idezojelek

Mélyütés az elefántcsonttoronyból

A kitárulkozás nem kifizetődő, az egyenes beszéd mégis célravezető.

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós
Cikk kép: undefined
Fotó: Pressmaster/Shutterstock

Az igazságtalanságot, helyesebben a vélt igaz­ságtalanságot, mert ma már nincs sem megfellebbezhetetlen ítélet, sem erkölcsi mérce, sem általánosan elfogadott tanítás, az emberek nagy többsége nehezen viseli. 

E tekintetben szinte egyformák vagyunk.

Az igazságtalannak vélt bírálatra adott reakcióink annál sokszínűbbek. Ki behúzza a farkát és csak magában duzzog, másról lepereg a kritika, mint kutyáról a víz, sőt akár úgy tesz, mintha meg sem hallaná a kárhoztatását, olyan is akad, aki megpróbálja kimagyarázni magát, hevesebb vérmérséklettel a saját vélt igazát hangoztatja, sőt ellentámadásba megy át.

A választ persze nemcsak a kritizált ember lelkialkata, hanem az is meghatározza, hogy a bíráló milyen hangnemet üt meg. A különféle indítékok végigskálázását ezúttal megspórolva csupán arra szorítkozom, a bírálat, különösen, ha sértő a stílusa, akkor érinti igazán rosszul az embert, ha attól és úgy kapja, akitől és ahogy arra nem számított.

A minap amúgy okkal megbecsült kolléga küldött tartalmában és stílusában is meghökkentő, igaztalannak vélt verbális maflást, avagy sportzsargonnal élve mélyütéssel akart térdre rogyasztani. 

Ha a szándék felől lehettek is kétségeim, az viszont nem is kérdéses, honnan jött a kritika: az elefántcsonttorony fényes elszigeteltségéből, annak is az egyik szűk ablakából, ahonnan csupán a saját birtokra nyílik pazar, elégedettséggel eltöltő kilátás, s ahová a szürke hétköznapok problémái, küzdelmei nem érnek fel és nem is láthatók.

Kiadom magam, megvisel bármilyen jellegű konfliktus, ugyanakkor ha úgy érzem, a – vélt – igazságomat meg kell védenem, nem riadok vissza a tisztázást célzó összeütközéstől. A hamis jópofáskodást, a szőnyeg alá söpört indulatokat viszont ki nem állhatom.

Higgadtságot erőltettem magamra és udvariasan magyarázatot kértem a gőgös kioktatásra. Eltelt egy nap, kettő, nem jött válasz. Aki kardot ránt, vagy vállalja a vívást, vagy méltósággal tegye vissza a fegyverét hüvelyébe. Ezért azt gondoltam, eljött az idő, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten alapon immár legkevesebb arányos választ fogalmazzak. Előkerestem a szóban forgó levelet, nekiláttam a mondandómnak, de még az első mondat végére sem értem, amikor a postafiókom hangosan – talán az sem véletlen, hogy szokásomtól eltérően a gépem nem volt lenémítva – új levél érkezésére hívta fel a figyelmemet.

Megnyitottam a fiókot és meglepetten konstatáltam, hogy Böjte Csabától érkezett levél. Beleolvastam. „Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” Máté evangéliu­mából idézett szakasz tartott tükröt elém.

Van ilyen véletlen? Szerintem aligha. Nem kérkedve, őt mellém guggoltatva, csupán a tényszerűség kedvéért említem meg, azért is érintett meg az üzenet, mert személyesen ismerem Csaba testvért. Úgy tíz éve egy egész napot tölthettem el a társaságában, a kis­iratosi és különösen a zsombolyai gyermekotthonban tett közös látogatás emléke ma is elevenen él bennem, s bizony szégyenkezve gondolok arra, hogy hiába fogadkoztam, azóta nem kerestem fel a dél-bácskai központot. Többször megfordultam Déván is, ahol ő mindig szeretettel látott, egy alkalommal családostul agapéra invitált. Levélcímet is cseréltünk, így anno rendszeresen megkaptam aktuális intelmeit. Aztán a céges címem többszöri megváltozásával lekerültem a címlistájáról. Úgy két év múltán kaptam tőle ismét levelet.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Hadd kérdezzem ismét, van ilyen véletlen?

