Azon viszont már törnöm kellett a fejemet, hogy kinek melyik darabjáról írjak. Végül egy általam csak nemrég megismert műre, Medveczky Balázs Ecc-pecc kimehetsz című komédiájára esett a választásom, amit először júniusban, egy filmes feldolgozás formájában láttam. Az alkotás fanyar, szatirikus humorával, váratlan fordulatokban gazdag történetével és annak ötletes végkifejletével egyaránt megszólított.
Bár az általános iskolai kötelező olvasmányok közül A Pál utcai fiúk volt a kedvencem, így Molnár Ferencet regényíróként gyorsan a szívembe zártam, már gimnazista voltam, amikor drámaíróként is felfedeztem őt. Nem, nem a Liliom című színművén, hanem a Játék a kastélyban című, sziporkázó humorban és bravúros fordulatokban gazdag vígjátékon keresztül. Nemcsak a humorával, de a leleményességével is nagy hatást gyakorolt rám. Pár évre rá aztán megismertem egy talán még zseniálisabb művét, Az ördögöt. A Marió és a varázsló Cippolájára emlékeztető manipulátor egyszerűen lenyűgözött. Innentől kezdve Molnár-rajongó lettem, faltam a műveit. Rátaláltam egyebek közt A testőrre, Az üvegcipőre, A hattyúra és az Egy, kettő, háromra.
Azóta sem találtam olyan szerzőt, aki ennyire bravúrosan ötvözi egymással a humort és a társadalomkritikát, miközben folyamatosan váratlan fordulatokkal lepi meg az olvasókat és a közönséget. Egészen idén nyárig, amikor egy interjúra készülve a regényei mellett Medveczky Balázs drámáit is szerettem volna jobban megismerni.
Az Ecc-pecc kimehetsz cím már önmagában felkeltette az érdeklődésemet, a színház a színházban témájú történet pedig a világot jelentő deszkákhoz való, gyermekkorom óta tartó vonzalmam miatt is magával ragadott. A szerző regényeiből már ismert szatirikus stílus, amely görbe tükrön keresztül mutatja be a világot és az emberi gyarlóságot, ezúttal sem okozott csalódást: Hamar Imre – akinek már a neve is beszédes, hiszen mindig mindent azonnal szeretne megkapni és elérni – egy cseppet sem ért a színházhoz. A kapcsolatai által azonban egy teátrum élére kerül, és azonnal neki is áll megvalósítani a meglepő, komikus helyzetekhez vezető ötleteit, amelyek szerinte mind-mind az intézmény költséghatékony üzemeltetését szolgálnák. Inkompetens, etikátlan és erkölcstelen intézkedéseinek eredményeképpen lassan egyetlen háttérdolgozó sem marad a színházban, sőt még a színészek számát is minimálisra csökkenti. Olyannyira, hogy az éppen készülő Rómeó és Júlia-előadásban egy-egy színész több szerepet is alakít. A főrendező, Bálint az egyetlen, aki szembeszáll a zsaroló és manipulatív vezetővel. Végül fordul a kocka, és a színház dolgozói, akiket Hamar Imre igazgató addig kijátszott egymás ellen, összefognak egymással. A társulatnak így együtt, néhány trükköt bevetve sikerül megbuktatnia a gátlástalan, a túlkapásai miatt nevetségessé váló manipulátort, aki – bár hatalomra éhezik – mindvégig a hatalom végrehajtó embere marad. És ki tudja, hogy a vezető, aki majd a helyére érkezik, mennyivel lesz jobb nála?
Mint azt az egyes jelentekben megjelenő különböző, 1950-től egészen napjainkig megjelenített korok is jelzik, bármikor és bárhol játszódhatna ez a hatalomért vívott harcról, emberi gyarlóságokról szóló, iróniával és meglepetésekkel fűszerezett történet. Színház a színházban, de a hétköznapi életben játszott szerepeinkről is mesél a darab, amelynek Shakespeare-től kölcsönzött mottója így szólhatna: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.”
A szerző a Mediaworks kulturális divíziója, a Kultúrnemzet újságírója
Borítókép: Jelenet az Ecc-pecc kimehetsz című darab filmváltozatából (Fotó: Mega Film Kft./Benkő-Molnár Fanni)
