A tenisz egyfelől gyökeres ellentéte a labdarúgásnak, másfelől mégis hasonlatos hozzá. A különbség triviális: a tenisz egyéni, a futball csapatsportág, teniszben nem elég a mérkőzés bizonyos szakaszában döntő fölénybe kerülni, a meccset meg is kell nyerni. Labdarúgásban, ha az egyik csapat negyedóra múltán három-négy gólos előnyre tesz szert, olyannyira biztosan lehetünk a győzelmében, hogy a fogadóirodák, meg sem várva a találkozó végét, rögvest kifizetik a nyereményt. Igazán nagy tétért évszázadonként egy olyan összecsapás akad, mint a 2005-os Bajnokok Ligája-döntő, amikor a Milan szünetben három-nullra vezetett, ám a Liverpool egyenlített, sőt a tizenegyespárbajban végül diadalmaskodott. Teniszben bezzeg mit sem számít, ha az egyik fél az első szettet 6:1-re hozza – miként Djokovics Alcaraz ellen vasárnap –, hasonló képességű játékosok között bármikor bekövetkezhet fordulat.
S hogy mi lenne a hasonlóság? A megint csak nyilvánvaló adottságokon felül – mint voltaképpen bármelyik sportághoz, mindkettőhöz kiváló erőnlét, technikai felkészültség és összpontosítás szükséges – az, hogy akárcsak a futballhoz, a teniszhez is mindenki ért. A tévéből nézve olyan egyszerű, hát persze, hogy egyenest, keresztet, rövidítést vagy éppen röptét kellene ütni…
Valószínűleg azért is avanzsált teniszszakértővé a fél ország, mert a „fehér sport” nagy eseményeit idehaza is hosszú évtizedek óta követhetjük. Gyerekkorom egyik nagy sportélménye az 1981-es wimbledoni döntő, amikor John McEnroe legyőzte Björn Borgot. A zárkózott svéd klasszist mindenki tisztelte, de a többség a vagány amerikainak drukkolt. Már a megjelenése, a hosszú, kócos haj, a hajpánt, a szokványos tiszte fehértől elütő, mellmagasságban vastag kék csíkkal díszített póló is azt sugallta, mennyire menő, ráadásul McEnroe pofátlanul reklamált, magában hordozta a lázadást…
Természetesen azóta is láthattunk óriási meccseket tucatjával, ám korszakhatárt egyértelműen kijelölő találkozót valószínűleg csak most, vasárnap.
Borg a hetvenes évek dereka óta uralta a sportágat, Wimbledonban történetesen megnyerte az előző öt tornát. Miként Novak Djokovics napjainkban, aki csak azért tartott zsinórban négy sikernél, mert a 2020-as viadalt törölték a Covid miatt. Borgot követte McEnroe, aki azonban már messze nem számított olyan egyeduralkodónak, mint a hallgatag svéd, hiszen Jimmy Connors is ragyogott még, aztán felzárkózott Ivan Lendl, berobbant Boris Becker, jött Stefan Edberg, majd a két amerikai, Pete Sampras és Andre Agassi. Utóbbi az élvezetes stílusán felül az alábbi bölcsességgel is megajándékozott minket: „Fiatalon megvolt a játékhoz a testem, de a fejem még nem, majd mire meglett a fejem, már nem volt meg a testem…”
