„A szent tanok. / – Ah, épp a szent tan mindig átkotok, / Ha véletlen reá bukkantatok: / Mert addig csűritek, hegyezitek, / Hasogatjátok, élesítitek, / Mig őrültség vagy békó lesz belőle. / Egzakt fogalmat nem bírván az elme, / Ti mégis mindig ezt keresitek / Önátkotokra, büszke emberek.”

Lucifer mondá ezt Ádámnak Bizáncban, s milyen igaza van. Sajnos az egész műben többnyire neki van igaza.

Nézzétek meg, mi lett a liberalizmusból…

Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap. Megnyitom a híreket, és tönkre is teszek mindent. 

De lássuk csak, mi is az a szappanos doboz vagy buditető, ahonnét Macron beszél!

„Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. »Együttműködési megállapodást« íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi elvárásaikat. Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb pontból áll. A »független« államoknak adót kell fizetniük a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá. Franciaország biztosítja a szakmai felügyeletet.

Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét. Évről évre mintegy ötszázmilliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük húsz százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni – a saját pénzéből – Franciaország megvétózhatja. »Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik« – nyilatkozta nemrég Jacques Chirac volt francia államfő.

Bármilyen új erőforrásra lelnek a volt gyarmatok területén, Franciaországnak jogában áll azt elsőként felvásárolni. Az országok csak akkor kereshetnek más vevőt, ha a franciák rábólintottak. A kormányzati megbízások esetében francia cégeket kell előnyben részesíteni, nem számít, ha más jobb ár-érték aránnyal szolgálna. Ebből kifolyólag a legtöbb exgyarmat gazdasági létesítményei francia emigránsok kezében vannak. Elefántcsontparton pél­dául francia vállalatok tulajdonában van az összes közmű – a víz, az elektromosság, a telefon, a közlekedés, a kikötők és a nagyobb bankok is. Ugyanígy a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban is. [Milyen érdekes: nálunk is francia cégek vásárolták meg a rendszerváltozás után például a közműveket, és mi vásároltuk vissza azokat, hangos nemtetszés közepette – közbevetés tőlem, B. Zs.]

A gyarmati paktumhoz kapcsolódó védelmi megállapodások értelmében a Franciaországba küldött magas rangú katonai tisztviselők ösztöndíjakban és támogatásokban részesülhetnek a képzéseik során. A helyzet igazából az, hogy a franciák több ezer árulót képeznek az intézményeikben, akik szükség esetén bevethetők, ha puccsot kellene végrehajtani az afrikai országokban. A védelmi megállapodások lehetővé teszik, hogy Franciaország katonailag fellépjen az exgyarmatai ellen, és francia vezetésű csapatait állomásoztassa az országok katonai bázisain.

Amikor Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke véget szeretett volna vetni a francia kizsákmányolásnak, puccs áldozatává vált. Gbagbo elmozdítása során Franciaország tankokat, harci helikoptereket és a különleges erőket is bevetett, akik a civileket sem kímélték. A francia hadsereg 2006-ban 56 fegyvertelen civilt mészárolt le és további 1200-at megsebesített. Mindezek tetejében a francia üzleti közösség a műveletek alatt elszenvedett veszteségekért kártérítésre kötelezte az új kormányt. […]

Az afrikai valutaközösségi franknak köszönhetően Franciaország könnyedén megcsapolhatja az afrikai országok kasszáit. Már az Európai Unió is elítélte ezt a rendszert, de a franciák nem hajlandóak megszabadulni gyarmati rendszerüktől, mely ötszázmilliárd dollárral gazdagítja a kincstárukat. […]”

(Forrás: https://alternativgazdasag.fandom.com/wiki/Francia_gyarmati_paktum)

Erről a buditetőről beszél Macron, és közben maga is elhiszi, hogy igazat mond. 

Ugyanis a legutolsó kapcsolódási pontunk az örökkévalósággal és a jövővel – Istent megöltük, ugye – a gyerekünk maradt. Akinek nincs, végképp bezárta magát a pillanatba, s az ilyennek tényleg semmi sem drága. Az ilyen könnyedén vágja magát heroikus pózba, hogy elküldje a mások gyerekeit meghalni a semmiért. Évi ötszázmilliárd Afrikából elrabolt dollárért…

Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap. A Keresztapa idejében még volt a bűnnek valami rendje és voltak szabályok. 

Csak annak a maroknyi „őrültnek” és „illiberálisnak”, akik képesek voltak tovább látni az orruknál. De hát őket most éppen megbélyegzik, megvetik, kiközösítik, büntetik.
A normalitás pedig szűkölve várja, mit köszönhetünk majd a következő mészárlásnak.