Immár több mint három évtizede, hogy Böjte Csaba ismert missziójának szentelte az életét. A szeretet erejét hirdeti, de ettől még küzdelem az élete. Amikor anno megkérdeztem tőle, melyik volt élete legnagyobb megpróbáltatása, ezek egyikeként mesélte, hogy egy alkalommal motorostalálkozóra hívták prédikálni. Amikor meglátta a sok kemény fiút, akik mindenáron igazságot akartak Magyarországnak, elbizonytalanodott, valóban jó helyre vezérelte-e az isteni kegyelem. Azzal vágta ki magát, elég nagy a Kárpát-medence ahhoz, hogy a magyarok mellett más népek is elférjenek benne, s nem vitatva, hogy a magyaroknak elsősorban a magyarok iránt kell felelősséggel viseltetniük, arra kérte a megjelenteket, más népek iránt is legyenek megértéssel, előbb a jót próbálják megtalálni minden embertársukban, s csak utána, ha muszáj, a rosszat. Idővel előbb azt látta, hogy a kigyúrt nehéz fiúk bólogatnak, majd egyikük-másikuk a szemét dörgöli.

Sokáig azt hihettük, Böjte Csaba a rendszerváltozás óta íródó történelmünk „szentje”, akinek a működését azok is elismerik, akik amúgy intaktak az egyházi kérdések, úgy általában a hitélet iránt. Aztán, ahogy az földi halandókkal megesik, az ő bizalmával is visszaéltek, s Lucifer apostolai egyből akció­ba léptek, őt is megpróbálták lerángatni a sárba. A vihar elült, Csaba testvér rá jellemzően zárta le a történteket: „Remélem, hogy az alaptalan vádaskodók, rémhírterjesztők is elnyerik a jutalmukat!” 

S persze ez a kínos közjáték, ha átmenetileg a kedvét is szegte, nem tántorította el a küldetésétől.

A már idézett evangéliumi szakaszhoz az alábbi homíliát fogalmazta: „Az utóbbi években nyugtalanná vált a világ, bármerre nézek, azt látom, hogy valahonnan nagyon mélyről harag, sötétség, kérlelhetetlen gyűlölet buggyan fel az emberek szívében. A kiengesztelődésre való készség, az irgalom köddé vált, vészesen párolog. A párbeszédtől félünk, mert gátlástalanul kiforgatják a szavunkat, és így jobb csendben maradni, hallgatni. Jó szándékú embereket sárral dobálnak, kérlelhetetlenül levadásznak, ezáltal azokat is, akik tiszta szívvel szolgálnak, megfélemlítenek, áldozatos munkájuk feladására késztetnek.

Szomorúan szemlélem az eseményeket, és kis világomban mint a gyertyalángot óvom, védem az áldott békét, nyugtatom a gyermekeinket, barátainkat, tartom a szeretet Istenétől kapott lelket magamban, a világban. Hiszem, hogy félnünk nem kell! Tudok számolni, ha összeadom mindazt, ami most a csatatereken, a médiában, a politikai fórumokon történik, akkor egy nagyon ijesztő számot kapok, de ha ehhez az egészhez mint hívő odaadom teremtő Istenünk irgalmas jóságát, akkor megnyugszom, szívem eltelik nyugalommal, békével.

Most kézbe veszem a telefonomat és alázattal felhívom mindazokat, akik talán neheztelnek rám, akiknek panasza van ellenem, hogy kiengesztelődjünk, hogy türelmesen megbeszéljük a gondjainkat, és utána Isten oltárához sietek és kicsinységem tudatában bemutatom a legszentebb áldozatot, Krisztus örök vértelen áldozatát, a szentmisét. Te is engedd el mindenki adósságát, engesztelődjünk ki szívből egymással, hogy békésebb, tisztább, élhetőbb legyen a világunk. Álljunk ellen a mindenre rátelepülő gyűlölet szmognak!”

Igen, így kellene rendezni vitás dolgainkat. Mégsem tesszük. Mert mindenkinek van helyzete, szerepe, aminek meg kell felelni, ami álca után kiált, elrejtve igazi énünk. Aki így vagy úgy érvényesülni akar a zord világban, gyorsan megtanulja, a kitárulkozás nem kifizetődő. Ám a túlzott simulékonyság is megbosszulja magát. Két urat, hát még többet nem lehet szolgálni. Idővel kész szerencse, ha még tudjuk egyáltalán, valójában kik is vagyunk.
Ebben a hálóban, sőt hálózatban kapálódzik mindenki. Pedig van kiút. Az egyenes beszéd. Ami akkor is célba ér, ha kerülő útra kényszerítik.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pressmaster/Shutterstock)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Kik követik Magyar Pétert?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.