A nyári napsütést élvezve, kényelmes és megszokott életünk mindennapjait élve képtelenség felfogni, hogy mindez egy csapásra véget érhet. Hogy Európa és itt, az első csatasorban térségünk, Kelet-Közép-Európa olyan rémségeket élhet át, amiket elképzelni sem tudunk. Pedig érdemes figyelni a jelekre: az EP-választás óta eltelt hetekben az amerikai érdekeknek alárendelt brüsszeli elit valóságos puccsot szervez a népfelség ellen, hogy hatalmi erővel és fondorlattal felülírhassa az európai polgárok döntését.
Teljesen nyilvánvaló a merénylet: a békepárti, migrációellenes többségi véleményt figyelmen kívül hagyva háborús nagykoalíció formálódik az Európai Parlamentben. Ott liheg és dorombol ebben a koalícióban a mi bulibárónk, Magyar Péter is, de ami ennél sokkal lényegesebb: oda édesgetik Giorgia Meloni pártját és a nevével fémjelzett Európai Konzervatívok és Reformerek Koalícióját (ECR), pedig Melonira és a koalícióra a patrióta gondolat legígéretesebb kezdeményezőiként tekintettünk az elmúlt években.
Európa már csak ilyen: a nemzeti oldalnak is megvannak az árulói, a főárammal sodródni mindig kifizetődőbb, mint bátran vállalni a kijózanító különvéleményt.
Nem felelőtlen riogatás és politikai tőkekovácsolás a legrosszabb forgatókönyvről beszélni. Itt hadd utaljak vissza Orbán Viktor és a leköszönő NATO-főtitkár június közepi találkozójára, amin Magyarország garanciát kapott arra, hogy az esetleges ukrajnai katonai beavatkozás önkéntes lesz, és abban nekünk nem kell részt venni. Ugyanakkor a magyar miniszterelnök realistán megjegyezte:
„Az országnak nincs ahhoz elegendő képessége és ereje, hogy a nagy számban eltérő véleményeket megváltoztassa, így nem kívánunk blokkolni olyan döntéseket, amelyeket a többiek osztanak.”
A háborúpárti elit – józan ésszel felfoghatatlan eltökéltséggel – mindenképp ki akarja csikarni az összeütközést Oroszországgal, annak minden beláthatatlan következményével együtt. A következő hónapokban nem lesznek restek kész helyzet elé állítani a leendő amerikai elnököt és annak adminisztrációját, az ukrajnai műveleteket pedig áthelyezni önálló NATO-irányítás alá. Az sem tántorítja el őket, hogy az egész háború- és migrációpárti gépezet recseg-ropog, a múlt hétvégén épp csaknem tízmillió francia mutatott fel piros lapot az őrült törekvésnek.
Mégis, az elmúlt hetekben akár úgy is tűnhetett, hogy – minden konzervatív fordulat dacára – Magyarország végzetesen elszigetelődik Európában, és még a patrióta erők élvonalában sem sikerül helyet foglalni. Aztán vasárnap kivilágosodott a kép, új patrióta szövetség jött létre.
Orbán Viktor Bécsben elfogadta a Patrióta kiáltványt Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével és Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen. A szövetség gyorsan bővülni kezdett, Matteo Salvini Ligája után egyre többen jelentik be csatlakozásukat, és még az sem kizárt, hogy hamarosan a franciákat, illetve a volt lengyel kormányzópártot is a soraiban tudhatja a patrióta koalíció,
így Meloni citromot vacsorázhat, a háború-, LMBTQ- és migránspárti erők pedig izmos ellenfelet kapnak Brüsszelben.
Ráadásul hétfőn megkezdődött Magyarország féléves uniós elnöksége, s a stallum átvétele után a magyar kormányfő mélyreható interjút adott a köztévének. Ebben emlékeztetett rá, hogy az amerikai elnökjelöltek vitájában Donald Trump világosan megmondta, 24 órán belül véget vet a háborúnak; s ha ő győz, akkor minimum tűzszünet lesz.
„Hogy abból lesz-e aztán tartós béke, az a jövő zenéje, de hogy nem az lesz, ami most van, az bizonyos”
– jelentette ki Orbán Viktor, megfogalmazva a súlyos kérdést:
„Európának fel kell készülnie arra a helyzetre, hogy előbb-utóbb az amerikaiak és az oroszok tárgyalni fognak egymással. Hol lesz ebben a leosztásban Európa helye? Ki fogja képviselni az érdekeit? Egyáltalán melyek az érdekei?”
