Genderlobbi a csúcsra járatva

A polkorrekt Európában már retrónak számító szórakozásban lehet részük azoknak, akik játékfilmet néznek a ma esti főműsoridőben a magyar közmédiában. A Bor, mámor, szerelem szlovák tévéfilmsorozat aktuális epizódja szokványos, heteroszexuális szálat bont ki: Karin váratlanul megérkezik Martinhoz, aki bemutatja a családjának, Peter pedig megismerkedik Evával. A haladó szellemű német közmédia ezzel egy időben a Más körülmények között című bűnügyi sorozat legújabb részét kínálja hétfő esti kikapcsolódásnak. A legkíváncsibbak a ZDF videótárában ezt előre is megnézhették, így már tudják: a Dominik titka elnevezésű epizód másfél órába tömörített kínlódás a homoszexualitással, a gyermekbántalmazással, a pedofíliával és a transzvesztitasággal. Persze kinek a pap, kinek a papné – vagy ahogy a viccesebbek manapság mondják, a paplan. Meg ugye, kinek-kinek mit intézett a kormánya.

Nekünk például a gyermekvédelmi törvényt, amitől leizzadtak a művelt Nyugaton, ahol a vezető politikusok is egyre inkább mások – szó szerint értve. Az új francia külügyminiszter az a Stéphane Séjourné, aki azelőtt a szintén új kormányfővel, Gabriel Attallal élt bejegyzett élettársi kapcsolatban. Ez eddig magánügy, amire akár legyinthetnénk is: csak maradjanak vele a négy fal között!

Igen ám, de Séjourné olyasmivel is foglalatoskodik másik négy fal között, ami a mi bőrünkre és pénztárcánkra megy. Az előző években a momentumos politikusokat is a soraiban tudó liberális frakció vezetője volt az Európai Parlamentben, biztosítva az összetartást, amikor megszavazták a Magyarországgal szembeni jogállamisági határozatokat.

Meg azt is, hogy az EP beszáll a hazánk elleni perbe, amelyet Brüsszel számos tagállam támogatásával a gyermekvédelmi törvény miatt indított az Európai Bíróságon. Sőt Séjourné – nomen est omen – épp Budapesten tartózkodott (ezt jelenti ugyanis a neve) a 2022. áprilisi választások és a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás idején. Cseh Katalinék társaságában a Momentum eredményváróján szomjazta az ellenzéki győzelmet, hogy ehelyett aztán lássa, milyen csehül állnak a barátai, miközben narancssárgába öltözik az ország. A megelőző nap még lelkes interjút is adott a 24.hu-nak: „szuperáprilisról” beszélt, arra utalva, hogy hazánk mellett a franciáknál és a szlovéneknél is voksoltak – a mi szavazásunk neki azért nem lett annyira szuper.

De Séjourné ennél komolyabbakat is mondott Magyarországról.

„Blokkolni fogjuk a pénzek kifizetését”, „kérjük, hogy az Európai Bizottság indítsa meg a jogállami mechanizmust”, valamint: „a (magyar) sajtó nem szabad” – sorolta szabadon az egyik legolvasottabb ellenzéki hírportálnak, amelyet az egyik legnagyobb magyar médiavállalat működtet.

Később a „jogállamisági problémán” már egyre konkrétabban a „szexuális kisebbségek jogait” lehetett és kellett is érteni Brüsszelben. Ursula von der Leyen a minap ezt első számú szempontként említette, azt magyarázva Strasbourgban, miért is tartják vissza az uniós pénzünket. A kör bezárult.

A „szexuális kisebbségek jogai” feletti őrködést, ami nem más, mint a genderideológia gyakorlatba ültetése, a legfelső szinten felügyelik az erre legmegfelelőbbek. A szexuális kisebbségek helyzete már rég nem olyan, mint az európai romáké vagy a menekülteké (mármint a tényleges menekülteké, nem az annak beállított gazdasági bevándorlóké), akiket mélyről akarnak feljebb emelni. Ma már alig hír a fejlett világban, inkább csak megemlített érdekesség, ha egy-egy államfő (mint például Lettországban), miniszterelnök (mint Írországban) vagy nagykövet (például nálunk az amerikai David Pressman) a szexuális kisebbségekhez sorolja magát.

