A „komprádor” olyan emberi egyed, aki személyes előnyökért az idegen, elnyomó hatalom szolgálatába áll, bármikor szembemenve saját közösségének érdekeivel. Vannak történelmi pillanatok, amikor a jövő szempontjából katasztrofális lehet, ha a komprádorság vezető szerephez jut. Tipikus példa erre az 1918-as szabadkőműves puccs, amelynek következtében a védekezésképtelenné tett történelmi Magyarország az idegen étvágy szabad prédájává vált.
Az akkori „polgári radikálisok” szellemi örökösei máig itt vannak köztünk, továbbra is komprádor szerepben, különböző politikai formációkban. A balliberális oldal ebben az egy kérdésben következetes: az idegen érdekek kiszolgálásában. Az MSZP-ben megalakulásakor – ha nem is vezető szerepben, de – még akadtak nemzetben gondolkodó politikusok, akik szép sorban kiváltak, miután vélhetően rádöbbentek arra, hogy a párt meghatározó prominensei Moszkva szolgálatából egyszerűen átálltak a New York–Brüsszel-tengely, a globalizmus szolgálatába, és ebben nincs erejük őket meggátolni.
Az SZDSZ-ben soha semmiféle nemzeti tartalom nem volt, erre a lehető legtalálóbban Bogár László mutatott rá, úgy fogalmazva, hogy ez a párt a kollaboránsok között a laboráns volt. Mára a teljes ballib oldal az SZDSZ politikai örököse.
Ebben a politikai konstellációban az éppen aktuális történelmi helyzet az, ami meghatározza egy-egy választás tétjét. 2015 óta a migráció, 2022. február 24. óta a háború árnyékában minden magyarországi választás létkérdés. Június 9-én a nemzeti megmaradás erőinek sikerült elnyerniük a választók többségének bizalmát, ami a 2026-os győzelmet ha nem is garantálja, de optimizmusra ad okot. Nézzük, mi a helyzet Erdélyben, ahol szintén igen nagy volt a tét, hiszen a magyar képviselet a parlamenti küszöb eléréséért küzdött.
Önmagában nem katasztrófa az, ha képviselet nélkül marad az erdélyi magyarság az Európai Parlamentben. De amint még Jeszenszky Géza is rámutatott a Transtelexen megjelent írásában,
a felvidéki modell perspektívája fenyeget, ahol a magyar erők, bár különféle felállásban próbálkoztak, de 2010 óta nem tudták átugrani a bejutási küszöböt, pedig az ott élő magyarság számaránya jóval meghaladja az öt százalékot.
Azon túl, hogy sikerül-e megtartani a szavazás etnikai logikáját, s hogy eléri-e a legerősebb magyar párt, a RMDSZ a bejutási küszöböt, az erdélyi magyar „belpolitika” is több kérdést vet fel. Meg tudja-e őrizni az autonomista oldal a maga pozícióit? Mi történik a sokak által öncélú diverzóinak tartott látszatpárttal, a Magyar Polgári Erővel? Életképesnek mutatkozik-e vagy elbukik az első akadályban?