Zichy Mihály a magyarországi romantikus festészet megkerülhetetlen alakja. A rombolás géniuszának diadala (1878) című képe alighanem egybesűrít mindent a világ rosszabbik feléből és előrevetíti a véráztatta XX. századot. Mi, magyarok különösen mélyen élhetjük meg a kép misztikus üzenetét. Zichy allegorikus alakok sorával tart (görbe)tükröt elénk, a mai XXI. századi ember elé is.
Könnyű belátni, A romlás géniuszának diadala ma is éppúgy aktuális, ahogy Madách Imre Tragédiája. Benne van minden olyan egyetemes érték, amelynek megtagadása minden korban a totális anarchiához és pusztuláshoz vezet. Szívszorító ellentétek, amelyeket a tagadás szelleme hívott életre. Amely a békénél többre tartja a pusztítást.
Elbizakodott vezetők, talpnyaló-sokaság és a pénzszerető kalmárok hada, akik a totális világégés felé lökik az egész emberiséget.
Mindezt a víziót Zichy Mihály a páratlan őszinteséggel és a naturalizmussal vitte a vászonra.
Festményén az egyik legfőbb egyetemes érték, a béke, és annak feladása látható. Pribékek serege, zsoldosbandérium korcsai tapossák sárba az évszázadok vetését. Élőkön és holtakon egyaránt átgázolnak csak azért, hogy öljenek, hogy pár méternyi földet maguknak tudhassanak. A csataterek árkaiba roskadt anyák és gyermekek sírásával nem törődik senki. A beígért aranytallér csörgése minden más hangot elnyom. Az állandó ágyúszótól nem hallatszik egy anya utolsó kiáltása:
Elég volt! Mentsétek az életeket, az új, és romlatlan életeket.
A világ közönyösen fordít hátat ezen halálraítélt utolsó kívánságának. A képen látható férfialak – akitől egyedül várni lehetne még valami normalitást – viszont nem veszi át a haldokló anyától gyermekét, nem ragad kardot, hogy elűzze a rontást, hanem csak zavarodottan próbálja homokba dugni a fejét éppen akkor, amikor a tettek ideje lenne.
Saját démonjaival küzd, és ez a bénultság az életébe kerül.
A festmény nem csak monumentális méretei miatt drámai, hanem azért is, mert minden részlete feszültségek és a feloldhatatlan konfliktusok tömegét zúdítja a nézőre. Kisded csecsemők felé zuhanó kard, elsülő pisztolycső, a kiizzadt mellkasba hatoló hideg acélpengék lassú gyötrelmei teszik feledhetetlenné Zichy Mihály alkotását. A festőzseni olyan művet alkotott, amelyet a világ minden pontján értenek. Ez a kép a reménytelenség megtestesítője.
Komor hangulatvilágát erősíti az a félreérthetetlen üzenet: a csatatér szélén emberi koponyákból rakott csonthalmokon trónol a basáskodó pápa, aki még az utolsó időkben is rendelkezik gumigerincű hízelgőkkel.
Mindez azt mutatja, hogy a hit és annak földi helytartója nemcsak részese, hanem okozója és irányítója az emberek és népek nyomorának. Félreérhetetlen egyházkritika ez a XIX. századból.
