Terence Hill, aki Bud Spencerrel együtt nálunk is a kedvelt olasz színészek közé tartozik, magyarországi látogatásakor a következőt nyilatkozta rólunk, magyarokról: „Bármerre járok a világban, ordítoznak, üvöltöznek körülöttem, míg a magyarok vigyáznak rám.”
Különleges nép lennénk? Eltérőek más nemzetek fiaitól? Sok tekintetben igen. A nyelvünk olyan egyedi, hogy külföldiek számára szinte befogadhatatlan. A világban szétszórt honfitársaink identitásukat megtartva megbecsülést vívnak ki a befogadó új hazájuk mindennapi életében. Országunk méretéhez és létszámához képest kimagaslóan reprezentált a nemzetközi életben és a művészetek terén.
Történelmi események garmadájával – például Európa védelmében játszott erőfeszítéseink – folytatható a felsorolás olyan dolgokról, amelyek büszkeséggel tölthetnek el bennünket, ha számvetést készítünk ezeréves Kárpát-medencei létezésünkről. Még futballszurkolóink is képesek meglepőt produkálni – lásd a legutóbbi magyar–szerb válogatott találkozót megelőző koreográfiát, ahol nemcsak a focistáknak, hanem minden magyarnak üzenve biztatták a válogatott tizenegyet. Előrukkoltak a betyárvezér, Rózsa Sándor üzenetével: „Ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll.” A törvényeket betartani nem akaró valamikori magyar betyár sajátos filozófiája lenne csupán az üzenet, vagy több annál? A kákán is csomót keresők például Romániában persze értelmezhetik a szurkolók által képviselt összetartozás gesztusát erkölcsi aggályokkal kísérve. Keleti szomszédunktól ilyen típusú fölhorkanás legalábbis meglepő, ha a trianoni bűnösöket és bűneiket vesszük lajstromba.
Október 23-a közeledtével a politikai acsarkodásnál sokkal mélyebb a molinóra írt és kifeszített üzenet értéke, elgondolkodtató jelképe. 1956. október 23-án nem politikai, hanem társadalmi-civil forrásból táplálkozó irányváltás bontakozott ki és mutatott példát más nemzeteknek. Igaz, azon népek fiai, akkor és ott Prágában, Varsóban, Szófiában, Belgrádban vagy éppen Bukarestben nem követték a magyar példát és nem szálltak szembe egy ideológiai tévedéssel, amelyet szovjet hátterű kommunizmusnak nevezünk. Olyan politikai képződményről volt szó, amely retorikájában a nép érdekeit vizionálta a „Világ proletárjai egyesüljetek!” szlogennel karöltve. Ami nem volt más, mint korai globális jólét szivárványos mázzal leöntve. Sokan hittek, mert hinni akartak. Sokan elfogadtuk – mi, öregek –, mert a remény hal meg utoljára alapon az ember igenis pozitív értékrendet feltételez még a politikáról is. A hitehagyás, a rendetlenség, a társadalmi frusztráció csupán következmény, amikor a remény fénye tompulni kezd.
És mit is látunk most, 67 év elteltével? A futballpályán kifeszített molinón olvasható betyáros igazságot: „Tödd, amit tönni köll!” Mert amikor cselekszel, tudod, hogy magyarként kell gondolkoznod, hinned és végrehajtanod az elképzeléseidet. Miként egy francia ősökkel rendelkezőnek franciául, egy lengyelnek lengyelül vagy egy norvégnak norvégul kell tennie ugyanezt, hiszen nemzeti identitások nélkül nem lehetünk európaiak.
Itt, a Kárpátok lábánál minden évben hitet teszünk erről október 23-án. A világ a XXI. században soha nem látott bajban van, és katasztrófa felé tart. Már-már a lét vagy a nemlét kérdése kandikál elő a napi politikai lépések árnyékából. A látszólagos ember-ember elleni düh és vagdalkozás, amely háborúknak álcázott gyilkosságokban ölt testet, felemésztheti saját jövőnket. A magából kivetkőzött és időnként nem is emberi arcot mutató nyugati politikai-gazdasági elit tobzódik az őrültebbnél őrültebb kísérletekben, ránk kényszerítve azokat. Tettei és ideái közül a legkárosabb, amikor megpróbálják eltüntetni a nemzet fogalmát, illetve magukat a nemzeteket.
Ha összekeverednek népek, történelmileg kibékíthetetlen vallások, kultúrák, eltűnik az ember identitását fenntartani képes hit és a hová is tartozom életérzése. Október 23-a 2023-ban mintegy figyelmeztető is lehet a két 23-as szám találkozásával. Nem is lenne meglepő, hisz 1956-ban is a nemzeti lét visszaszerzése volt a fő üzenet a hősi halottak áldozatán keresztül. Most pedig jóvátehetetlenül sodródunk a pusztulásba háborúk, emberkísérletek, a technikai mindenhatóság és egyéb okok miatt.
Ezért eljött az idő, hogy visszatérjünk a nemzeti értékrendre épülő társadalmi jövőképhez. A globalizmus ugyanis nemcsak ismeretlen, hanem értelmezhetetlen is egyben. A nemzeti értékrendet nem kell kitalálni, nincs szükség filozófiai elmélkedésre és teóriákra, csak meg kell kérdezni az ősöket, hogyan is működött ez korábban.
Nyilván nem a betyároktól várjuk a normális életre vonatkozó igazságok kimondását. Gondoljunk azokra, akik 67 évvel ezelőtt egyszerűen és tökéletesen fogalmaztak: „Mi magyarul akarunk élni.” 2023-ban ez a legfontosabb üzenet, amely minden európai nép felé felkiáltójeles felhívás: „Élj a nemzeted hagyományainak folytatásában!” Aki pedig Európában akar élni – jöjjön bárhonnan is –, tudomásul veszi, hogy ő az idegen, és elfogadja a befogadó nemzetek sajátos elvárásait, vagy visszatér övéihez. Nincs kommunizmus, ahogy nincs globalizmus sem, mivel nem élhető egy összekutyult világ. Forradalmainkból következő muníciónk pedig végtelenül egyszerű. Európa szuverén nemzetek együttélését jelképezi, ahol az erős kulturális identitás, a keresztényi hit jelenti a stabil és biztonságos emberi életet.
Világossá vált tehát, hogy az Európai Unió kísérlete megbukott, nincs tovább. Ennek politikai beismerése még hosszú folyamat, és még több tragédia bekövetkezése után érkezik el.
De látható lesz, hogy a nemzeti lét visszaszerzése morális válságokból történő kilábalást is jelent majd. Egy-egy nemzet képes garantálni saját biztonságát, miközben Európa globális védelmével senki nem tud mit kezdeni, hiszen látható módon ebben a formában értelmezhetetlen. „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – mondták a XX. század valódi államférfiai. Tegyük hozzá, mert megtapasztaltuk: független nemzetek keretei között.
A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Bruzák Noémi)