Az Európai Parlament LMBTQ frakcióközi csoportja (intergroup) 152 szimpatizáns uniós képviselőt sorol fel a tagjaként – köztük Donáth Annát (Momentum) és Rónai Sándort (DK) –, további nyolcan pedig nevük elhallgatása mellett csatlakoztak. Szerepel a listájukon a legélesebben Magyarország-ellenes EP-képviselők közül a francia Gwendoline Delbos-Corfield, aki jelentést is írt rólunk, valamint a közösségi médiában mániákusan posztolgató német Daniel Freund is. Összevethető lista ez azzal a kiszivárgott névjegyzékkel, ami még az előző ciklusban sorolta fel a Soros-intézményhálózatnál megbízható szövetségeseknek tartott uniós képviselőket.

A gender átalakítja Európát.

Nemcsak a szexuális kisebbségek válfajai bővülnek, hanem a jogaik is egyre szerteágazóbbak. Egyes országokban azt tervezik, hogy a transzneműek vagy magukat annak érzők szakvélemény nélkül, bemondásra is hivatalos név-, azaz nemváltoztatást igényelhessenek. Ahogyan az a kiskorú is, aki viszi magával a kellően empatikus, „haladó” felfogású szülőjét. Hogy holnap mit követelnek majd, azt talán még maguk sem tudják, de biztosak lehetünk benne, hogy ötletekből nem lesz hiány.

A szexuális másság, amivel kapcsolatban az európai társadalom régebben legfeljebb a művészvilág esetében volt elnéző, mára a legfelső szinten nyert létjogosultságot.

A genderideológia pedig egyre jobban feszegeti az emberi állapot antropológiai alapjait, egyfajta újkommunista agresszivitással megfejelve. Magyarul: ha nem akarod megkapni a homofób bélyeget, a genderlobbi összes követelését támogatnod kell! Sok év eltelt már azóta, hogy Kovács László MSZP-s politikus azt mondta a pride-felvonulásról: „Nekem mindegy, csak kötelező ne legyen…”

A régi vágású elvtárs szavain – a gendert a Politikai Főiskolán még nem tanították – egyesek felháborodtak, míg mások kuncogtak. Pedig azóta kiderült, hogy valóban kötelező lett; nem maga a homoszexualitás, ám a permanens LMBTQ-forradalomnak nemcsak az eltűrése, de a helyeslése is. Ezért elviselhetetlen az európai fősodor számára a magyar gyermekvédelmi törvény, meg azért is, mert olyan rést üt a nyílt társadalom pajzsán, amelyet másutt tovább tágíthatnak. Emlékezhetünk a több mint húsz évvel ezelőtti páni félelemre, ami Európában az osztrák Jörg Haider felemelkedését kísérte. Ebben sem az unió Mozart-golyó-tartománya vagy annak egy politikusa volt az érdekes, hanem az összeurópai hatás, a példa ragadóssága. Az attól való félelem, hogy nem tudják visszakergetni a szellemet a palackba. Haider pár évvel később meghalt, viszont Európa azóta teli lett Jörg Haiderekkel.

Ralf Schuler német újságíró egy éve interjúban beszélt a Magyar Nemzetnek arról, miért hagyta ott a Bild napilapot és kiadóját, az Axel Springert.

Természetesen semmi kifogásom nincs az ellen, hogy bárki emberek hátrányos megkülönböztetése ellen harcoljon, vagy úgy éljen, ahogyan csak akar. De a kiadónknál nemcsak a (szivárványos) zászlót húzták fel, hanem körleveleket küldtek körbe, amelyek szüntelenül hangsúlyozták, hogy a Bild az LMBTQ-mozgalom pártján van. Ráadásul a szivárványos mozgalomban igen radikális erők is szerepet kapnak. Támadás érte J. K. Rowlingot, a Harry Potter-könyvek szerzőjét, amiért azt állította: azok az emberek, akik menstruálnak, nők. Márpedig az LMBTQ-mozgalom homofóbiának, illetve transzfóbiának tartja, ha valaki ezzel egyetért

– mondta Schuler.

A genderideológia szorosan összefügg a „woke” ideológia más elemeivel. Erre a legújabb hazai példa, hogy Nagy M. Boldizsár, a Meseország mindenkié szivárványos botránykönyv szerkesztője nemrég olyan rágalmazó és szélsőségesen baloldali nézeteknek adott hangot a gázai konfliktusról egyes online lapokban, hogy azok törölni kényszerültek őket.

A mai német borzalomba az alkotók egy perc „boldogságot” is csempésztek. A filmben egy iráni nevű klozet-transzvesztita családapa büszke coming outtal áll toleráns szerettei elé, hogy a továbbiakban feleségének felesége, gyermekeinek pedig második anyja lehessen. A sorozat Natalia Wörner, az egyik legismertebb német színésznő főszereplésével ideális családi programként alighanem ezúttal is hozza majd a szokásos hétmilliós nézettségét. Az agymosásnak nem ma este lesz vége.