„Átlátszó ember” a digitális világban

Az Európai Parlament legnagyobb korrupciós botránya mutatott rá a gyakorlatban, hogy az illegálisan szerzett jövedelmek tisztára mosásának egyik leginkább bevett és ismert módja a bűnözők számára a nagy összegű készpénzfizetés, mert az ilyen tranzakciókat nagyon nehéz hatósági úton felderíteni. Az eddig megtalált készpénzmennyiségek alapján márpedig vélelmezhető, hogy valóban igyekeztek a törvénytelen úton szerzett pénzek eredetét eltitkolni, és így az sem kizárható, hogy az ügyben akár köztörvényes bűnözőkkel is lehetett együttműködés a – majd a bíróságon bizonyítandó – korrupciós cselekmények megvalósításához.

Ugyanakkor az elmúlt több mint tíz évben nagyot fejlődött a kriptopénzek világa és a mögötte húzódó blokklánc-technológia. Manapság rengeteget hallunk ezekről a fogalmakról, de még mindig nagyon kevesen értik a rendszer működését. Pontosan ezt a misztikumot használják ki egyesek, hogy hatalmas pénzmennyiséget mozgassanak tulajdonképpen láthatatlanul.

A több mint hatezer kriptopénz piaci értéke jelenleg több mint kétezermilliárd amerikai dollár, ami megközelítőleg az Egyesült Államok GDP-jének tíz százaléka. A blokklánc-technológia elosztott rendszerként működik, ahol a hálózatban részt vevő szereplők közvetlenül kommunikálnak egymással, és nincs szükség egy központi szereplőre.

Ez teljesen kiveszi az állami felügyeletet (pénzügyi, adóhatósági, bűnmegelőzési etc.) a rendszerből, hisz maga a hitelesítés és validálás is decentralizált főkönyvben történik, amely ráadásul minden hitelesítő szereplőnél rendelkezésre áll. A rendszer szereplői „nem igénylik” az állam szerepvállalását, mivel a digitális adatokat úgynevezett blokkokban (a könyvelésben ez feleltethető meg a főkönyvnek) tárolják és egy kriptografikus pecséttel validálják. Ezzel a blokkok megváltoztathatatlanok és automatikusan láncokba kapcsolódnak, így láthatatlan pénzügyi világot teremtve. Tulajdonképpen digitális globális adóparadicsomról beszélhetünk, hisz a rendszer működéséhez nincsen szükség központi szereplőre, aki ráláthatna az összes tranzakcióra.

Napjainkban tehát erőteljes globalista törekvés mutatkozik a készpénzmentes társadalom megteremtése iránt, amely azonban rendkívüli veszélyekkel járna együtt. Az Ausztriában jelenleg zajló közjogi folyamatok nemcsak a készpénz eltörlésének társadalmi kihívásait mutatják be, hanem a nemzeti valuta feladásával kapcsolatos problémákat is, az ezzel kapcsolatos viták évek óta zajlanak nyugati szomszédunknál.

Egyik legfrissebb fejlemény a tárgykörben, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke augusztus 4-én a készpénzhasználat jogának alkotmányba foglalása mellett foglalt állást, és felkérte Magnus Brunner pénzügyminisztert, hogy dolgozzon ki javaslatot a témában

– az érdekelt minisztériumok, a pénzügyi élet és az Osztrák Nemzeti Bank képviselőinek részvételével – tartandó szeptemberi konferencia előtt, amelynek célja, hogy a javaslatot „a lehető legjobb, legracionálisabb és törvényes módon” keltsék életre. Megjegyzendő, hogy Európa más országaiban is fogadtak el jogszabályokat a készpénz védelme érdekében, ha azonban Ausztria alkotmányba foglalná a készpénzes fizetéshez való jogot, az az eddigi legmarkánsabb lépés lenne Európában a készpénz mint fizetőeszköz jövőbeli biztosítása felé.

De mit is mond a kérdésben az osztrák kancellár?

Az embereknek joguk van a készpénzhez. […] Egyértelmű ellátási biztonságot akarunk nyújtani a lakosságnak. Meg kell teremteni egyfelől a készpénzfelvétel, másrészt annak elköltésének a lehetőségét.

Nehammer szerint az osztrák embereket megilleti a választás joga a fizetés területén is.

Mindenkinek rendelkeznie kellene választási lehetőséggel, hogy mivel és hogyan fizessen. Ez lehet kártya, átutalás, a jövőben talán a digitális euró és készpénz. A választásnak ezt a szabadságát meg kell őrizni.

