A jurisztokrácia a demokrácia sírásója

Szájer József Valami Amerika? című írásának (Magyar Nemzet, augusztus 30.) központi témája a hatalmi ágak elválasztásának gyakorlati érvényesülése, különösen a bírói hatalom és a törvényhozás kapcsolatában.

Mindenekelőtt helyesen mutat rá a cikk arra, hogy a bírói hatalom legitimációja eltér a törvényhozói hatalométól.

Az alaptörvény c) cikk (1) bekezdése kimondja: „A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.” Ebből következik, hogy a bíróságok és a parlament szerepe elválik: míg az Országgyűlés a választópolgárok közvetlen politikai felhatalmazásával alkot jogot, addig a bíróságok a már megalkotott jog alkalmazására jogosultak. Ezt az alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése is rögzíti, miszerint a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el.

E körben említhető a Kúria 2025. május 27-én kiadott állásfoglalása, amely – a Tisza Párt elnökének 2025. május 26-án közzétett egyik jogállami keretek között nehezen értelmezhető Facebook-bejegyzése nyomán született – alkotmányossági szempontból indokolt és szükséges, mivel a jogrendszer stabilitását és a jogszerűség érvényesülését veszélyeztetik az olyan alaptalan politikai kijelentések, amelyek kriminalizálják a bírósági eljárások résztvevőit vagy sugalmazzák az igazságszolgáltatás eszközként való politikai felhasználását.

A legfőbb bírói fórum elnökének közjogi státusa – mint az ítélkezési gyakorlat egységét biztosító, a Kúria működéséért felelős személy – nemcsak lehetővé, de kötelezővé is teszi számára a bírói kar tekintélyének védelmét akkor, ha az alkotmányosság határait sértő támadások érik a bíróságokat. Emellett a legfőbb ítélkezési fórum a függetlenség védelmét a jogállamiság alapértékeként kezeli, hangsúlyozva, hogy a bírói tekintély megsértése a jogállam csorbítását jelenti. A jogállamiság kiszámíthatóságot és a jog uralmát követeli meg, ami kizárja a bírák alaptalan bűnrészesnek nevezését vagy fenyegetését.

Szájer József cikke rámutat továbbá arra is: ha a bíróság politikai funkciót kezd betölteni, az veszélyezteti az ítélkezés pártatlanságát.

Ezzel összhangban az európai emberi jogi egyezmény 6. cikk (1) bekezdése is a tisztességes eljárás egyik sarokkövévé teszi a „független és pártatlan bíróság” követelményét. A politikai célú ítélkezés tehát nemcsak alkotmányos, hanem nemzetközi emberi jogi szinten is tilos.

Különösen nagy érdeme az írásnak, hogy rávilágít: a bíróságok feladata nem a politikai eredmények alakítása, hanem a törvények következetes és pártatlan alkalmazása. Ez az állítás teljes összhangban áll az alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésével, amely kimondja: „A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.” A szerző helyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy ha a bíróságok túllépnek ezen a kereten és politikai célokhoz igazodnak, az nem csupán az adott ítéletek hitelességét, hanem a jogállamiság egészének alapjait is veszélyezteti.

A szerző által felhozott példák (Berlusconi, Trump, Le Pen) szakmailag azért értékesek, mert bemutatják: a bíróságok túlzott politikai aktivizmusa nemcsak elméleti, hanem reális veszély. Ezek a példák illusztrálják az alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének garanciáját: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.” Ha azonban a bíróság politikai fegyverként működik, e garancia üres ígéretté válik.

Nemo iudex in causa sua – senki sem lehet bíró a saját ügyében. Ez a római jogi alapelv azt fejezi ki, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor lehet pártatlan és igazságos, ha azt olyan bíró gyakorolja, aki nem érdekelt a döntés kimenetelében.

Ennek fordítottja is érvényes: külső, politikai szereplő nem gyakorolhat nyomást a bíróságokra, hiszen ezzel olyan pozícióba kerülne, amelyben saját politikai érdekeit próbálja érvényesíteni az igazságszolgáltatás befolyásolásán keresztül.

Egy 1995-ös határozatában a német alkotmánybíróság kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás elleni támadások – különösen, ha azok politikai célzatúak vagy bizonyítatlan állításokon alapulnak – alááshatják a bírói döntéshozatalba vetett bizalmat, és ezáltal a jogállam működését veszélyeztetik. A német rendszer így szintén különbséget tesz a véleményszabadság és a közjogi intézmények elleni méltatlan támadás között, és utóbbi nem élvez alaptörvényi védelmet Németországban.

Lengyelország ügyében az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a bírói függetlenség hiánya sértheti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Még a látszat szintjén fennálló politikai befolyásoltság is elegendő lehet az uniós jog sérelméhez. A döntés alátámasztja, hogy már a bírói függetlenség látszatának megingatása is az uniós jog sérelméhez vezethet, így a politikai szereplők nyilvános fenyegetése súlyos beavatkozásként értelmezhető.

Az Egyesült Államokban többször is előfordult, hogy a balliberális-demokrata kormányzatok visszatérő jelleggel támadták a független szövetségi igazságszolgáltatást.

Amikor például 2010-ben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a politikai kampányban való vállalati költés a szólásszabadság védelme alá tartozik, Barack Obama elnök a kongresszus előtt, évértékelő beszédében kritizálta a döntést, miközben a legfelsőbb bíróság bírái (köztük Samuel Alito tekintélyes konzervatív bíró) jelen voltak a teremben. Bár Obama nem személyeskedett, a közvetlen kritika ritka és érzékeny precedenst teremtett. Az esemény kamerafelvételén tisztán látható volt, ahogy Alito az elnök szavai közben megrázza a fejét, és halkan azt mondja: „not true” (nem igaz).

Szájer József szakmai érdeme, hogy a hatalmi ágak közötti egyensúly sérüléseit konkrét példákkal világítja meg, és hangsúlyosan védelmezi a bírói függetlenség, valamint a pártatlanság elvét. Ez a fajta megközelítés nemcsak jogelméleti szempontból helytálló, hanem a demokrácia és a jogállamiság megőrzésének záloga is.

A szerző alkotmányjogász