Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a világ legnépesebb és legszorgosabb országának miniszterelnöke publicisztikát ír a Magyar Nemzetnek. Márpedig Hszi Csin-ping kínai miniszterelnök hazánkba érkezésének napjára, május 8-ra írt egy igazán barátságos véleménycikket (Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”), amelyben kiemelte, hogy Kína és Magyarország 75 évvel ezelőtt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatokat.
Magyar olvasó talán még soha nem találkozott olyan szívet-lelket melengető baráti gondolatokkal, mint amilyeneket Hszi Csin-ping ezúttal papírra vetett. Tudjuk, hogy a kínai nyelvi kultúra előszeretettel használ találó hasonlatokat, ám ez a mondat különösen tetszett nekünk:
„A kínai–magyar barátság olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós”.
A két ország között nagy a földrajzi távolság, azonban sok a közös vonás, és ezekre a kínai miniszterelnök helyesen mutatott rá. Valóban mindig elfogadtuk és tiszteletben tartottuk egymás választott fejlődési útját, elismertük nemzeteink eredményeit, történelmi és kulturális örökségünk különleges értékeit. Kínai barátainkkal soha nem voltak súrlódásaink, és közülünk sokan érzünk egyfajta, talán ázsiai őstörténetünkkel magyarázható szimpátiát e több ezer éves kultúrájú nép iránt.
Nem az ünneprontás, hanem az őszinte szembenézés szándékával mondom: Hszi Csin-ping sorainak olvastán eszünkbe juthat, hogy nem minden „honfitársunk” gondolkodik hozzánk hasonlóan. Azok, akik előbb érzik magukat nemzetközinek, mint nemzetinek, akik elhiszik a nyugati elvbarátaiknak, hogy Kínában valamiféle ellenséget kell látni, már több alkalommal szégyent hoztak ránk.
Szégyent hoztak akkor, amikor hisztérikusan tiltakoztak a Fudan Egyetem tervezett budapesti campusának építése ellen, amikor a balliberális főpolgármester és a ferencvárosi polgármester Kínát provokáló utcanevek adását határozták el. Szégyent hoztak azok az ellenzéki EP-képviselőink, akik odakint – a Kína- és oroszellenesség bűvöletébe esve − azzal traktálták a cimboráikat, hogy Orbán Viktor az EU-n belül orosz és kínai típusú diktatúra kiépítésén dolgozik.
Ezeket az embereket nem érdekli, hogy mit diktálnak hazánk gazdasági érdekei. Az sem érdekli őket, hogy Kína sosem tartozott a nagy hódító, gyarmatosító nemzetek közé, s hadtörténelmét inkább jellemzi a védekező, mint a támadó magatartás. És persze afölött is szemet hunynak, hogy nem Kína az a nagyhatalom, amely háborúkat robbant ki a világ számos pontján − Közép-Amerikától Afrikáig, Közel-Kelettől Közép-Ázsiáig. Ezzel szemben diszkréten félrenéznek, és hallgatnak arról, aki mindezeket elköveti, aki a világ számos térségében kedvére bombázhat és belháborúkat szíthat.
Kína és Magyarország a béke elkötelezettje, s e téren nagy az egyetértés a két ország között. Kína tavaly egy tizenkét pontos béketerv elfogadását javasolta az Ukrajnában háborúzó feleknek, s óvta őket a civil lakosság elleni támadások elkövetésétől, a nukleáris fegyverek használatától. A Nyugat háborúpárti vezetői elsiklottak a tűzszünetre, illetve a béketárgyalásra vonatkozó javaslat fölött, s rendre azt hangoztatják, hogy ebben a háborúban Ukrajna nem veszíthet. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a háború haszonlesői még hosszú ideig akarnak profitálni a konfliktusból, s ennek érdekében tovább tömik a szerencsétlen országot fegyverekkel és pénzzel.
Hszi Csin-ping elnök az írásában nem beszélt a háborúról, de hangsúlyozta a béke jelentőségét, amivel mégiscsak jelezte, hogy e téren van mit tenni. Az udvarias kínai elnök nem mondta, de mi megjegyezhetjük, hogy az Egyesült Államok nem is oly régen még ellenséges színben tüntette fel Kínát, mondván, hogy a kínai haderőfejlesztés sérti Amerika nemzeti érdekeit és a biztonságot.
Ezzel szemben sokan és jó okkal gondoljuk úgy, hogy éppen az Egyesült Államok jelent fenyegetést a nemzetközi rendre és a világbékére. Rengeteg bizonyíték áll rendelkezésre, amelyek szerint Amerika a regionális bizonytalanság katalizátora, a világbéke legfőbb akadálya.
A kínai elnök budapesti tárgyalásainak középpontjában a gazdasági együttműködés fejlesztése állt, s ehhez valóban jó alapot nyújt a hagyományos magyar–kínai barátság. Hszi Csin-ping a Magyar Nemzetben is leszögezte: „Ma Magyarország fontos kereskedelmi partnerünk, a kelet-közép-európai régióban a kínai befektetések első számú célországa. A két ország közötti együttműködés gyümölcsöző, életerőtől duzzadó.”
Lehet, hogy ez egyeseknek nem tetszik, de mi örülünk, hogy a béke melletti kiállás, a gazdasági és a kulturális együttműködés terén olyan jelentős barátunk és partnerünk van, mint a Kínai Népköztársaság.
A szerző író, újságíró
