Erről legutóbb a 444 főszerkesztője, Uj Péter is beszélt, magához híven, ahogy szokott: roppant okosan. Igazi példakép, mert annál progresszívebb és szabadabb dolgot el sem lehet képzelni, mint amikor valaki ennyire gyűlöli a hazáját és a magyarokat. Ráadásul zsigerből. Akik ugye, mint azt fentebb említettem, az arab és az afrikai népekkel szemben nem is nép. Nos, valahogy így gondolkodnak a ballib nyilvánosság prominensei: a baloldali értelmiség, a politikusok és a propagandisták.
Ők azok, akik gyűlölnek szinte mindent, ami magyar, legyen az étel, zene, folyó, tó, népviselet, nekik szinte mindegy, azonnal fintorogni kezdenek. Ámde tapsolnak, ha ukrán néptáncot látnak, viszont semmi pénzért nem mennének magyar táncházba, esetleg a Balatonhoz, bezzeg Horvátország, ott még a bab is hús, egyék csak a proli fasiszták a sajtos-tejfölös lángost meg a gulyáslevest. A kényes libsi gyomor nem bírja az ilyen nehéz és zsíros magyar ételeket, na.
Majd elfelejtettem! A libsi az olimpián is a menekültválogatottnak szurkol, különösen akkor, ha egy magyar is ott áll a rajtkőnél. Ezt, mármint hogy kinek szorít, a barátaival is megosztja a Facebookon, egyrészt mert jó ember, sokkal, de sokkal jobb, mint mi, van szíve, amely valósággal megszakad az otthonaikat elhagyni kényszerülő szerencsétlen menekültekért, másrészt mert úgy hiszi, ettől Orbán azonnal megbukik.
A hiba persze nem az ő készülékükben van, a magyarok buták, birkák, megvezethetők, trágyával etetik és sötétben tartják őket. Ezt már az a kivételes tehetséggel rendelkező hódmezővásárhelyi polgármester is megmondta. Le kellene valahogy tehát cserélni ezt a sok gyűlölködő, korlátolt nacionalistát, mert velük egyszerűen képtelenség a liberálkommunizmust építeni. Mert a magyar valamiért nem akarja azt a rengeteg húsz év körüli irakit, iránit, szenegálit, eritreait és pakisztánit befogadni.
Talán mert 2015-ben mind, egytől egyig szírnek hazudták magukat? Na és?! Biztos annyira traumatizálódtak a hosszú út során, hogy elfelejtették, honnan jöttek. Van ilyen. Meg ugye Soros úr NGO-i is azt tanácsolták nekik: hazudják azt, hogy a polgárháború sújtotta Szíriából menekültek. És hogy legkevesebb két diplomával rendelkeznek. Ezek a korlátolt, gyűlölködő magyarok – pusztán mert pár millió afgán, pakisztáni, iraki meg közép-afrikai kicsit füllentett a származási országáról, a koráról meg az iskolai végzettségéről – nem akarják elfelejteni, hogy nyolc évvel ezelőtt hazugságok százaival akarták őket átverni, illetve érzékenyíteni.
Skandalum. Pedig most, hogy jön a kötelező kvóta, ami ugye nem is olyan nagyon kötelező, csak egy kicsit, illetve valójában mégiscsak kötelező, de nem úgy, hanem kedvesen, szelíd erőszakkal, mindössze a morál és a liberális progresszió jegyében az, elengedhetetlenül fontos lenne, hogy a fasiszták végre a szent ügy mellé álljanak. A dolog amúgy sincs még maradéktalanul átgondolva meg kidolgozva, mert ez a másik uniós országba való deportálás nem biztos, hogy el fogja nyerni magának a célcsoportnak a tetszését. És ebben az esetben előfordulhatnak bajok. De sebaj, Wir schaffen das!, megcsináljuk.
Vagy nem, mert 2015 sem volt épp egy sikertörténet, tömeges nemi erőszak, az utcai bűnözés és antiszemitizmus növekedése, plusz az a rengeteg terrorcselekmény. Ráadásul a migránsok nem is nagyon akarnak dolgozni, meg hát nem is nagyon tudnának mit, alig-alig jártak iskolába, sokan írni-olvasni sem tudnak. De legalább a német meg az olasz segélyeket szeretik, tehát maradni akarnak. Ha viszont elszállítanák őket egy kelet-európai országba, ahol kevesebb pénzt kapnak a semmittevésért, akkor vajon miképpen lehetne a migránsokat megakadályozni abban, hogy ne menjenek, szökjenek vissza például Németországba?
Felmerült persze, hogy kerítéssel meg kutyás őrökkel védett területeket jelöljenek ki nekik, és soha többet nem jöhetnek ki ezekből a gettókból, ez viszont meglehetősen rosszul hangzik. Rossz a csengése, szörnyű az optikája. Persze meg lehetne próbálni valami szexi nevet adni az ilyen kerületeknek, mondjuk „szeretetváros” vagy „inkluzívkerület”, annak idején a „kapu szárnyakkal” is kiváló nyelvpolitikai innováció volt. Szóval van még tennivaló, azonban a terv kész, a brüsszeli balosok elméletben már nagyon közel járnak a megoldáshoz, csak a gyakorlatba kell átültetni ezt az izgalmas társadalmi kísérletet.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!