…s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék.
Ártatlan kíváncsiság volt bennem gimnazista koromban, amikor József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét olvastam. Mitől félt az 1930-as évek végén a költő? Talán előre látta napjaink történéseit.
A Mandiner hívta fel a figyelmet, hogy pár napja megtámadták LMBTQ-szervezetek Reem Alsalemet, az ENSZ jordániai származású jelentéstevőjét (akinek egyébként a nők elleni erőszak a területe), amiért ellenzi a „gender self ID” elképzelését, miszerint ha egy férfi nőnek vagy egy nő férfinak érzi magát (transznemű), akkor ezt mindenkinek el kell fogadnia, és az érzés szerinti nemnek kellene szerepelnie a jogi dokumentumaiban, mindenféle orvosi beavatkozás (nemváltó műtét) nélkül is. A hír szerint az LMBTQ-szervezetek azt szeretnék, ha az ENSZ kirúgná a jogvédő nőt.
Az ENSZ szakértője véleményében kiállt a transzmozgalommal egyet nem értő nők szólásszabadságáért genderügyekben, ellenezve az ilyen feministák és más nők megfélemlítését, valamint ellenezte a skót kormány gendertörvényét, amely szerint pusztán deklarálnia kell egy férfinak, hogy ő nő, és akkor nőként kezelik. Vagyis a bűne az volt, hogy kiállt a még nyomokban tartalmazó klasszikus értékeket képviselő véleménye mellett.
A felháborodás érzései kezdtek kavarogni bennem, hisz ez az egész annyira távol van az én világomtól. Elsőre nem is tudom elképzelni azt a szituációt, hogy valakit így nyársra húznának hagyományos, normális emberi hozzáállása miatt. Bele se merek gondolni, mit kaptam volna tőlük, ha elmondtam volna ezeknek a véleménynyilvánítás szabadságára és a liberális eszmékre oly büszke szervezeteknek azt, hogy megmosolyogtam, amikor a hétvégén utánam fütyültek férfiak az utcán. Ártatlan tetszésnyilvánítás történt, semmi más. Viszont nem szórtam átkokat a férfiakra, ahogy ilyen szituációkra kikelnek magukból a feministák, főleg a világ nyugati felén. Ott ezért a véleményemért már a társadalom peremére szorultam volna. Kiközösítenének, mert nőnek születve nőként viselkedem.
A kedvesség, felszabadultság kis buborékjait kíméletlenül kipukkasztják azok, akik utálják az eleve elrendelt szerepeket. Lázadnak. Nem szeretném átélni azt, ha rosszul kellene érezni magam azért, mert örülök, hogy nőnek születtem.
Miért akarják elvenni, hogy egyszerűen örüljek annak, aminek Isten megteremtett? Miért kell mindent megváltoztatni? Ilyen még a vészjósló Falanszter-színben sem jelent meg Az ember tragédiájában, pedig az is nagyon vészterhes jövőbeli világot tárt elénk.
Aztán, forgatva magamban, hogy mennyire megtámadták az ENSZ jelentéstevőjét, aki a normalitás kis fénysugarával mondta el véleményét, a félelem kezdett megjelenni bennem. Megijedek ezektől a nőktől, akik olyanokat fogalmaznak meg, mint például a szélsőbaloldali Association for Women’s Rights in Development feminista szervezet, amely szerint Alsalem nőértelmezése szembemegy a nem „feminista és tudományos” értelmezéssel, ami szerintük azt igazolja, hogy a nem „társadalmi konstrukció”.
Ismerem ezt az attitűdöt, hisz pár évvel ezelőtt, hasonlóan a klasszikus szerepek megvédése mellett kiálló Catherine Deneuve francia színésznőre húzták rá a vizes lepedőt. Ki lehet jelenteni, az abszolút nő megtestesítője aláírta azt a nyílt levelet, amelyben több híresség véleményt nyilvánított a szexuális túlkapásokról szóló vitában. Úgy fogalmaztak:
Meg kell hagyni a férfiaknak az ostromlás szabadságát. A férfiak elleni feljelentéskampány csak az erkölcscsőszök és a vallási szélsőségesek kezére játszik.
A balliberális francia Le Monde című lapban megjelent levél még kitért arra is:
A nemi erőszak bűntény, de a makacs vagy ügyetlen flörtölés nem az, és a nők körüli legyeskedés sem macsó agresszió. Nőként nem találjuk helyünket ebben a feminizmusban, amely túlmutat a hatalom kihasználásának leleplezésén, és táplálja a férfiakkal és a szexualitással szembeni gyűlöletet.
Mondanom sem kell, a levél hatalmas felháborodást váltott ki különböző feminista szervezetek részéről.
József Attila a 30-as évek végén valamit nagyon megérzett ebből a világból:
… de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / – s mind ember, mert az egyre kevesebb.
Nem tudom, hogy a világ azon felén, ahol a klasszikus értékeket valló embereket meghurcolják, ismerik-e József Attila költészetét, de a Bibliáról biztosan hallottak. Ezért is biztosan felháborodnának, ha mondjuk a Le Monde hasábjain arra hivatkoznék, hogy Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. A férfi és női mivoltunkat nem mi találtuk ki, az kitörölhetetlenül személyiségünk, identitásunk része. Ebbe a biológiai rendbe az ember soha nem fog tudni beleszólni.
