Ennyit Nádasdy Ádámról mint „feleségről”, s akkor lássuk az interjú fontosabb részeit.

Megtudjuk, hogy Nádasdy Ádám nagyon termékeny és sokat dolgozik. Nem is akármin, klasszikusokat ír át „mai nyelvre”, mert a klasszikusok ma már nem érthetőek, nem befogadhatóak a mai emberek, különösen a fiatalok számára, így Nádasdy „esőtetőt” ácsol föléjük s így meghosszabbítja élettartamukat nagyjából harminc évvel. De hallgassuk őt magát:

„Nemrég Csíkszeredában voltam egy fordításról, kultúraközvetítésről szóló konferencián az ottani egyetemen. A Bánk bánról tartottam előadást, amiből szintén készítettem párhuzamos kiadást modern prózával. Petur bán és a többi katonaember kiszólásairól, szitkozódásairól beszéltem éppen. Mit csináljunk a mai nyelvben azzal, hogy »ördög és pokol«? Ez ma inkább komikus, nincs ereje. Írjam azt, hogy »a k…rva életbe«? Felszólalt egy idős úr, hogy ő fel van háborodva, amiért a magyar irodalomnak erről a csodálatos ékkövéről ilyen stílusban beszélek. Látszott, hogy tényleg felkavarta őt a téma. Azt feleltem: »Édes uram, nem jó helyen van. Olyan, mintha bejött volna a templomba áhítatos szívvel, csak ott most éppen tatarozás zajlik. Ön pedig engem lát, amint irányítom a munkásokat, hogy hova rakják azt a Szűz Máriát, és ide, a Krisztus mögé kéne egy konnektor. Ha ezt a munkát nem végezzük el, nem működik a templom. De ez valóban nem az a pillanat, amikor imához térdelünk.« Hogy a műalkotásokat így is lehet kezelni, a szüleimtől tanultam.”

„[...] Szóba került a Bánk bán-fordítása, és mindjárt megjelenik Az ember tragédiája-fordítás. Van egy listája, hogy milyen klasszikus magyar irodalmi műveket kell még hozzáférhetővé tennie ezen a módon?

Inkább csak volt egy listám, a három klasszikus színművel: Bánk bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája. Az utóbbi kettő csak formailag színmű, inkább költemények. Én alapvetően drámafordító vagyok, innen közelítem meg ezeket. Ezt a három régit közelebb akartam hozni a magyar ifjúsághoz. Egy magyartanár barátom mondta a Csongor és Tündéről, hogy azt szépen lassan be lehetne tenni az irodalmi múzeumba. A fordításom viszont úgy működik, mintha esőtetőt csináltam volna egy szép, régi, rozoga épülethez. Meghosszabbítottam az életidejét, még harminc évig tarthatja így magát. Az ember tragédiája más, mert vallásról, filozófiáról szól, olyan örök témákról, amiket agresszívebben tol az olvasó képébe az én prózai fordításom. Miért mondja az Úristen, hogy ő megteremtette a világot, és most pihenni megy? Ne pihenjen, már bocsánatot kérek, foglalkozzon velünk! […]

Az idén emlékezünk meg Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulójáról, a könyvesboltokat elárasztották a jobb-rosszabb minőségű Petőfi-kiadások, -kommentárok, -átköltések és -életrajzok. Ön szerint ő kevésbé szorul ma magyarázatra, fordításra, mint a Bánk bán és Az ember tragédiája?

Petőfi érthetőbb. Madách kortársa volt (szinte napra egyidősek voltak), ám Az ember tragédiáját a gondolati tartalma teszi nehezen olvashatóvá. Madách filozófus alkat volt, és fontos tudományos kérdéseket is meg akart vitatni. Éva mondja a paradicsomban, hogy ha az Úr megteremtette őket, biztosan arról is gondoskodik, hogy ne kerüljenek a bűn vonzásába. Miért állítana minket a szakadék szélére, azt kockáztatva, hogy beleesünk? Nagyon fontos kérdés, nem könnyű válaszolni rá. Petőfi nem ír ilyesmikről.

Madách fordítására azért van szükség, mert a nyelvhasználata eltakarja előlünk a filozófiai problémafelvetéseket?

