Konyev marsall 1956. november 4-én hazánk ellen megindult páncélosaival szinte egy időben indultak meg a francia, az angol és az izraeli csapatok, hogy visszafoglalják Egyiptomtól a frissen államosított Szuezi-csatorna övezetét. A szovjet hadigépezettel szemben a magyar szabadságharcos forradalmárok esélytelenek voltak.
Jóllehet a Kremlben drámai dialógusok után döntöttek a fegyveres beavatkozás mellett, döntésükben nem kis szerepet játszhatott titkosszolgálatuk értesülése az Egyiptom elleni angol–francia agresszióról.
Az ENSZ egyik ügytől a másikhoz kapkodott, a szuezi agresszió jócskán elvonta a figyelmet a magyar eseményekről. Arról nem is szólva, hogy a francia–angol–izraeli agresszió elítélésében az USA együtt szavazott a Szovjetunióval az ENSZ-ben.
Nekünk azt mondták, Szuezbe megyünk! – árulta el nekem, akkor alig 13 éves gyereknek az a szovjet katona, akit 1956 novemberében a Széna téren megszólítottam. A társalgás Puskin nyelvén folyt közöttünk. Akkor annyit már simán meg tudtam kérdezni tőle, „Honnan jöttél?”, meg azt, hogy „Miért vagy itt?” Ott szobrozott a nálam alig öt évvel idősebb orosz srác Szabó bácsiék szétlőtt barikádja helyén, a gépágyú mellett. A négycsövű fegyverre csodálkozva kérdeztem ártatlanul: „Ez a repülőgépeket lövi?” A szovjet katona némi gyanakvó körbepillantás után válaszolt: „A tankok ellen is…”
Némi szemlélődés után kockáztattam meg a következő kérdést: „Honnan jössz?” A géppuska fiatal őre elkerülte a választ, de hajlandó volt beszélgetni velem, mert visszakérdezett: „Honnan tudsz oroszul?” „Az iskolában tanultam.”