetegség, kóros megfelelni vágyás, csinovnyik lelkület állhat a hátterében. Érdekes, mindig pont azokkal a zászlókkal bohóckodik, amikkel a nyugati balliberális fősodor. Vajon miért?
Amikor a németek 1940. június 14-én egyetlen puskalövés nélkül elfoglalták Párizst, a Diadalívre máris kitűzték a horogkeresztes zászlót, s katonáik díszlépésben végigvonultak a Champs-Elysées-n. Franciaországot megszállták, beletaposták a földbe. Majd amikor a szovjetek bevették Berlint, ők is kitűzték a maguk sarló-kalapácsos, vörös zászlaját a Reichstagra – leggyakrabban az erről készült ikonikus fotóval kezdődnek a témáról szóló írások. Magyarország megszállása után negyvenöt évig nálunk is csak a szovjet lobogóval együtt szabadott kitűzni a magyart.
Idegenek zászlait rendszerint olyankor kell kitennünk, amikor nem vagyunk szabadok. Amikor katonai, gazdasági és/vagy szellemi megszállás alatt állunk. Karácsony Gergely – bár saját bevallása szerint háborúban áll Oroszországgal – katonailag egyelőre nincs megszállva, nem rabolták el egy T–72-essel, így marad a másik két lehetőség. Azt a hétfőn nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből tudjuk, hogy a választási kampányban létrehozott csapata, a 99 Mozgalom több mint félmilliárd forintnyi adományt kapott ismeretlen jótevőktől, Gergely szerint „mikroadományozóktól”.
Ám az a tény, hogy ennek az összegnek a zöme euróban és fontban landolt az adománygyűjtő dobozaikban (amelyek hollétéről amúgy előzőleg a lőtéri kutyát sem tájékoztatták), legalábbis kétségessé teszi, hogy honi kisnyugdíjasok adakoztak volna. Jóval életszerűbb, hogy ugyanúgy Nyugat felől dőlt a lé, ahogyan Karácsony megfutamodása után Márki-Zay Péter is Nyugatról, főként az Egyesült Államokból kapta a négymilliárd forintnyi dollárt. Ennyit tehát Karácsony és a teljes magyarországi baloldal gazdasági jármáról.
Karácsonyék szellemi rabigája a pénzügyiből következik. Aki fizet, az rendeli a zenét. Így hát azt teszik, amit a külföldi mecénások előírnak nekik. Ha önálló entitások lennének és annyira érdekelnék őket a „transzjogok”, akkor Demszky saját szakállára már 1990-ben szivárványosra festette volna a Városházát. Csakhogy akkoriban az még nem szerepelt az amerikai sorvezetőkben, így nem tette. Már majdnem úgy írtam: „eszébe sem jutott”. Ami, persze, képtelenség. Ezeknek nincsenek, soha nem is voltak önálló gondolataik, egyéni kezdeményezéseik. Ők csak helytartók, végrehajtók. Teszik, amit az aktuális birodalmi központ előír.
(Azt hiszem, Demszky idejében még a legszélsőségesebb SZDSZ-esek is árkot röhögtek volna aköré, aki a „transzjogokkal” kilincsel náluk, illetve szájon kapják, aki gyermekek „nemátalakítását” ajánlgatja vagy az óvodások szivárványos érzékenyítését emlegeti.)
Karácsony Gergely és a magyarországi baloldal teljes szellemi lepusztultságában egy olyan, soviniszta állam zászlaját lobogtatja, amelyik 2014 óta módszeresen üldözi, sőt gyilkolja saját nemzetiségeit. A kárpátaljai magyarokat (a donbászi oroszokkal ellentétben) nem ölték, viszont már évekkel az orosz támadás előtt ellehetetlenítették anyanyelvi oktatásukat, megtiltották anyanyelvük használatát a hivatalokban, neonáci vonulásokkal tartották rettegésben őket.
