Egy szép júliusi napon arra ébredt Karácsony Gergely, hogy ismét be kell mennie a munkahelyére, a Városházára, sőt még dolgoznia is kell, mert szóltak neki, hogy fontos papírok várnak aláírásra az asztalán. Annak rendje és módja szerint beült a szolgálati autójába, és a belvárosba hajtott, hogy főpolgármesterkedjen néhány órán át.
Ezúttal nem arról kellett döntenie, hogy melyik forgalmas főúton rajzolja át a maradék autósávot is kerékpárosnak, ezt a jövő nyárra tervezi, ha a sors egészen rosszízű tréfája okán ismét megnyeri a választást. Most éppen sok millió forintos jutalmakat hagyott jóvá önkormányzati vállalatok vezetőinek. Egy igazi úr a pokolban is úr – gondolhatta, és dacolva válsággal, ürességtől kongó fővárosi kasszával, nagyvonalúan alákanyarította a szignóját az előterjesztésekre, legalább a balos haverok éljenek luxusban, ha már Budapest fejlesztésére egy fillér se jut. Különben is, néhány tízmillió forint csupán aprópénz a saját mozgalmához külföldről befolyt félmilliárd forintnyi euróhoz és angol fonthoz képest.