Összefoglalva, az alkotmányos védelem célja annak elkerülése, hogy a jövőben készpénzmentessé váljon az ország.

A bécsi kabinet által bejelentett hárompontos terv értelmében az alkotmány védené a készpénzhez való jogot; biztosítaná a készpénzzel fizetés lehetőségét, valamint a nemzeti bankot kötelezné, hogy biztosítsa a szükséges készpénzforgalmat a polgárokhoz észszerű közelségben lévő bankok által.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az osztrák alkotmány módosításához kétharmados parlamenti többségre van szükség – a kérdést régóta a zászlajára tűző FPÖ és az ÖVP azonban együttesen csak a mandátumok 55 százalékát tudhatják magukénak az alsóházban.

Az osztrákok egyébként az EU egyik leginkább készpénzkedvelő nemzetei közé tartoznak, különösen a kisebb, mindennapi cikkek vásárlásánál ragaszkodnak ehhez a fizetési módhoz. Az országban a húsz euró alatti fizetések 67 százaléka készpénzben történik, és az osztrákok átlagosan 102 euró készpénzt tartanak maguknál. A bécsi kormány adatai szerint a körülbelül kilencmillió lakosú országban évente mintegy 47 milliárd euró készpénzt vesznek fel bankautomatákból. Ausztriában 2014–2021 között az összes tranzakció ötven százalékát készpénzben bonyolították le, ami jóval meghaladja a harmincszázalékos európai átlagot.

A rendelkezésre álló információk alapján az osztrákok különösen érzékenyek egy olyan nagy hatalmú államra, amely teljesen készpénzmentes társadalommal járna. Erich Kirchler akadémikus, író és gazdaságpszichológiai szakember szerint a második világháború még mindig befolyásolja a németek és osztrákok gondolkodását az állam túlzott hatalomátvételének veszélyeiről. Érdekes adalék, hogy Görögországgal, Nagy-Britanniával, Skandináviával és a Benelux államokkal ellentétben – Ausztriához hasonlóan – Németország és Svájc is ellenállt a készpénzmentes társadalom irányába mutató trendnek, és ezekben az országokban továbbra is a készpénz az uralkodó fizetési eszköz és módszer; a németeknek például mindössze kilenc százaléka mondta, hogy használna mobilfizetést.

A készpénz sokak szemében a szabadságot és az önrendelkezést testesíti meg, ez a legdemokratikusabb fizetési mód, amely segít elkerülni azt a veszélyt, hogy „átlátszó emberré” váljunk a digitális világban (magánélet védelme). Adatvédelmi és polgárjogi szervezetek régóta támogatják a készpénzhez való jogot azzal az érvvel, hogy a magánélet, a polgári szabadságjogok és a végső biztonság forog kockán.

Érvként szokták felhozni, hogy a készpénz eltörlése arra kényszerítené a polgárokat, hogy minden tranzakciót digitális platformon keresztül bonyolítsanak le (például mobilfizetéssel, hitelkártyával vagy digitális valutával), a pénzügyi intézmények és elektronikus médiumok azonban továbbra is ki vannak téve a hekkertámadásoknak, sőt a természeti katasztrófáknak is (például, ha ennek következtében működésképtelenné válik az elektromos hálózat). Egy 2020-as svéd közjogi elemzés is arra figyelmeztetett, hogy a teljesen készpénz nélküli társadalom rendkívül sérülékeny lesz, ha az országot megtámadják vagy természeti katasztrófa éri.
A készpénz körüli vita várhatóan továbbgyűrűzik, de Ausztria esete nemcsak a készpénz eltörlésének társadalmi kihívásait mutatja be, hanem a nemzeti valuta feladásával kapcsolatos problémákat is.

Ugyanakkor szakértők rámutatnak arra a tényre, hogy miután Ausztria 2002-ben feladta saját nemzeti valutáját, a schillinget, jelentős mértékben elveszítette saját pénzügyei feletti kontrollját, ami veszélyezteti a készpénzes fizetések biztosítására irányuló erőfeszítéseit is. Ha például az EU kötelezővé tenné a digitális valutát, Ausztria csak ideiglenes tudna ellenállni, de végső soron – a korábbi döntése által determinált gazdasági okokból kifolyólag – nem lesz érdemi lehetősége annak visszautasítására.

A szerző alkotmányjogász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)