Először az juthat eszünkbe, hogy a hírszerző tiszt a nyilatkozatával a legfelső ukrán politikai vezetést igyekszik mentesíteni az alvilági, hadi erkölccsel összeegyeztethetetlen, oroszországi merényletek felelősségének terhétől. Másodszor pedig az, hogy amennyiben ez a szervezet mégis önjáró, és Mikoláék tevékenysége valóban ismeretlen Zelenszkij és a főemberei előtt, akkor Ukrajnában senki nem lehet biztonságban. Még a legfelső vezetés tagjai sem, mert az efféle kontroll nélküli csapatok bármikor ellenük fordulhatnak.
Európa újkori történelmében az ismert politikusok, a közéleti szereplők elleni merényleteket szinte kivétel nélkül az anarchista, bolsevik, balliberális oldalhoz tartozó emberek követték el. Nálunk kirívó példa volt erre a volt miniszterelnök, gróf Tisza István meggyilkolása 1918. október 31-én. Igaz, hatvanöt évvel korábban akadt egy magyar merénylő, aki 1853. február 18-án, hazafias nekibuzdulásból próbálta meggyilkolni Bécsben a fiatal Ferenc József császárt. Libényi János szabósegéd így akart bosszút állni az Aradon, 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtiszt (tizenkét tábornok, egy ezredes) haláláért. A szabósegéd annak idején Aradon szemtanúja volt a kivégzéseknek, s akkor megfogadta, hogy bosszút áll az uralkodón.
Libényi sikertelen késes merényletét akár igazolhatná is a súlyosan megsértett nemzeti önérzet, ám a cselekmény mégis idegen a magyarok természetétől. A magyar vitézi hagyományokkal nem összeegyeztethető a sunyi, alattomos támadás. A katonai villongások során alkalmazott kölcsönös cselvetések, amelyekre különösen a török időkből látunk sok példát, nem sorolhatók ide, mert azok részei voltak a hadviselésnek, a vitézi virtusnak. A merényletek más kategóriába tartoznak.
Magyarországon a nemzeti hősök között nincsenek merénylők, védtelen nőket, gyerekeket, öregeket lemészároló hadvezérek. A fiatal Libényi Jánost a császári bíróság halálra ítélte és kivégeztette. Mégsem gondolunk rá nemzeti hősként. Nincs szobra, a nevét egyetlen közterület sem viseli.
Tavaly nyáron, Novák Katalin köztársasági elnökünk gyulafehérvári látogatása alkalmával − Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrának avatásakor − egy baloldali román szenátor közölte az elnökkel, hogy Transilvania román föld volt és az is marad. Ezután az 1848–49-es szabadságharc alatt főként védtelen magyarokat gyilkoló román felkelőket vezető Avram Iancu képét helyezte a Bethlen-szobor elé azzal, hogy ennek a román „hősnek” kellene szobrot állítani. Iancu-szobrok vannak Romániában, többek között Kolozsváron, és az ugyancsak hírhedt lázadó parasztvérek, Nicolae Horea, Ion Closca és Gheorghe Crisan tiszteletére emelt emlékművekkel is találkozhatunk.