Pontosan így van. Nehéz a nyelvezete, végig versben van írva, mint Goethe Faustja és Byron Don Juanja. Néha megszorongatja a magyar mondatszerkezetet, hogy kijöjjön a vers. Nem is mindenhol világos, amit ír. Nekem is tanácsot kellett kérnem irodalomtanároktól és beleolvasnom idegen nyelvű fordításokba, mert az mindig tanulságos, a fordító hogyan érti az eredetit. A római színben kérdezi egy romlott, dekadens figura, amikor kijózanodik – éppen Ádám alakítja ezt a szerepet –, hogy van-e nagyobb kéj, mint »a szív vérének lassu elfolyása«. Ha ezt jobban megnézem, nem tudom, mit jelent. Le lehet fordítani szóról szóra, de miért volna kéjes a szív vérének elfolyása? Volt, aki szerint ez igazából azt jelenti, hogy be kell lassulni, nem kell a pörgős élet. A korai kereszténység azt tanítja, hogy lehet szegénynek is lenni, ki lehet költözni remetének. Vagyis az »elfolyás« nem olyan, mint amikor a vödörből elfolyik a víz, inkább azt idézi fel, mikor ülök a parton, és nézem, ahogy elfolyik a víz. A »szív vérének« lassú keringéséről, ritmusáról lehet szó tehát. Én ezt a verziót nyújtom a közönségnek, remélem, vita alakul majd ki róla.”

Azt hiszem, értjük.

S azt is hiszem közben, eléggé kétségbeesve, hogy most állunk a kor szétrohadásának epicentrumában, ahol Nádasdy Ádám mint feleség kalauzol bennünket, viszolyogtató Vergiliusként. S azt is hiszem, Nádasdynak nincs igaza például Petőfivel kapcsolatban. Már miért lenne érthetőbb Petőfi, aki például ilyeneket ír:

„Becstelen teremtés! gyalázatos pára! / Ilyet mersz te tenni világnak csúfjára? / Lopod a napot, és istentelenkedel... / Nézze meg az ember... hogy tüstént vigyen el –”

Ugye, mennyire nem tud mit kezdeni egy mai fiatal ezzel a nyelvezettel, mennyire érthetetlen például az, hogy „gyalázatos pára”, mi az, hogy pára, ilyesmit legfeljebb az üvegablakon tud elképzelni a nyomorult, hát ideje átírni neki a János vitézt is. Például így:

Banya mondja, Ilus ku...rva, Ádám bácsi így átírja...

Mennyivel érthetőbb! Ráadásul a felező tizenkettesek ritmusától is megmentjük a mai fiatalokat. Vagy itt van ez:

„Vesd reám sugarát kökényszemeidnek, / Gyere ki a vízből, hadd öleljelek meg; / Gyere ki a partra csak egy pillanatra, / Rácsókolom lelkem piros ajakadra!"

Micsoda nyakatekert marhaság ez? Minek ilyesmivel terhelni az amúgy is olyan nagyon túlterhelt ifjúságot? Mennyivel érthetőbb lenne így:

Gyere, Ilus, lesmárollak, aztán lehet, meg is duglak...

S persze ott van még Arany, azzal a szintén érthetetlen nyelvével:

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta; / Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, / Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben. (...)

„Kopár szík sarja”? Az meg micsoda? Legyen inkább így:

Ku...rva meleg van már, kiszáradt a tőke, még a szöcskéknek is tele van a töke...

Íme az esőtető, mely harminc évvel meghosszabbítja a Toldit.

És így tovább, a végtelenségig. Mert ott az Isteni színjáték, ott a Hamlet – eh, minek is soroljam, mennyi dolga van még Nádasdynak.

S akkor a végén jusson eszünkbe: Babits még azért temette a kultúrát, mert felmerült, hogy a gimnáziumokban eltörlik az antik görög nyelv kötelező oktatását. Byung-Chul Han koreai származású német filozófus pedig így ír a Pszichopolitika – a neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák című művében:

„Óvj meg attól, amit akarok” – idézi Han Jenny Holzert könyve elején, és valóban: Minden beteg, perverz nyomorultat meg kellene óvni attól, amit akar. De ez ma lehetetlen, mert a modern pszichopolitika kitalálta a PC-t, a woke-ot, a cancel culture-t, ez a semmi, az üresség diktatúrája, mely mindenhatónak láttatja magát. Ez az igazi fegyelmező hatalom, amely soha nem fegyelmez, de teljes szabadságot és csupa pozitívumot ígér. Ám – folytatja Han – „az emberi személyiséget nem lehet teljesen alávetni a pozitivitás diktátumának. Negativitás nélkül az élet »eltűnt létté« zsugorodik. Éppen a negativitás tartja elevenen az életet. A fájdalom a tapasztalat elengedhetetlen összetevője. Az az élet, amelyik tisztán pozitív érzelmekből és flow-élményekből áll, nem emberi élet. Az emberi lélek éppen a negativitásnak köszönheti mélységét:  »A lélek feszültsége a szerencsétlenségben, amely felszítja erőit […] találékonysága és bátorsága a szerencsétlenség elhordozásában, a mellőle nem tágításban, értelmezésében, kihasználásában, s mindaz, amit csak mélységben, titokban, maszkban, szellemben, ravaszságban, nagyságban ajándékul kapott: nem a szenvedéstől, a nagy szenvedés nevelésétől kapta ajándékba? […] Azonban a pozitivitás erőszaka pontosan ugyanolyan pusztító, mint a negativitásé. A neoliberális pszichopolitika a maga tudatiparával elpusztítja az emberi lelket, amely minden, csak nem pozitív gépezet. […] Az elektrosokk hatásmódja alapjában különbözik a neoliberális pszichopolitikától. Hatását a pszichés tartalmak bénításának és megsemmisítésének köszönheti. A neoliberális pszichopolitikát ezzel szemben a pozitivitás uralja. Negatív fenyegetések helyett pozitív ösztönzésekkel dolgozik, Nem keserű orvosságot hanem lájkot alkalmaz.« 

Egy sajátos történelmi korszakban élünk, amelyben a szabadság maga hív életre kényszereket. A lehet szabadsága egyenesen több több kényszert teremt, mint amennyit a fegyelmezés kellje, a parancs és a tilalom kimond. A kellnek van határa. A lehetnek viszont nincs. Következésképpen határtalan a kényszer, amely a lehetből származik. ezáltal paradox helyzetben találjuk magunkat. A szabadság voltaképpen a kényszer ellentéte. Szabadnak lenni annyi, mint a kényszerektől szabadnak lenni. Mármost ez a szabadság, amely a kényszerek ellentéte  kellene legyen, maga is kényszereket hoz létre. Az olyan pszichés betegségek, mint a depresszió vagy a kiégés, a szabadság mély válságának kifejeződései. Patologikus tünetei annak, hogy ma a szabadság többszörösen kényszerbe csap át.”

Igen. S a pszichopolitika a többszörös kényszereit, melyeket a megvalósult és végtelen szabadságnak láttat, úgy éri el, hogy visszavezeti a felnőttet és az egész társadalmat a gyerekkorba. Ezért kell elvenni az embertől minden identitását (neoliberalizmus), ezért kell az embert és az állatot egy szintre hozni (zöldek), s ezért kell „megajándékozni” bennünket kétszáz szóból álló szókinccsel (Nádasdy). „Az okostelefon egy digitális kegytárgy, sőt egyenesen a digitalitás kegytárgya. Szubjektivációs apparátusként úgy működik, mint egy rózsafüzér […]. A lájk egy digitális ámen. Mikor lájkra kattintunk, alávetjük magunkat az uralmi összefüggésnek. Az okostelefon nem csupán hatékony felügyeleti eszköz, hanem egyúttal mobil gyóntatószék. A facebook a templom, a digitális globális zsinagógája.”

Pontosan. Hannak igaza van. S Nádasdy rengeteg lájkot fog kapni. Főleg, amikor majd átírja Szophoklészt is: 

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Marhaság. Jobb így: Az ember f...a, menjünk haza. Bár ezzel a hazamenetellel még kezdeni kell valamit. Odüsszeusz mindenáron haza akart térni. Micsoda antik hülyeség. A modern embernek nincs hazája és nem hisz semmiben. Éppen ezért van otthon mindenhol. A semmiben. Ahol Nádasdy-átiratokat lehet olvasni. Még vagy harminc évig. Aztán az is elavult lesz...     

Borítókép: Nádasdy Ádám Szépíró-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, nyelvész, műfordító otthonában (Fotó: MTVA/Keleti Éva)