Közben meggyalázták emlékműveiket, ledöntötték a munkácsi turulszobrot, fölgyújtották Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát. Politikusaik nyilvánosan azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják Magyarországot. Az ukrán bábállam elnöke pedig titokban azt tervezgette, hogyan robbantják föl a magyar gazdaságot életben tartó Barátság kőolajvezetéket. Hosszasan sorolhatnám az őshonos magyarságot ért súlyos jogtiprásokat, a Magyarország elleni nyílt provokációkat.
Íme, egy ilyen államnak a zászlajával lobogóztatta föl a budapesti Városházát Karácsony Gergely! Gondolkodó, ép elméjű, ép lelkű ember ilyet nem tesz. Ám egy csinovnyik csak szolgálni tud. Most ez a napiparancs Brüsszelből és Washingtonból. Most épp szláváukrájinyi van, és térdeplés a pőre zongorista előtt. Karácsony Gergely pedig térdel, s közben bárgyún vigyorog. A kétszázezer kárpátaljai magyarra pedig nagy ívben tesz.
A szivárványos zászló más tészta. Persze annyiban nem, hogy a birodalom azt is megköveteli, azért nyomják úton-útfélen az arcunkba. Nem katonai, hanem szellemi megszállás. E rongy annyiban más, hogy ez testesíti meg a nyugati balliberalizmus új vallását. A vallást, amely az Istent megtagadó, a teremtésből gúnyt űző, önmaga karikatúrájává züllött, dekadens ember szexuális perverzióinak és beteg gondolatainak dicsőítését hirdeti. Eksztázisban lobogtatják az új világvallás szent zászlaját, hurcolják körbe-körbe Nyugaton, zebra helyett az aszfaltra festik, rituálékat, liturgikus eseményeket szerveznek, nyilvánosan imádják. Hittérítőik is vannak: az úgynevezett drag queenek. Ők Nyugaton lassan már fontosabb szereplői az óvodai, iskolai gyermeknevelésnek, mint az óvónők, tanárok. A szivárványos vallás is ugyanazt hirdeti, mint Jézus: engedjétek hozzám a gyermekeket.
Csakhogy míg Krisztus szeretetre tanította a gyermekeket, addig szivárványosék nemváltásra meg beteg perverziókra. Hogy lány létükre lehetnek fiúk s fordítva.
Miközben elfogadásról, egyenlőségről papolnak, globális lejárató kampányokat szerveznek a kereszténység ellen, megtapossák jelképeit, virtuálisan meglincselik papjait. Így fordulhat elő, hogy amikor egy ezeréves keresztény ország államalapítási ünnepén kitűz két keresztes zászlót a Parlamentjére, miként mi, magyarok 2018. augusztus 20-ra, akkor a globalisták egyik helyi csinovnyikja, Sermer Ádám fölböfögi: undorodik a keresztes zászlóktól, és inkább az uniós zászlónak kellene ott lengenie…
Amikor emberek egyre nagyobb csoportja előjogokat követel a rútnak, torznak, betegnek, egész esztendőn át tartó ünnepségeket szervez köréjük, sőt tűzzel-vassal üldözi azokat, akik ezt az egész infernális vonaglást rútnak, torznak és betegnek nevezik – az azt jelzi: annak a civilizációnak harangoztak. Csakhogy már harangozó sincs: a holland templomokban bazár nyílt, esetleg szado-mazo szexshop.
Ott tartunk, hogy Magyarországot azért terrorizálják saját „szövetségesei”, mert nem engedi be az óvodákba, iskolákba a szivárványos szekta hittérítőit, nem hagyja, hogy kisgyermekek agyát perverz baromságokkal tömjék. Egy rakás nyugati ország hadba lépett ellenünk az Európai Bíróságon a gyermekvédelmi törvényünk miatt, közben szivárványos zászlaikat lengetve fenyegetőznek, hogy még több pénzt vesznek el tőlünk, ha nem hagyjuk szabadon működni szivárványos hittérítőiket.
Karácsony Gergely ennek a beteg, agresszív vallásnak a zászlaját lógatta föl a Városházára, közvetlenül az ukrán mellé. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy Magyarország, a magyarok és a józan ész védelmében valamilyen jogszabály szülessen zászlóügyben is. Közintézményeinken nincs helyük idegen államok és beteg tévtanok zászlainak!
