Mégis, az elmúlt hetekben akár úgy is tűnhetett, hogy – minden konzervatív fordulat dacára – Magyarország végzetesen elszigetelődik Európában, és még a patrióta erők élvonalában sem sikerül helyet foglalni. Aztán vasárnap kivilágosodott a kép, új patrióta szövetség jött létre.

 így Meloni citromot vacsorázhat, a háború-, LMBTQ- és migránspárti erők pedig izmos ellenfelet kapnak Brüsszelben.

Ráadásul hétfőn megkezdődött Magyarország féléves uniós elnöksége, s a stallum átvétele után a magyar kormányfő mélyreható interjút adott a köztévének. Ebben emlékeztetett rá, hogy az amerikai elnökjelöltek vitájában Donald Trump világosan megmondta, 24 órán belül véget vet a háborúnak; s ha ő győz, akkor minimum tűzszünet lesz.

– jelentette ki Orbán Viktor, megfogalmazva a súlyos kérdést: 

Persze Trump győzelmétől is csak fellélegzést várhatunk, az Egyesült Államok és Európa érdekei egyáltalán nem fognak egybevágni a jövőben sem. Az amerikai mélyállamnak két beteges rögeszméje van: az egyik, hogy Oroszország egyszer úgyis megtámadja őket, ezért jobb megelőző csapással, proxyháborúkkal előre rendezni az ügyet. (Természetesen nem amerikaiak, hanem leginkább az európaiak és az oroszokkal más vidékeken konfliktusban álló népek vérén.) A másik súlyos rögeszme, hogy Amerika csak úgy őrizheti meg globális hatalmát, ha tönkreteszi, legyőzi Kínát. Utóbbi még Oroszország térdre kényszerítésénél is képtelenebb vágy, hiszen épeszű módon Kína sem legyőzhető. Arról nem is beszélve, semmi nem igazolja, hogy Kína háborúzni, nem pedig kereskedni akarna a Nyugattal. Persze mindenki magából indul ki, ismerjük e téren Nyugat-Európa újkori történetét…

Mindenesetre

 A legjobb esetben is brutális kereskedelmi háború indul a Kelettel. Magyarországnak pedig nincs sok esélye, hogy kimaradjon ebből a játszmából – minden kiváló republikánus kapcsolata ellenére sem. Bár ismét elfoglalhatjuk a késő Kádár-kori pozíciónkat, amikor a KGB és a CIA budapesti szállodákban adott egymásnak randevút, az impexeken át pedig folyt a dollár és a rubel fel s alá.
Lássuk be, ez azért nem olyan rózsás jövőkép: eszkalálódó, esetleg befagyó orosz–ukrán konfliktus NATO-részvétellel, kelet–nyugati kereskedelmi háborúval megspékelve. Ebben a konfliktusban a következő, szakértők által 2030-ig tervezett korszak a stagnálásról és veszteségekről szól – és persze nagyon reméljük, hogy a NATO tervezett izmozása ellenére nem egy világégésről.

Fontos volna, hogy a Fidesz–KDNP elkötelezett tábora, a nemzeti-patrióta kormányzást jóban-rosszban támogató kemény mag megértse és terjessze: akármit ígér a Soros-féle ellenzék, itt csak a rossz és a rosszabb út között lehet választani. 

Ilyen látószögből kell értelmezni a külföldi befolyásolási kísérleteket, benne a Magyar Péter és az eljövő új magyarpéterek jelenségét, illetve Orbán Viktor meghökkentően bravúros diplomáciai offenzíváját. Utóbbit neveztem a túlélés ellenforradalmának (már ha a másik oldalon az örök vörös forradalmárok állnak). Azaz elengedni a veszett fejsze nyelét, s belátni, hogy az orosz–ukrán kérdés túlságosan megosztja az európai patrióta oldalt is. E bölcs kompromisszummal, nehezékek levágása után egységesülő európai jobboldallal a normalitás és a nyugalom irányába tolhatja az egész kontinenst, a magyar patrióta politika pedig ismét irányadóvá válik.
Ki hitte volna, de Orbán mint a soros EU-elnökség vezetője és Zelenszkij találkozója ebben fontos eszköz lehet, különösen, ha eddigi higgadt álláspontunk révén azután sikerül a kifáradó ukránok álláspontját a tűzszünet lehetőségét keresgélő oroszokkal is egyeztetni. 

Külön cikk témája lehetne, de azért idebiggyesztem: Tisza és Horthy tragikus példája is arra int, hogy amíg a békepártiak és a háborúpártiak nagy meccsén a magyar miniszterelnök csodás kapusgólt rúgva ismét világpolitikát ír, a kormánypártoknak nem ártana jobban odafigyelni a hátországra, hiszen ezen úszott el 1914 és 1944 reménye.