Magyarország húszéves európai uniós tagságára tekintünk vissza. Hazánk 2004. május 1-jén, kilenc másik európai országgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Ez volt az ötödik bővítés az unió történetében, az országok számát és a lakosságszámot tekintve pedig a legnagyobb. A csatlakozást 2003. április 12-én népszavazás előzte meg, ahol a magyarok nagy többsége, több mint 83 százaléka nyilvánította ki, hogy támogatja azt. Európai uniós tagságunkat nemzeti konszenzuson alapuló történelmi sikerként éltük meg akkor. Olyan döntésnek, amelynek nem volt és ma sincsen alternatívája.
Magyarország államisága ezeréves. Államalapító királyunk, Szent István a nyugati kereszténység felvételével nemcsak szimbolikusan és politikailag, hanem gazdaságilag és kulturálisan is Európához kapcsolta országunkat. Európaiságunk mára magyar identitásunk szerves és elválaszthatatlan része: csak magyarként lehetünk európaiak, és magyarként csak az európai nemzetek közösségében találhatunk otthonra. Mi, magyarok, ezer éve Európához tartozunk.
Magyarságunk és európaiságunk nem ajándékba kapott, hanem megharcolt önazonosság. Országunk a történelem folyamán többször és hosszú ideig idegen elnyomás alatt volt, de mindig rendíthetetlenül küzdöttünk önállóságunkért és magyarságunkért. Számunkra magától értetődő volt, hogy magyarként Európát és Európa határait is védjük.
A második világháborút követően Európán kívüli nagyhatalmak megállapodása mesterségesen kettészakította a kontinenst. Talán Európa keleti felén nyilvánvalóbban és fájdalmasabban látszott, de valójában egész Európát megszállták és megalázták. Európa sorsának alakítója helyett annak elszenvedője lett. Ez sajnos a nyugat-európai integrációra is igaz volt: a hidegháború évei alatt nagyon is jól illeszkedett a megosztott kontinens sajátosságaihoz, a nagyhatalmak által húzott vonalakat nem léphette át.
A hidegháborút követően azonban lehetőség nyílt az európai integráció történelmi küldetésének megvalósítására: a kettészakított kontinens újraegyesítésére és Európa önállóságának helyreállítására. A szovjet megszállás után, a kommunizmus bukását követően hazánkban is nemzeti célként fogalmazódott meg, hogy csatlakozzunk az Európai Unióhoz. Ebben teljes egyetértés volt a demokratikus pártok között. Uniós tagságunkat mindenki hasonlóan látta: lépésnek Európa újraegyesítése felé, de egyúttal történelmi igazságszolgáltatásnak is.
A csatlakozási folyamat ugyanakkor nem volt egyszerű feladat.
A kommunizmust követően ugyanis egy anyagilag és morálisan tönkretett országot kellett újjáépíteni.
Hivatalosan Magyarország 1994-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét. Bár már korábban is készen álltunk, hazánknak tíz évet kellett várnia arra, hogy az unió tagjává válhasson.
Uniós tagságunkkal nem a frissen kivívott nemzeti önrendelkezésünket és függetlenségünket kívántuk feladni – éppen ellenkezőleg. Úgy láttuk, hogy nemzeti létünk és állami szuverenitásunk megőrzése a XXI. században csak szoros európai együttműködés keretei között lehetséges. Egyes hatáskörök közös gyakorlása révén együtt erősebbek lehetünk, mint külön-külön, és együtt lehetséges lesz, hogy mindannyian megmaradhassunk annak, akik vagyunk. Nem a nemzetállamok meghaladása, hanem azok megerősítése volt a célkitűzésünk: erős és szuverén nemzetállamok erős Európája.
Magyarország a világ egyik legnagyobb egységes piacának részévé vált. Ez hozzásegített bennünket ahhoz, hogy hazánk – a gazdasági növekedést tekintve – az Európai Unió egyik éllovasává váljon. Magyarország az EU kohéziós politikáját – ami természetesen nem adomány, hanem a belső piac rendeltetésszerű működését biztosító részleges kompenzáció – sikeresen használta fel regionális fejlesztésekre és versenyképességének erősítésére.
Hazánk 2007. december 21-én a schengeni övezetnek, a közös, belső határellenőrzések nélküli európai térségnek is részese lett. Ma már a magyar polgárok szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak bármelyik uniós tagállamban. A határok átjárhatósága a Kárpát-medencei magyarság kapcsolattartását is megkönnyítette.
Azonban a jeles évforduló dacára akkor tesszük a legnagyobb szolgálatot Magyarországnak és Európának, ha ünnepi közhelyek helyett őszinte számvetést végzünk.
