Más döbbenet is ért a hétvégén, amíg a festőecsetet keresgéltem. Képzeljék, alig pár ezren látogattak ki a londoni transz pride felvonulásra, pedig a hagyományos menet százezreket vonz évről évre. Eddig persze azt se tudtam, hogy a rossz testbe születettek külön vonulnak. Ám esetünkben a csekély számú résztvevő jelentős része transznemű volt, akik egyenlő jogokat követeltek maguknak. Már csak az a kérdés, kivel szeretnének jogi egyenlőséget. Régebbi történet, de előfordult már, hogy leszbikusok egy csoportját kizárták egy felvonulás résztvevői közül, mert nehezményezték, hogy önmagukat nőnek gondoló férfiak azelőtt határozták meg magukat leszbikusként, hogy megszabadultak volna attól a fölösleges szervüktől, amelytől minden eredendően nőnek született leszbikus bizonyítottan viszolyog. Rögtön besorolták magukat szegény saját nemük iránt vonzódó nők a transzfób elnyomók gyülevész hadába, miközben ők csak szerették volna őszintén és kompromisszumok nélkül megélni nemi identitásukat.

Van hozzá joguk? – kérdezem erős kétségek között vergődve. Vagy mi lesz az egyenlő jogokkal azok esetében, akik meggyőződéssel vallják, hogy gondolhatja magát Jóska, aminek akarja, attól, hogy levágatja a micsodáját, még nem lesz Juliska. Emlékezzünk csak, mit kellett kiállnia szegény J. K. Rowlingnak, a népszerű Harry Potter-könyvek szerzőjének, mert nagy nyilvánosság előtt hangot mert adni annak a trivialitásnak, hogy menstruálni csak a született nők tudnak. Verbálisan igyekeztek megsemmisíteni, éppen csak meg nem kövezték, volt egyetem, amely levette névtábláját a korábban róla elnevezett előadó faláról, hiába bizonygatta, hogy ő egyébként az el- és befogadás feltétlen híve. Abban a világban, amelyben az Európai Unió parlamentje határozatot hoz arról, hogy a férfiak is szülhetnek, nem árt igazi jogvédőknek elgondolkodniuk arról, hogyan küzdjünk meg mi, normálisak az elveszített jogainkért az elszabaduló abnormalitás ránk váró elnyomása alatt.

Ám a legfinomabbat a végére tartogattam. Azok kedvéért, akik előszeretettel söprik le ezeket a témákat az asztalról, mondván, ez nálunk annyira elenyésző, annyira marginális, hogy nincs értelme felfújni, ne legyünk nagyobb propagálói az eltévelyedéseknek, mint maguk az LMBTQ- és genderpropagandisták. Most tessék kapaszkodni.

A Nők 40 nevű kedvezmény eredeti célja a született nők kompenzálása a gyermekneveléssel, a családfenntartással összefüggő szerepvállalásukért, vagyis a munkaerőpiacon a fentiek miatt elszenvedett hátrányokért. Erre jön a már emlegetett Jóska, aki férfiként nincs még nyugdíjaskorban, de lenyomott negyven évet a melóban, és úgy dönt, ő inkább Juliska, irány a jól megérdemelt pihenés. A tekintetes bíróság pedig följebb tolja orrán a szemüveget, mérlegel, latba veti a szempontokat és értékeli a tényállást, majd arcul csapja a józan eszüket még őrző emberek millióit. Itt, Magyarországon, Veszprémben, Európa kulturális fővárosában.

Rendkívül izgalmas az is, hogyan került egyáltalán bíróság elé az ügy. A Háttér Társaság egyik ügyfele, nevezzük Elvirának, próbálkozott a nyugdíjfolyósítónál a trükkel, de a hivatal továbbra is férfiként tartja őt nyilván – nagyon helyesen – , ezért nem jött be a csel. A Háttér nevű bajkeverő társaság azonmód a bírósághoz fordult, mert a nyugdíjfolyósító nem tudta megmondani, miért mehet negyven év után nyugdíjba az a nő, aki nem szült gyermeket, nem bajlódott családja fenntartásával. Miért járna neki több, mint Elvirának? Csupán azért, mert azt írták születésekor a papírjára, hogy a neme nő? Írják akkor az Elvira nyilvántartására is ezt, és minden rendben lesz. A bíróság pedig bevette ezt a nyakatekert csűrést-csavarást, ahelyett, hogy elküldte volna a markába röhögő trükkös bandát a fenébe. Állítólag a döntést hozó bírót érzékenyítették már a genderpropagandisták.

Tőlünk aztán képzelje magát az ilyen ember annak, aminek akarja. De senki, még a tekintetes bíróság se kötelezzen bennünket arra, hogy mi is annak tartsuk az ilyen embert, aminek ő képzeli magát. Ez az a szociális minimum, ami mentén békében egymás mellett tudunk élni transzok és mi, binárisok. Isten előtt egyenlők vagyunk, de a jog előtt csak akkor, ha a jogrendszer a természeti törvényekből indul ki, és nem vonja kétségbe azokat az alapvetéseket, amelyek évezredek óta meghatározzák az emberi közösségek működését.
Remélem, tudunk erről vitázni, de most megyek inkább padot festeni.

Borítókép: szivárványos pad az utcán (Fotó: Shutterstock/Aitor Serra Martin)