Az ember 12–13 évesen ritkán elmélkedik az élet magvas kérdéseiről. Ám egy borús októberi délutánon a barátnőm szüleinek balatoni nyaralójában mégis elérkezett a pillanat. A viharos Balaton és a susogva hajladozó fák festői háttere előtt mindkét család letelepedett a tévé elé, mivel a szülőpárok úgy gondolták, ideje némi kultúrát csepegtetni kistinédzser lányaik fejébe, nézzék hát meg az éppen vetített filmklasszikust, Radványi Géza és Balázs Béla 1947-ben forgatott Valahol Európában című moziját.
Bár bőven a XXI. század felgyorsultforgatókönyv-elvárásai előtt jártunk, meglehetősen unalmasnak tűntek az első percek: gyerekek csellengenek, néha lopnak, máskor verekszenek, de összességében alig történik valami. Majd eljutottunk a híres „Könyörgöm, akasszuk fel!” sorig, és hirtelen nemtörődöm tinédzserként is értelmet nyert a II. világháború után utcára került, árván maradt gyerekek kálváriája. Hogy mit jelentett boldogulni egy megváltozott világban, mi volt az igazi humánum, és mennyire megváltó erejű az együttérző és befogadó szeretet. A filmet követő beszélgetés pedig vázolta a magyarság és az európaiság problémakörét.
A Valahol Európában sikere
Az egyszerű kulturálódásnak indult, majd mélyfilozófiai elmélkedésbe átcsapó délután folyománya lett, hogy hamarosan az Operettszínház nézőterén hallgattam, hogy „Nem szabad félni” és „A zene az kell”. Miközben elvarázsoltak Dés László dallamai és Haumann Péter játéka, nem tűnt fel, hogy a darab minden drámaisága ellenére sokkal reménytelibb, sőt könnyedebb a filmnél. 1947-ben, a háborús nosztalgia idején a világszintű ellenségeskedés gyerekszemszögből megélt borzalmai álltak a középpontban, míg a rendszerváltás utáni hurráoptimizmus az 1995-ös musicalverzióra is rányomta bélyegét: a világ elembertelenedése lett inkább a fő motívum.
Bármely regény vagy film színpadi adaptációja óhatatlanul egyszerűsíti a történet, musical esetében még nagyobb az esély, hogy a cselekmény áttekinthetősége érdekében bizonyos karakterek elvesznek. Dickens Twist Olivérje klasszikus példája a történet butításának. Lionel Bart 1960-ban bemutatott musicalje – a komor regénnyel ellentétben – némi erkölcsi mondanivalóval fűszerezett, habkönnyű kikapcsolódás lett. De hozhatnánk példaként a 2004-es Dirty Dancinget vagy a tavalyi 101 kiskutyát is. A Valahol Európában filmforgatókönyve szerencsésebb kezek között alakult színpadi alapanyaggá, bár akadtak hangsúlyeltolódások, a történet gazdagodott a számos nevesített gyerekkarakterrel, illetve Hosszú és Éva egymásra találásával.
A darab azóta bejárta a hazai színpadokat. A különféle rendezők máshogy nyúltak a musicalhez, egyesek inkább zenés darabot láttak benne és a prózai szövegekre koncentráltak, mások a látványos és tömeges gyerekjelenetekre helyezték a hangsúlyt. Ám bárhol is mutatták be az országban, mindenhol telt házas előadásokkal futott, miközben a filmet lassan már csak az esztéták ismerik.
Mikor marad emlékezetes a film?
Tény, hogy a 75 évvel ezelőtt bemutatott alkotás történetvezetése ma már porosnak számít, illetve Buday Dénes vészjósló zenéje messze nem olyan fülbemászó, mint Dés László akár a rádióban is játszott dalai. A filmek, amelyek a musicalverziók mellett is sikeresebbek maradnak általában olyan vizuális történetmesélési elemeket, olyan vágástechnikát használnak, amely a mai közösségi médiából tájékozódó közönségnek is látványos. Egy fekete-fehér drámai alkotás ritkán tud versenyezni a színház színes-szagos közösségi élményével. Kár érte.
Borítókép: A Valahol Európában akasztási jelenete a Pesti Magyar Színház előadásában 2016-ban. (Fotó: MTI/Kallos Bea)
