Mező Gábor így jellemzi az elért eredményt: „Az általuk kitűnően felépített rendszer emberei, ügynökei és társutasai az ügyesen, aprólékosan, minden részletre odafigyelve megszervezett sajtó és propaganda segítségével olyan pozitív jelszavakat hangoztattak, mint például az antifasizmus, a béke, a szabadság és az egyenlőség, miközben a hátország és a megrendelő szerepét egyszerre eljátszó Szovjetunióban éppen felépítették a világtörténelem egyik legembertelenebb rendszerét.”

Innen Mező Kochot idézi: „Sztálin elsősorban a nyugati társadalmakat akarta befolyásolni, amelyekhez legegyszerűbben a társutas értelmiségen, írókon, publicistákon, filmeseken, képzőművészeken, filozófusokon keresztül juthatott el. Az általuk végzett munka a két világrend között vívott nagyhatalmi versengés talán legfontosabb eszköze volt.”

Ismerős a helyzet? Nem véletlenül – teszi hozzá Mező Gábor, majd áttér a mi társutasainkra. „Vannak olyan hangok, akik szerint az 56-tól elhatárolódó nyilatkozat aláírásával szinte minden magyar író társutas lett a Kádár-rezsimben. Nem osztom ezt a nézetet, az egy pokolian nehéz helyzet volt. Sokan azért írták alá az ENSZ-nek szánt tiltakozást, hogy másokat védjenek. Itt a börtön, a teljes elsüllyesztés volt a tét. […] Minden ügyet, történetet a hátterével együtt érdemes értékelni. De ezt nem szabad megspórolni. Illyés Gyula szerepén és kényelmes életén is érdemes elgondolkodni. És mi lett volna a másik, radikálisabb út? Mondjuk a népi-irodalmi irányzat még teljesebb háttérbe szorítása” – lamentál a Kultúra megszállása írója, aki könyvében azokat a társutasokat is bemutatja, akiket a Kádár-rendszer vége felé építettek fel, hogy aztán 1990 után is nyíltan vagy kevésbé nyíltan, de aktívan politizáljanak, többségükben a patrióta jobboldal ellenében. Ők, a magukat függetlennek címkézők – mondjuk ki: nemzetárulók – a valódi, teljes rendszerváltás helyett végbement békés átmenet megkerülhetetlen véleményformálói, véleményterroristái lettek.

Közülük Mező Gábor személyesen is bemutat jó néhányat, akik a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ megalakulásával gyorsan liberális rendszerváltóvá transzformálódtak. Bródy Jánostól a nyolcvanas évek végén egy interjúban nyájasan közvetlenkedve megkérdezte az akkoriban igen beágyazott Ablonczy László kritikus (igen, annak az Ablonczynak az apja): „A szabadfoglalkozású zenészek szakszervezetének vezetője voltál. Lemondtál. Miért?” Mire a közkedvelt beatzenész és hivatásos nyünnyögő Bródy így felelt: „Nézd, én átmeneti ember vagyok. Sok mindenhez értek. De semmihez se igazán.” Persze Bródy korántsem volt olyan ártatlan, ügyefogyott káder, hiszen szakszervezeti vezetőként az 1981-es tatai rocktanácson Aczél György kultuszminiszter embereitől lényegében Nagy Feró és az „elhajló” rockzenészek betiltását követelte. 

Ami nem meglepő, hiszen a nagy hivatásos lázadó akkoriban Koncz Zsuzsával és Zoránnal az Országos Béketanácsban és KISZ-rendezvényeken tüsténkedett. Zorán – akit Mező Gábor annyiban méltat, hogy a rendszerváltoztatás után legalább felhagyott a politizálással – például a szánalmas Láma nevű együttesével odáig tolta a maga opportunista, társutas projektjét, hogy a KISZ belügy­minisztériumi bizottsága tatai táborában szórakoztatta az ifjúkommunistákat, többek között Nagy Bandó András és Kende Péter társaságában, Horváth József, a III/III. vezetője és Csikós József, a belügy propagandafőnöke, későbbi nagyipari olajszőkítő előtt.

Cikkem zárásaként ismét Mező Gábort idézem, aki amikor idén februárban, rangos társaságba lépve kiérdemelte a Lovas István-sajtódíjat, a beszédében azt mondta: „A korábbi bolsevik, későbbi posztkommunista banda sohasem volt mértékletes. Mindig elkezdte magát túlzabálni, még morzsákat sem hagytak az asztalon, és ez előbb-utóbb a nagy erőkkel manipulált társadalomnak is feltűnt. Lehetne ez intő jel sokaknak a jelent tekintve is. Mert a hosszan tartó győzelemnek és sikersorozatnak ez az egyik ára. Elkényelmesedés, az utazóhalak megjelenése, kontraszelektált utánpótlás, szóval csak a szokásos. Győztesnek lenni sem könnyű.”

Legyen tehát ez tényleg intő jel mindnyájunknak!

Borítókép: Farkasházy Tivadar baloldali véleményvezér (Fotó: Nemzeti Sport/Korponai Tamás)