Persze Trump győzelmétől is csak fellélegzést várhatunk, az Egyesült Államok és Európa érdekei egyáltalán nem fognak egybevágni a jövőben sem. Az amerikai mélyállamnak két beteges rögeszméje van: az egyik, hogy Oroszország egyszer úgyis megtámadja őket, ezért jobb megelőző csapással, proxyháborúkkal előre rendezni az ügyet. (Természetesen nem amerikaiak, hanem leginkább az európaiak és az oroszokkal más vidékeken konfliktusban álló népek vérén.) A másik súlyos rögeszme, hogy Amerika csak úgy őrizheti meg globális hatalmát, ha tönkreteszi, legyőzi Kínát. Utóbbi még Oroszország térdre kényszerítésénél is képtelenebb vágy, hiszen épeszű módon Kína sem legyőzhető. Arról nem is beszélve, semmi nem igazolja, hogy Kína háborúzni, nem pedig kereskedni akarna a Nyugattal. Persze mindenki magából indul ki, ismerjük e téren Nyugat-Európa újkori történetét…
Mindenesetre
Ukrajnát Trump előbb, a demokraták pedig előbb-utóbb ejteni fogják, jó eséllyel afganisztáni mintára, az ukránoknak szerencsésebb esetben pedig úgy, hogy az ország megmaradt területét koncként és pénzfaló gömböcként az Európai Unió és a NATO nyakába akasztják. Ám úgy tűnik, Kína Amerika örök ellensége marad, és óriási nyomást helyeznek majd azokra az országokra, amelyek nem hajlandók feladni a keleti nyitás, illetve a konnektivitás (a világ pólusainak összekapcsolását szorgalmazó) politikáját.
A legjobb esetben is brutális kereskedelmi háború indul a Kelettel. Magyarországnak pedig nincs sok esélye, hogy kimaradjon ebből a játszmából – minden kiváló republikánus kapcsolata ellenére sem. Bár ismét elfoglalhatjuk a késő Kádár-kori pozíciónkat, amikor a KGB és a CIA budapesti szállodákban adott egymásnak randevút, az impexeken át pedig folyt a dollár és a rubel fel s alá.
Lássuk be, ez azért nem olyan rózsás jövőkép: eszkalálódó, esetleg befagyó orosz–ukrán konfliktus NATO-részvétellel, kelet–nyugati kereskedelmi háborúval megspékelve. Ebben a konfliktusban a következő, szakértők által 2030-ig tervezett korszak a stagnálásról és veszteségekről szól – és persze nagyon reméljük, hogy a NATO tervezett izmozása ellenére nem egy világégésről.
Fontos volna, hogy a Fidesz–KDNP elkötelezett tábora, a nemzeti-patrióta kormányzást jóban-rosszban támogató kemény mag megértse és terjessze: akármit ígér a Soros-féle ellenzék, itt csak a rossz és a rosszabb út között lehet választani.
A nagy kérdés, hogy sikerül-e elkerülni a háborút vagy legalább kimaradni belőle, és sikerül-e az elkövetkező kereskedelmi háborúban – különleges alkuk révén – megvédeni a Magyarországra települt hatalmas gyárakat és vállalatokat. Amelyek egyben az életbiztosításaink is a következő évekre…
Ilyen látószögből kell értelmezni a külföldi befolyásolási kísérleteket, benne a Magyar Péter és az eljövő új magyarpéterek jelenségét, illetve Orbán Viktor meghökkentően bravúros diplomáciai offenzíváját. Utóbbit neveztem a túlélés ellenforradalmának (már ha a másik oldalon az örök vörös forradalmárok állnak). Azaz elengedni a veszett fejsze nyelét, s belátni, hogy az orosz–ukrán kérdés túlságosan megosztja az európai patrióta oldalt is. E bölcs kompromisszummal, nehezékek levágása után egységesülő európai jobboldallal a normalitás és a nyugalom irányába tolhatja az egész kontinenst, a magyar patrióta politika pedig ismét irányadóvá válik.
Ki hitte volna, de Orbán mint a soros EU-elnökség vezetője és Zelenszkij találkozója ebben fontos eszköz lehet, különösen, ha eddigi higgadt álláspontunk révén azután sikerül a kifáradó ukránok álláspontját a tűzszünet lehetőségét keresgélő oroszokkal is egyeztetni.
Orbán Viktornak tehát sikerülhet, ami 1914-ben Tisza Istvánnak és 1944-ben Horthy Miklósnak nem: kibújni a halálos szorításból. Ne tévesszük szem elől, hogy a józan ész elengedhetetlen, hiszen ebben a zűrzavaros világban bármikor átgázolhatnak a hazánkhoz hasonló országokon!
Külön cikk témája lehetne, de azért idebiggyesztem: Tisza és Horthy tragikus példája is arra int, hogy amíg a békepártiak és a háborúpártiak nagy meccsén a magyar miniszterelnök csodás kapusgólt rúgva ismét világpolitikát ír, a kormánypártoknak nem ártana jobban odafigyelni a hátországra, hiszen ezen úszott el 1914 és 1944 reménye.