Európa újraegyesítése csak részben sikerült, önállóságának helyreállítása pedig egyáltalán nem. Az Európai Unió ma kihívások és válságok sorával küzd, és ezekre a mögöttünk álló ötéves intézményi ciklusban sorra elhibázott válaszokat adott.
Az Európai Uniónak mindenekelőtt Európa békéjét és biztonságát kell szavatolnia. Ez volt az alapító atyák eredeti szándéka, és ezt várják ma is az európaiak. Meg kell erősítenünk az európai biztonság- és védelempolitikát, de mindenképpen el kell kerülnünk, hogy Európa belesodródjon egy háborúba. Az Európai Uniónak a béke reményét kell elvinnie a szomszédságában zajló konfliktusokba, nem pedig a háború borzalmait rászabadítania az európai polgárokra.
Az EU folyamatosan és egyre gyorsabban veszít gazdasági versenyképességéből. Ezt a folyamatot vissza kell fordítanunk: az EU-nak új versenyképességi paktumot kell kötnie az európai polgárokkal és gazdasági szereplőkkel. Csak így őrizhetjük meg az európai munkahelyeket és az európai jólétet.
Európa 2015 óta folyamatos migrációs válságban van, és nem tudja vagy nem akarja megvédeni külső határait. A migrációs és menekültügyi paktum teljes zsákutca. Új megközelítésre van szükség: nekünk kell eldöntenünk, kikkel akarunk együtt élni és ki léphet be az Európai Unióba.
Az európai mezőgazdaság az elhibázott zöldátmenet és ukrán piacnyitás miatt válságban van. Ezen a területen azonnali intézkedésre van szükség. Az európai mezőgazdaságnak biztosítania kell Európa élelmiszer-ellátását, az európai gazdák tisztességes megélhetését és a vidék megtartó erejét.
Az európai egység nem teljes a Nyugat-Balkán országainak csatlakozása nélkül. Az EU-nak teljesítenie kell a régiónak tett több mint két évtizedes vállalását, és vissza kell térnie az érdemeken alapuló, hiteles bővítési politikához.
Európa csak a sokféleségben egyesülhet. Európai uniós tagságunk nem egyformaságra, hanem együttműködésre kötelez bennünket. A sikeres Európához nem cenzúrán, hanem nyílt és őszinte vitán keresztül vezet az út.
Az EU-ban ma tapasztalható véleményhegemónia is válságjelenség, amivel a tolerancia és konszenzuskeresés kultúráját kell szembeállítani. Európa valódi ellenségei nem azok, akik a kudarcokra és válságokra válaszul alternatív európai megoldásokat kínálnak. Európa ellenségei azok, akik a politikai vitákat elfojtják, az eltérő álláspontot képviselő tagállamokat pedig politikai és pénzügyi nyomásgyakorlással igyekeznek igazodásra bírni.
Húsz évvel ezelőtt lettünk az Európai Unió tagjai. Egy olyan közösség tagjai, ahová mindig vágytunk és ahová tartozunk. Az Európai Unió ígérete továbbra is lehetőség: lehetséges, hogy együtt erősebbek legyünk, mint külön-külön, és együtt is megmaradhassunk annak, akik vagyunk. Húsz évvel a csatlakozásunk után a kérdés nem az, hogy Európát választjuk-e. A kérdés az, milyen Európát akarunk. Egy külső határok nélküli bevándorlókontinenst, egy nemzetállamokat kiiktató Európai Egyesült Államokat, ahol az európai konzervatív alternatívát veszélyes eszmének bélyegzik? Vagy olyan Európát, amely nem megy felelőtlenül háborúba, nem hajlik meg az ellenőrizetlen tömeges migráció előtt, a nemzetállamok megerősítésén dolgozik és hű marad zsidó–keresztény gyökereihez?
Európában változásra van szükség, de ez a változás nem fog magától bekövetkezni. Ezt a változást nekünk kell elhozni. A magyar és az európai választóknak hallatniuk kell a hangjukat.
Hazánkra az európai parlamenti választásokat követően fontos szerep hárul. Magyarország az EU Tanácsának soros elnökeként, 2024. július 1-je és december 31-e között, közös válaszokat keres majd az EU előtt álló történelmi kihívásokra. Biztosítja a zökkenőmentes intézményi átmenetet és tisztességes közvetítőként fog eljárni, lojális együttműködésre törekedve a tagállamokkal és az uniós intézményekkel. Magyarország elnökségének sikere egész Európa sikere lesz.
A szerző az európai uniós ügyekért felelős miniszter
